politika

„Ördögi dolgok” – sokat sejtet, de keveset állít a Soros leleplezését ígérő portrékötet

 

A kormánypárti PestiSrácok adta ki magyarul a kormány által ügyeletes főellenségnek kikiáltott Soros Györgyről szóló portrékötetet, amely leleplezést ígérve foglalkozik az üzletember „világbefolyásoló” tevékenységével.

A Fidesz több tagja, köztük maga Orbán Viktor miniszterelnök is kapott ösztöndíjat korábban Soros Györgytől, de a kormány néhány éve Magyarország egyik fő ellenségének tekinti a milliárdost.

Már 2014-ben elkezdték azt kommunikálni, hogy a kormánykritikus civileket Soros finanszírozza, hogy megbuktassa az Orbán-kormányt. 2016 óta azt is hangoztatják, hogy Soros György áll a migráció mögött, és az alapítványain keresztül általa anyagilag támogatott civil szervezetek „külföldi ügynökök”, akik a nemzet és Európa tönkretételén dolgoznak.

A Fidesz az utóbbi hónapokban minden eddiginél intenzívebben támadja Sorost, ahogy régen Gyurcsány Ferencet, majd a bankokat, a multikat, és a menekülteket okolták mindenért, most Brüsszel mellett őt tartják Magyarország legfőbb ellenségének. A kormánypárti PestiSrácok jó ütemérzékkel 2017. március végén jelentette be, hogy kiadták magyarul Andreas von Rétyi könyvét Soros Györgyről.

„A német szerző több mint kétszáz oldalon bizonyítékokkal alátámasztva, számtalan hivatkozással mutatja be, hogy a nemzetközi spekuláns milyen roppant arzenállal bír a világ menetének befolyásolására, a különböző nemzetek belpolitikájába való beavatkozásra és legitim kormányok megdöntésére. Mi Soros célja?; Milyen durva és kettős játékot játszik? Miért akarja Európát gyengíteni az általa is katalizált migránskrízissel? Miként robbant ki kormányellenes tömegtüntetéseket? – ezeket a kérdéseket is tárgyalja a könyv, amely a Soros-elleneseknek és a Soros-pártiaknak egyaránt szól.”

A kötethez Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok főszerkesztő-helyettese írt előszót, amiben röviden összefoglalja a tartalmat: Soros irgalmas szamaritánusnak álcázva magát, jótékonysági célok és magasztos eszmék mögé bújva támogat mindenféle szervezeteket, hogy azok kormányokat buktassanak meg, és ezzel az ő üzleti céljait szolgálják. Szarvas kiemeli, hogy Soros nem csak az ellenzéki civil szervezetek révén, hanem az illegális migrációval tör hatalomra Európában.

Belefért a kétoldalas előszóba egy aktuálpolitikai információ is: az a Majtényi László indult köztársasági elnöknek, aki a Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet vezeti, az viszont az elmúlt években kapott pénzt Soros-alapítványtól, vagyis Szarvas szerint Majtényi „nemhogy kapcsolatban áll a spekulánssal, hanem egyenesen az ő jelöltje”.

A könyvet reklámozta a köztévé, és Mészáros Lőrinc tévéje is, és amikor a Magyar Nemzet megírta, hogy Andreas von Rétyi elsősorban ufológiai munkásságáról ismert, akkor a PestiSrácok természetesen megvédte a Németországban is sokak által összeesküvés-hívőnek tartott szerzőt.

George Soros: A multimilliárdos globális hálózata és az általunk ismert világ vége

Szerző: Andreas von Rétyi

Kiadó: PestiSrácok.hu – GerillaPresS Lapkiadó és Médiatanácsadó Kft.

248 oldal, 3790 forint

A sokat ígérő reklámszöveg és előszó után a könyv maga kissé csalódást okoz a nagy leleplezésre váróknak. Andreas von Rétyi rögtön az elején leszögezi, hogy nem célja és nem is tud semmit rábizonyítani Soros Györgyre, csupán összefüggéseket kíván feltárni, és kérdéseket feltenni, hogy a végén az olvasó maga vonhassa le a megfelelő következtetéseket.

A szerző ezzel ügyesen kibújik az esetleges rágalmazási perek alól, ugyanakkor az egész azokra az alapfokú lejáratási kísérletekre hasonlít, amikor a megbízóiknak nemkívánatos személyekről nem állítanak semmit tényként a propagandacikkek szerzői, csak öles betűkkel kérdezik a címlapon, hogy XY kisgyerekeket reggeliző gyíkember-e.

