Gavrilo Princip ma az Occupy mozgalomban aktivistáskodna

Ki is volt az őrültebb? A szarajevói merénylők vagy épp a német fegyőrök, pszichiáterek vagy a  szerb katonatisztek?

Gregor Mayer: A nagy összeesküvés – a szarajevói merénylet és következményei.

Budapest, Noran Libro, 2014, 183 oldal, 2990 Ft

Kissé beszédes, ahogy a magyar fordító/kiadó megváltoztatta a könyv eredeti címét – mert az Verschwörung in Sarajevo, ami tehát A szarajevói merénylet. Sőt, a német eredeti alcíme is más: Triumph und Tod des Attentäters Gavrilo Princip – azaz: Gavrilo Princip, az attentátor diadala és halála. És ez oly magyaros eljárás: lám, mi majd jobban megmondjuk, mi a jó cím, mi fejezi ki jobban a könyv üzenetét. (A legszánalmasabb szerintem Camus regénye címének, a L’Étranger-nek a magyarosítása. Az idegenből Közöny lett, mert az jobban kifejezi a főhős érzelmeit…)

A magyar cím azonban most nem csak szenzációhajhász, hanem a címmel már – a szerzői szándéktól eltérően – úgymond meg is magyarázza, mi volt itt: egy gigászi kavarás. Igen, az I. világháború az volt, de az attentátorék esete a korabeli többi merényletekhez képest semmi különös nem volt – csak az áldozatok és a következmények miatt. A monarchia és Németország már régóta várta a casus belli-t, hogy nekiugorjék Szerbiának.

Lassan ugyan lecseng a szarajevói merénylet és az egy hónappal későbbi százéves évforduló keltette felfokozott érdeklődés: a lapok kiadták centenáriumi emlék- és különszámaikat, könyvek garmadája jelent meg. A felek száz éve, 2015 tavaszán per pillanat csendesen lőtték egymást, kezdődött a véres állóháború, még a szerbek is tartották magukat.

Azt azért nem mondanám, hogy e könyvből sok újat tudhattunk meg, de a téma körbejárása (amit történelmi oknyomozásnak is nevezhetnénk) alapos és érdekes. A magyar tankönyvek azzal kezdik, hogy a merénylő, Gavrilo Princip társaival szerb nacionalista volt, akár társai, punktum – pedig ez ordenáré hazugság .

Erre Gregor Mayer is utal, sőt, a börtönben, a holokauszt után még a hírhedt Theresienstadtban (ma a csehországi Terezin) raboskodó merénylőt vizsgálgató pszichiáter, dr. Martin Pappenheim beszélgetéseit rekonstruálva is kiemeli: az Ifjú Bosznia tagjai idealisták voltak, tettüket eszméik vezették, voltak köztük horvátok, muszlim bosnyákok is, nem csak szerbek.

Tinédzser idealisták voltak, szerelmesek (vagy sem), és népük felszabadítását tűzték ki célul az osztrák-(magyar) iga alól. Az igaz, úgy látták, a szociális (értsd: proletár) forradalmat meg kell előznie a nemzetinek, de nem Nagy-Szerbiában gondolkodtak, ahogyan azt széleskörűen elterjesztették róluk egész Európában, hanem már 1914 előtt is a délszlávok közös államát, magyarán Jugoszláviát akarták. Nem a törökök vagy a Habsburgok alatt élni, hanem nemzeti demokráciában.

Persze utólag, hisz dokumentum alig akad, nehéz kihámozni, mit akart ez a szépreményű társaság, mert  összeolvastak mindent – de konfúz gondolkodásuk szemrevételezése hozzásegíthet ahhoz, hogy megértsük, a későbbi, például a hatvanas évekbeli német vagy francia egyetemisták, vagy a dél-amerikai fiatalok forradalmaiból is miért olyan nehéz kihámozni, hogy pontosan mit gondoltak és mit akartak. Ahogyan éppenséggel a mai radikális iszlamisták által toborzott, gyakran öngyilkos, fiatal merénylők gondolkodásában sem kell keresnünk a logikát, a koherenciát.

