Bezárás
politika

Hálószobákba tolakodó politika – Amikor a Nagy Testvér tartja a gyertyát

A szexualitás a legősibb emberi ösztönök egyike, amely már évszázadokkal ezelőtt túllépett eredeti fajfenntartó szerepén, és a reprodukciós funkció megtartása mellett, ám változatos módokon gátolva azt, az örömszerzésre koncentrál. Két felnőtt ember egymás iránt érzett – akár csupán fizikai, akár szerelemmel súlyosbított – vonzalma, és kölcsönös beleegyezésen alapuló testi kapcsolata elméletileg az ő magánügyük. A diktatórikus államberendezkedések azonban szeretnék a saját elképzeléseiket érvényesíteni ezen a területen is: konkrét törvényekkel és a média befolyásolásával igyekeznek a nemiséget a nekik tetsző keretek közé terelni, meghatározni és betartatni a társadalommal az ideális nő–férfi kapcsolat, házasság képét, és a születendő gyermekek kívánatos számát. Az állam ilyenkor a nemzet védelmét hangsúlyozva, a jószándékú nevelő képébe bújva betolakszik a hálószobákba is. Jó példa erre Kína egykepolitikája, és Oroszország homofób beállítottsága is.

A magyarországi konzervatív erkölcsök lazulásához jelentős mértékben hozzájárult, hogy a nők a munkaerőhiány, és a családok szűkös anyagi helyzete miatt kizárólagos háztartásbeli szerepükből kilépve a munkaerőpiacon is dolgozni kezdtek, így törvényszerű volt új ismeretségek, kapcsolatok létrejötte. A másik, szintén megállíthatatlanul változást hozó tényező a hazánkba érkező külföldi turisták tömegei által, valamint például a csempészúton beszerezhető pornóújságokban is közvetített nyugati szabadosság. Ha lassan és szelídebb formában is, de a világtendencia begyűrűzött Magyarországra, és megállíthatatlanul tört előre. A szocialista állam csupán fékezni és terelgetni tudta a folyamatot, megakadályozni nem.

Tóth Eszter Zsófia történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola oktatója. Fő kutatási területe a második világháború utáni magyarországi társadalomtörténet, melyen belül kiemelten foglalkozik a nőtörténettel. Számtalan, kutatásokon és életinterjúkon alapuló publikációt írt a témában, 2010-ben megjelent Kádár leányai című könyve a szocialista időszakban élő nők mindennapi életét mutatta be. Murai András filmesztéta, a BKF és a Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatója, akinek kutatási területe a kulturális emlékezet – társadalmi kommunikáció. Tóth és Murai több témába vágó tanulmányt írt már közösen, jelen kötettel pedig arra vállalkoztak, hogy az általuk eddig összegyűjtött rengeteg anyag segítségével átfogó képet mutassanak a szexualitás, a felvilágosítás és a párkapcsolatok szocializmusbeli megjelenéséről.

SZEX ÉS SZOCIALIZMUS

Avagy „hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának”?

Szerző: Tóth Eszter Zsófia és Murai András

2014, LIBRI Kiadó

224 oldal, 3990 forint

A szerzők célja az olvasó ismereteinek bővítése, de azt is remélik, hogy aki átélte a könyvben tárgyalt időszakot – vagy legalábbis annak egy részét –, saját kellemes emlékeit is felidézi az olvasás során. A magyar történelemben meghatározó szerepet betöltő Kádár-korszak, és a szerelem-szex-párkapcsolat trió örök témája egyértelműen érdekes párosítás, valamint fontos társadalomtörténeti anyag. Megmutatja a tankönyvekben száraz adatokkal tárgyalt szocializmus egy nagyon fontos részét, a pártállam nemiséghez való hozzáállását, amely befolyásolta a benne élő emberek mindennapjait. Ezenkívül az is látható, hogy csupán a körülmények voltak mások akkoriban, de a fő kérdéskörök ugyanúgy a fogamzásgátlás, az abortusz, a lakásproblémák miatti kapkodó együttlétek és csúszó családalapítás, a házassági formák, a válás, a prostitúció és a kilátástalan jövőkép voltak – akárcsak napjainkban.

