Egy kommunista legenda, aki megszenvedte a nővé válást

 

Egy regény sportról, testről, szexről, kommunizmusról. Az 1961-es születésű Nadia (Elena) Comăneci – Elisabeta Lipă evezőssel együtt – minden idők legeredményesebb román sportolónője. Történelmet írt sportsikereivel, és bekerült a történelembe a magánéletével. Jól emlékeznek rá nemcsak hazájában, hanem világszerte. Ikon volt. A sport és egy rendszer ikonja. És ma is élő legenda.

 

 

Lola Lafon: A kis kommunista, aki sosem mosolygott. (Ford. Takács M. József.) Libri Kiadó, 2015. 300 oldal, 2990 Ft.

A tornász Comăneci tizennégy évesen, 1976-ban Montrealban robbant be a köztudatba, ahol az olimpiák történetében először mutatott be tízpontos gyakorlatot, méghozzá több számban. Az Omega cég által gyártott versenytábla nem is volt hitelesítve arra, hogy négy számot jelenítsen meg, így a legelső tíz pontot 1.00-ként jelezte ki. A rossz pillanat csak fokozta a jelenlevőkben az extázist, ami kiszakadt a közönségből, miután korrigálták az eredményt.

Mongóliában már 1976-ban bélyegen szerepeltették. A Comăneci-jelenség annyi izgalmat és titkot rejtett, hogy emberöltő múltán is úgy hivatkoznak rá, mint akit alapból ismer az átlagember. Feltűnik többek között a Fox csatorna befejezhetetlen és megunhatatlan rajzfilmsorozata, a Simpson család 15. évadában 2004-ben, felemlegették az ABC televízió társaság Lost – Eltűntek című Emmy- és Golden Globe-díjas sorozatának 3. évadában 2006-ban.

Sportolóról írni – bármikor jó időben van, hiszen folyamatosan vannak nemcsak sportsikerek, hanem sportbotrányok is, ami ráirányítja a témára a közfigyelmet, s elkezdünk vájkálni a piszkos részletekben, amúgy bulvárosan, vagy erkölcsösen, vagy egyszerűen emberként feltesszük a kérdést, vajon vannak-e határok (vö. Kiss László és általában az úszósport ügyét – a szerk. megj.)

A szerző a francia, orosz és lengyel felmenőkkel rendelkező, 1975-ös születésű francia író, Lola Lafon. Az 1990-es évek végén novellákkal kezdte, majd regényírásba fogott, nem visszhangtalanul, hiszen hazájában több irodalmi díjat is bezsebelt már. Témái a kapitalizmus, az antifasizmus, a feminizmus ideológiáinak síkjain mozognak.

Műveivel ugyanúgy turnézik, mint a könnyűzenei ipar képviselői az új albummal. Éneklés helyett felolvas. 2014-es regényével is járt Bukarestben és Temesváron is, abban a közegben, ahonnan a témáját merítette. A téma pedig a román sportlegenda, Nadia Comăneci életének regényes feldolgozása. Fiktív regény valós életrajzi elemekkel, azaz Lafon szakirodalmat is használt.

Az író saját magát is beleírja a regénybe. A fikció szerint a megírt fejezeteket folyamatosan elküldi a főhősnek, hogy véleményezze, aki hol telefonos beszélgetésben jelez vissza, hol pedig írásban fejti ki véleményét (részben Comăneci önéletrajzából átvéve), néha pedig elnémul és sértődötten nem reagál. Az író álláspontja a külső történet, a főhős álláspontja pedig a belső történet.

A két látásmód ütközése végső soron megvédi a főhőst, teret ad annak, hogy a rendszer által tudatosan kirakatba helyezett ikon egyszerűen csak gyermek volt, majd fiatal felnőttként leginkább naiv. És ez a naivitás nem személyiségjegy, hanem egy zárt világ sikeres inkubátor hatásából keletkezett, amit az egyes emberrel lényegesen könnyebben meg lehetett tenni, mint a társadalom egészével.

A gyermekkori szocializáció semmi másról nem szólt, mint a bentlakásos sportiskola falairól. A színre lépés, még mindig gyerekként, „geopolitikai földrengést” okoz. A szovjeteket taszítja le a trónról ő személyesen és vele együtt a román tornászválogatott. Országok szimbolikus összecsapása ez, de más vonatkozásban is forradalmi a változás. A tornászlányok hagyományosan nőies nők – ez tükröződik a fizikai megjelenésükön, a klasszikus tánckultúrán csiszolódott mozdulataikon.

„Ezek a lányok valóban attól féltek, hogy nem elég »nőiesek«, mivel a pontozóbírók a tornászlányok esetében  főleg a kecsességet és az eleganciát díjazták. Az izzadás csak a férfi tornában volt megengedett, a nőktől elvárták, hogy ne legyenek túlságosan sportosak…” (34-35. oldal)

Ez a román csapat azonban csupa deszka gyereklány, a hormonális változások előtti állapotban. Teljes meglepetés és új nőideál. A fiúk még az épp akkoriban futó, első Charlie angyalai filmsorozat egyik szupercsaja, Farah Fawcett poszterét ragasztják ki a szobájukban, a kislányok azonban világszerte Comănecire akarnak hasonlítani.

„[…] Béla és Nadia […] felbukkanása halálra ítélte az elődök megközelítőleges kecsességét, és új irányt szabott a jövőnek.” (120. oldal)

Az 1980-as olimpia előtt azonban bekövetkezett a baj, a „Betegség” (így nagybetűvel). Nadia elkezdett felnőtt lenni, nő lenni. Rosszul lesz a puszta gondolattól, hogy „valami kifolyhat belőle, és ő nem tehet semmit ez ellen” (igen, igen, ne tessék csodálkozni, ez a havibaj), és az orrába csap az addig elképzelhetetlen – saját izzadságának a szaga. A „biológiai végzet” következtében „ellomposodott” test mégis hozza Moszkvából az aranyakat.

„Kié ez a comb? És ez a has? A tükör előtt állva Nadia felhúzza a pólója alját, hogy megvizsgálja a hasát. […] elgyengülten leül a szoba szőnyegére, nagy levegőt vesz, várja, hogy enyhüljön ez a fizikai rosszulléttel együtt járó szomorúság.” (135. oldal)

A sikeredző a kolozsvári születésű Károlyi Béla. Közbevetném, hogy a román, angol stb. Wikipedia szócikkből is megtudhatjuk, hogy magyar volt (magyar nyelvű szócikk viszont egyáltalán nincs róla). Feleségével, Mártával együtt Oneştiben (Ónfalván) alapították meg tornásziskolájukat, ahol Comănecit és társait kinevelték, illetve irányították a csapatot az 1976-os és az 1980-as olimpián.

1981-ben mindketten az Egyesült Államokba emigráltak, ahol újraalkották a csodát: a két ország számára így összesen kilenc olimpiai bajnokot és tizenöt világbajnokot neveltek.

Lafon regényében „Béla” az autodidakta zseni, a messziről jött ember, aki sportoló volt ugyan, de az erősportokban jeleskedett. Ehhez a számára teljesen új sportághoz csak az alapötlete volt meg, hogy minél fiatalabb lányokkal kell elkezdeni a munkát, akikben még nem rögződtek semmiféle szabályok.

Minden mást együtt tanult a lányokkal ez az „egyszerre levendulaillatú és izzadságszagú férfi”. Próbáltam megfejteni ezt a levendulaillatot, de nem sikerült. Esetleg arcszeszre tippelnék, amivel ki lehet pipálni, hogy megtudtuk az egyetlen személyes dolgot „Béláról”.

Az edző kemény volt. Ami nem vérzik, az nem sérülés. A gyereksportolók napi fejadagja kevesebb, mint ezer kcal. Csak hogy értsük – egy közepes méretű alma tápértéke körülbelül 100 kcal. Az orvosok folyamatosan cserélődnek, míg nem kerül elő olyan, aki nem aggályoskodik. A versenyzőket gyógyszerekkel tömik – fájdalomcsillapítókkal, gyulladáscsökkentőkkel, kortikoidokkal (azaz szteroid hormonokkal), meg hashajtókkal. (Kipipálva, hisz csak erre vagyunk kíváncsiak, nemdebár.)

Lafon el-el süt egy-egy epitheton ornanst: az idomított gyereklányok „kommunista robotok”, „katona-orchideák”, „kislány-rakéták”.

Az előállított terméket, Nadiát felfedezi magának a politika. A nem egészen százhatvan centis „törpe parasztlányka” hirtelen az „Új Gyermekké” válik – az ország tudományos életét irányító Elena Ceaușescu, az „Új Nő” mellett, így téve teljessé a legendáriumot.

A gyerek egyébként senkit nem érdekel, csak amit képvisel: a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak katonai hatalma van, Romániának pedig egy Nadia C. nevű bombája, egy „biomechanikai képtelenség”.

Moszkva után Nadia visszavonul. Kommunistasága abból ered, hogy a rendszer jelképként mutogatja. Sem külföldön, sem belföldön nem közeledhetnek hozzá engedély nélkül. Mindenütt saját tolmácsa van még akkor is, amikor már nem is lenne rá szüksége. Állandóan megfigyelik, a lakása nyitott könyv. Hogy mit merít az úgynevezett életből, azt a regényből nem tudni, csak azt, hogy durván merül bele: akad a könyvben hányingeres orális szexjelenet is.

Ha gonoszkodni akarnék, akkor azt gondolnám, hogy van, aki ezért fogja elolvasni a könyvet, s valóban gonosz vagyok, mert ehelyütt nem lövöm le a poént. Hab a tortán, hogy Nadia Nicu Ceaușescu, a diktátor legrebellisebb gyerekének szeretője lesz, aki számára státuszszimbólum, és nem pritivumen (bocsánat a szóalkotásért, de jobban illik ide, mint eredeti formájában).

És a forradalom előtt Comăneci mégiscsak Nyugatra szökik. Családot alapít az Egyesült Államokban, megtartva román állampolgárságát is.

Háromszáz oldalas a könyv, de egy oldalon nincs túl sok betű. Magam elé tettem az órát, s egy óra alatt a 82. oldalig jutottam. Szóval egy bő félnapos olvasmány. Kivitelezésben a kiadó, a Libri adott az eladhatóságra. A borító a francia és a román kiadásban azonos, de nekünk újat terveztek. A hátsó borító szövege nehezen olvasható, pláne, ha valaki még szemüveges is, azonban a könyvcím így is szembeötlik.

Akik látták a kezemben, többen is hangosan rácsodálkoztak, hogy ugyan mit olvasok. A könyvcím telitalálat. A belbecs annyira nem tetszett. Inkább divatos téma, mint irodalmi szempontból újszerű, felkavaró, mélyenszántó, csak átfutott rajtam, nincs leülepedés élményem. Ez a szempont azonban valójában nem szempont.

Az a szempont, hogy mennyien veszik meg, szerzik be, kérik kölcsön, mennyien fogyasztják. Márpedig a téma és a 82 oldal egy óra alatt ehhez jó egyveleg.

Fedinec Csilla

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.