A mátrix ugyanaz: nem a pénzért, hanem eszméikért ölnek, magukat szabadságharcosoknak hiszik. Nem az anyagi jólét érdekli őket, hanem valamiféle értelmes élet immateriális célokkal. Közben persze egy kis szex is jöhet, de ez Principnek se jött össze. Ha ma élne, szinte bizonyos, hogy az Occupy körül lenne, egy jó kis anarchista csoportban – jegyzi meg Mayer.

Az igaz, hogy a merénylők az elnyomás elől gimnazistaként Szerbiába menekültek, onnan szivárogtak vissza arra a hírre, hogy a trónörökös Szerbiába jön. Az is tényként könyvelhető el, hogy Apis, a híres-hírhedt szerb titkosszolgálati tiszt intézte számukra a pisztolyt, a bombát. De a nagy összeesküvés maga olyan hamis mítosz, akár a Kennedy-gyilkosság körül kialakultak. Valami volt, de végül mindig kiderül, hogy nem volt. A Balkáni háborúk után Szerbia egyszerűen nem állt készen egy újabb háborúra, és még a szerb tisztekből álló Fekete kéz központi bizottsága is megriadt, amikor Apis beavatta őket a merénylet tervébe.

Apist amúgy később maga a szerb hadsereg végeztette ki, annyit kavart, állítólag a királya ellen is merényletet szervezett – ez volt a heppje. Éppenséggel emez sem egy jól megkonstruált, titkos összeesküvés volt, még ha volt itt minden, ami ahhoz kell: elnyomás, tisztek titkos csoportja, titkosszolgálat, fiatalok, akik az egyik oldalon forradalmárok lettek, a másikon meg terroristák. Az ifjak annyit fecsegtek tervükről úton-útfélen, dekonspirálták magukat, hogy kész csoda, nem buktak le előtte. Állítólag Apis még egy horvát ügynököt is beszervezett, biztos, ami biztos – nesze neked szerb nacionalista összeesküvés. Aztán jöhetett a merénylet, majd a világháború.

Mayer újságíróként Belgrádban és Budapesten él, tehát nem a levéltárak ködös homályából nézett rá csak az ügyre. Könyve inkább publicisztikai, riportjellegű, semmint tudományos (mint az Angliába emigrált német Sebastian Haffner művei, aki „kívülről” írt hazájáról, népéről), ám igényes és óvatos. Azaz a magyar cím ellenére nem a fent felsorolt sablonokat alkalmazza, és a merénylők motivációinak mind több oldalát akarja felfejteni. Mayer óvatosan ír arról is, hogyan számolt be Pappenheim Princip neurózisáról, öngyilkossági vágyáról, kisérleteiről; hogyan látta, innen nincs tovább, túl beteg is (láncra verve, jéghidegben, töksötétben ugyan milyen gondolatai is támadhattak volna?).

De a háború, a fronton átélt tapasztalatok traumatikus „háttérzenéje” egyre hangosabb a börtönfalon kívül is, tömegesen érkeznek a kórházakba a „reszketők”, akiket kezdetben lógósoknak titulál a szakma, ti hogy ezek „funkcionális neurotikusok”, akikből hiányzik „az egészség akarása”. Ha tényleg sokkot éltek át, azt majd brutális ellensokkal kezelik: fuldokoltatták őket, sóinjekciót, áramütést kaptak. A Német Pszichiátriai Táraság ülésén 1916-an oda jutottak, hogy a „reszketők” szenvedésének semmi köze a háborúhoz, és maga Pappenheim is használta az elektroterápiát, értsd, kínozta a betegeket. Sőt, 1936-ban egy héber folyóiratban a fogyatékosok eugenetikus sterilizálása mellett érvelt.