Valószínűleg ezért is írta a magyar kiadás előszavába Szarvas Szilveszter, hogy egyesek a könyv hatására a Soros-támogatott szervezetek átvilágítását fogják majd sürgetni, mások viszont összeesküvés-elméletek halmazának látják a kötetet, amelyben von Rétyi honfitársához, „Udo Ulfkotte újságíróhoz hasonló bátorsággal és oknyomozó igényességgel rántja le a leplet Soros György nemzetközi hálózatáról”.

A tíz fejezetre osztott mű végén közel harminc oldalon sorolja a szerző a felhasznált könyvek és cikkek címét, valamint YouTube-videók és egyéb internetes források url-jeit, így az alapossághoz kétség sem férhet.

A nemzetköziség is megáll, mert foglalkozik Soros György Magyarországon töltött éveivel, a Bank of England elleni 1992-es pénzügyi spekulációjával, az „arab tavasz” eseményeivel, az Ukrajnában 2013-ban kezdődött Majdan-téri tüntetésekkel, a szíriai háborúval, és az európai menekültválsággal is.

Minden részben részletes bemutatást kapunk az adott országban/térségben működő, Soros-alapítványától valamekkora anyagi támogatásban részesülő civil szervezetekről, bizonyítandó azt, hogy tényleg egy globális hálózatról van szó, amit a 87 éves milliárdos irányít, hogy leigázza a világot.

A könyv szerint az emberi jogokért, demokráciáért, átláthatóságért és szabadságjogokért küzdő NGO-k, a szíriai White Helmets (Fehérsisakosok) segélyszervezet, de még a Climate Policy Initative (Klímapolitikai Kezdeményezés) és egyéb környezetvédelmi egyesületek is csak fedőszervezetek, amelyek révén Soros kormányokat akar buktatni, mert világuralomra tör, hogy tovább gazdagodhasson.

Ennek egyik eszköze  az Európa destabilizálását célzó migráció, amelyet a kötet szerint Soros György humanitárius szervezetek támogatásán keresztül irányít. Bár Andreas von Rétyi mindenhol összefüggéseket lát, a magyar kormánnyal ellentétben nem kelt gyűlöletet a menekültek ellen, mert állítása szerint az nem old meg semmit, és nem is helyes.

„Az általánosító ítéletek és a vétlenek elleni hangulatkeltés természetesen sohasem helyénvaló. (…) Aki tehát a menekültekre általánosságban kategorikus elutasítással, vagy akár erőszakkal reagál, semmit sem értett meg az egészből. Mindenekelőtt azt nem értette meg, hogy ezek az emberek nem tehetnek semmit az általános helyzet megváltoztatására.”

A könyv utolsó lapjainak egyikén von Rétyi név szerint említi a magyar miniszterelnököt. A kontextus egyszerre negatív és pozitív: bár a szerző szerint Orbán menekültpolitikája rossz, ugyanakkor ő is Soros Györgyöt tartja felelősnek a menekültválságért.

„Orbán Viktor magyar miniszterelnök, akinek a céljaival és a tetteivel az embernek nem kötelező egyetértenie, és akinek a menekültpolitikája minden, csak nem a helyes út, nagyon is világosan beszélt, amikor Sorost és a hozzá tartozó Open Society Foundationst közvetlenül megnevezte, mint a menekültválságért felelős erőket. Ha addig nem is, ettől a pillanattól kezdve ő maga is sokak szemében összeesküvés-elméleteket gyártó bujtogatónak minősült.”

A könyv legérdekesebb sejtetése az, hogy Soros György valójában CIA-ügynök, de ahogy semmi másra sem, sajnos erre sincs benne bizonyíték.

Bár a szerző még a Cyber-Berkut orosz hekkercsoportra, Udo Ulfkottére, több „alternatív médiumra”is hivatkozik forrásként, a könyvtől ne várjon senki katarzist. Nem adja meg a nagy leleplezés bizonyosságát, nem mond ki semmit egyértelműen, csak felkelti az olvasóban a gyanút, hogy Soros György tehet szinte mindenről a világban. Nyilván ez a kételyébresztés volt a szerző célja, aki a kötet végén sejtelmesen megjegyzi, hogy „Az egész egy valódi végtelen történet”.

Erdélyi Katalin

Megosztás