A korabeli fotókkal gazdagon illusztrált könyv két nagy fejezetre, és azokon belül több kisebb részre osztva igyekszik rekonstruálni, hogy a szexualitás miként jelent meg a Kádár-kori nyilvánosságban. A történelmi hivatkozások, jogszabályok mellett korabeli újságcikkek, és a vizsgált időszakban élő, nem ritkán valamilyen releváns pozíciót betöltőkkel készített jelenkori interjúk, valamint szociográfiák, filmek, tudományos munkák felhasználásával készült Szex és szocializmus bemutatja a népesedési kérdést a hozzá tartozó abortuszpolitikával együtt, a test- és házasságkép változását, a fiatalok párválasztási és felvilágosítási problémáit, a prostitúciót, a szépségversenyek világát, a szexualitás filmbéli ábrázolását és a nudizmus megjelenését. A kötet végén pedig jutott egy rövid szakasz a Balatonra látogató NDK-s lányoknak, és egynyári szerelmeknek is.

Először megismerhetjük a Kádár-kor népesedéspolitikáját, melynek egyaránt része volt a gyes életbe lépése és a Nők Lapja hasábjain folytatott több cikksorozat és „sajtóvita”. Láthatjuk, hogy egyes értelmiségiek már a szocializmusban is nemzethalált vizionáltak, így az állam igyekezett mindent elkövetni a gyermekszületések számának növelésére. Ösztönző lépés volt a gyes bevezetése, az egyedülálló és sokgyermekes anyák kiemelt támogatása, valamint a bölcsődei és óvodai férőhelyek számának növelése. Kényszerítő eszköznek pedig az 1973-ban kezdődött szigorú abortuszpolitika tekinthető, miszerint csak jogszabályban meghatározott feltételek teljesülése esetén kaptak a nők engedélyt a hatósági jogkörrel felruházott abortuszbizottságtól a művi vetélés elvégeztetésére. A korszak végére azonban jelentősen enyhült a szabályozás, ugyanakkor a fogamzásgátló tabletták elterjedése miatt csökkent a terhesség-megszakítások száma, így kevesebb abortuszt végeztek ugyan, de nem született több gyermek.

Érdekes látni, hogy a szocialista eszmény által ideálisnak tartott házasság és család definíciója nem sokban különbözik a manapság keresztény és demokrata politikusok által megfogalmazottaktól: alapja a szerelem és a kötelesség, a közösen végzett munka, jellemzői a monogámia, a gazdag lelki és erkölcsi élet, és mindez az egész társadalom épülését szolgálja. Rengeteg, korabeli újságokból vett idézet segítségével mutatják be a szerzők, hogy az állam miképp használta a médiát saját eszméinek terjesztésére ezen a területen is: vissza-visszatérően, riportokkal és cikksorozatokkal igyekeztek belesulykolni az emberekbe a hivatalos álláspontot, legyen szó a nyitott házasságról, a feleségek névviseléséről vagy a házasságon belüli női és férfi szerepekről. A látszat fenntartása érdekében megjelentettek ugyan a lapokban ellentétes véleményen lévő olvasói leveleket is, de az ilyen „vitákat” lezáró, összegző jellegű szerkesztőségi cikk minden esetben atyáskodó stílusban közölte, hogy mi a helyes és mi a helytelen magatartásforma, és az utóbbiak természetesen a központival szembenálló, tehát szélsőségesnek tartott megnyilvánulások és vélemények voltak.