Ki is volt akkor az őrült annyira? A szarajevói idealista forradalmárok vagy a német pszichiátriai nagyjai? Hogy a mai korban e kérdés miképp aktualizálható, attól most eltekintenék. A sors fintora, hogy Princip utolsó, immár humánus orvosa végül szintén Theresienstadtba került – oda deportálták, majd Auschwitzba.

A kör persze nem itt zárul be. Mayer Princip származásának is utánanéz – persze ezek nem épp ismeretlen dolgok –, s elég tipikusak a merénylők életútjai. A már megszűnt katonai határőrvidéken élt Princip családja is, a bérelt földből nem tudtak még megélni sem, kilátástalanság, nyomor, koldusszegénység (vagy ahogy ma mondjuk: mélyszegénység). Családi segítséggel kerül a multietnikus és többvallású, relatíve toleráns Szarajevóba (amely előbb az oszmán, majd az osztrák igát nyögte, bár a különféle etnikumú/vallású népek ezt másképp élték meg), amiről Ivo Andrić, a későbbi Nobel-díjas, aki szintén az Ifjú Bosznia mozgalom tagja volt (ami formálisan sose létezett), így írt: „Ghandit idéző szegénység és igénytelenség. Olyasmi számít luxusnak, ami sehol máshol nem számít annak.” Majd a „bécsi duma elnyomta a boszniai siránkozást”.

Az olvasót azonban itt a történelmi-társadalmi-politikai kontextus megismeréséért magához a könyvhöz utaljuk, hisz olvasmányos is a mű. Ami a kezükbe került, mindent összeolvastak e gimnazisták, mindig valami hatása alatt voltak, így kellett aztán Belgrádba menekülniük, ahol a kávéházi életet élvezik ezen új hazafik, akiket lázba hoznak 1912-től a balkáni mítoszok. Életre kelnek a régi-új szerb legendák, s a boszniai helytartó elleni merényletről ábrándoznak – de ne feledjük, e korban sorban ölték meg a királyokat, fejedelmeket, miniszterelnököket, s nem csak a Balkánon.

A boszniai forradalmárok példaképei az orosz forradalmárok – s amikor kiderült, a trónörökös Szarajevóba látogat, előkerült Apis is, a tényleges összeesküvést megszervezők, de hogy az nagy lett volna, kétséges. Nem véletlen, hogy az első merénylő elbaltázta, és Princip mellett terven kívül, véletlenül haladtak el a leendő áldozatok. Azaz a maiakhoz képest profizmussal nem vádolhatók az összeesküvők.

Mayer végül áttekinti Kákánia, azaz a monarchia egyre zavarosabb helyzetét, a pert, a merénylők későbbi jugoszláviai megítélését. Tárgyilagosan, sokfelé kitekintve, egészen addig, hogy a boszniai szerb nacionalisták 1990 után miképp tették őt újra nagy szerb hőssé (miközben a szocializmusban jugoszláv mártír volt még).

Mint hangsúlyoztam, a kötet újdonsággal a történészszakmának nem szolgálhat sok újjal, illetve azoknak, akik 100 éve e történetben nyakig vagyunk és isszuk a levét. De bizonyítéka annak, hogy a messziről jött ember mégsem azt mond, amit akar, hanem előtte pártatlanul körülnéz, és nem szopja be a szerb, magyar,  német stb. tankönyvekben vagy szakirodalomban máig élő toposzokat a szerb nacionalisták összeesküvéséről.

Szó sincs persze a gyilkosság kimagyarázásáról, de Mayer nyomozása jó példa arra, hogy ha valaki az orosz-ukrán, a palesztin-izraeli, vagy általában a terrorizmusról értekezik, tanulja meg az adott nyelveket, nézze meg a helyszíneket, beszéljen ilyen-olyan emberekkel, és ne egy talált levéltári tárgy alapján mondja meg a frankót.

Szerbhorváth György

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.