A szocialista erkölcsökre a legnagyobb kockázatot persze a hormonálisan túlfűtött fiatalok jelentették, így az állam kiemelt figyelemmel fordult feléjük: az 1965-ben indult Ifjúsági Magazinnal próbálta morálisan és szexuálisan nevelni őket. Internet híján a lap segítséget nyújtó kommunikációs csatorna is volt, özönlettek hozzájuk a tanácsra váró olvasói levelek a tiniktől, akiknek szexualitással kapcsolatos – gyakran bugyuta, talán csak viccből beküldött – kérdéseire dr. Veres Pál válaszolt a maga egyedi stílusában. Az IM ezen rovata máig legendás. Tóth Eszter Zsófia és Murai András interjúkat készítettek az újság működésében aktív közreműködőkkel, az ő elbeszéléseik megvilágítják, milyen szerepet töltöttek be és hogyan működtek belülről az Ifjúsági Magazin levelezési rovatai, amelyek épp oly fontosak voltak a fiatalok erkölcsi nevelésének és felvilágosításának szempontjából, mint a szakértők által írt cikkek.

A házasság, család, erkölcsök után betekintést nyújt a könyv a túloldalra, a prostitúció világába is. Ami hivatalosan persze tiltott volt, bűncselekménynek minősült, mert a szocialista erkölcsnek megfelelő nő nem tehette meg, hogy áruba bocsátja a testét. Rendőrségi jelentésekből ismerhetjük meg, hogy a Kádár-korszakban züllöttnek és deviánsnak ábrázolták az örömlányokat, akik rendes munkát nem akarnak végezni, de luxusigényeik vannak – a szolgáltatásaikat igénybe vevő kuncsaftokról viszont nem sok szó esett. A növekvő idegenforgalom hatására pedig erősödött a hatósági képmutatás, és a rendőrök már a valutáért dolgozó prostituáltak tevékenysége fölött is szemet hunytak.

Tóth és Murai betekintést nyújt még a szépségversenyek kulisszái mögé, ezen belül kiemelten foglalkozik az 1985-ös eseménnyel és annak győztesével, Molnár Csillával, aki a szépségkirálynői cím elnyerése után 9 hónappal öngyilkos lett, és története szinte mítosszá vált. A szerzők ehhez a témához is sok korabeli cikkből szemezgetve mutatják be a sajtóban megjelent véleményeket, amelyek jellemzően a szocialista erkölcsöt féltették a szépségversenyek üres csillogásától, ahol a kötet interjúalanyainak beszámolói szerint is tárgyiasítva voltak a lányok. Ugyanez az üresség látható a ’80-as évek magyar filmjeiben is, ahol a szexualitás és a kapcsolatok puritán és naturalista, mindennemű művésziességet és romantikát nélkülöző, sivár ábrázolása a társadalom egészére jellemző kiábrándultságot és reménytelenséget tükrözi vissza.

A kötet szerzői mindezt három film részletes elemzésével mutatják be, majd szintén egy-egy filmen keresztül mutatják be két nő szerelmét (Egymásra nézve), illetve egy férfi vonzódását 15 éves mostohafiához (Mielőtt befejezi röptét a denevér), vagyis a homoszexualitás ábrázolását a Kádár-korszakban. Az, hogy ezek a filmek egyáltalán elkészülhettek, az azt mutatja, hogy az állam ha nem is támogatta, de legalább tudomásul vette és megtűrte a jelenséget, az azonos neműek vonzalmát és kapcsolatait. Ugyanakkor Murai András elismeri, hogy nem vizsgálták külön a homoszexualitás kérdését, az valószínűleg egy új könyvet töltene meg. Ebből a szempontból tehát töredékes, de mindenképpen hiánypótló a kötet, amely meglehetősen komplex képet nyújt a szocializmus viszonyáról a szexualitáshoz. A – néha talán túlságosan is – sok adat, és az egyes szakaszokon belül sem mindig időrendi, hanem inkább tematikus sorrend ugyan odafigyelő olvasást kíván, ám egyértelműen megéri a fáradozást. Megismerhetjük a Kádár-korszakban élő emberek mindennapjait, és az élet fontos kérdéseinek nyilvánosságát a korabeli sajtóban és közbeszédben; a személyes történetek pedig felelevenítik előttünk mindazt, amit vagy már nem éltünk át, vagy csak elfelejtettünk időközben.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom