Hitlerjugendtől a guillotine-ig – amikor az ifjúnácik felébrednek a lázálomból

“Egyetértetek vele, hogy a fejével fizessen az, aki bármilyen módon akadályozza háborús erőfeszítéseinket?” – kérdezte Joseph Goebbels a berlini Sportpalotában 1943. február 18-án elhangzott beszédében. Miközben a Sportpalast gondosan összeválogatott közönsége megszavazta a totális háborút, Münchenben Hans és Sophie Scholl a Ludwig Maximillian Egyetem campusán többszáz röplapot szórt szét: a Fehér Rózsa nevű békés ellenállócsoport hatodik pamfletjének példányait. A Scholl-testvéreket még aznap letartóztatták, majd négy nappal később – barátjukkal, Christoph Probsttal együtt – lefejezték őket. Hiába vállalták a teljes felelősséget a müncheni diákok – a Gestapo hatékonyan dolgozott, és a Fehér Rózsát szinte teljes egészében sikerült felszámolniuk (még 1945 áprilisában is folytak az ellenállással kapcsolatos tárgyalások, de ezeknek a szövetségesek müncheni akciói vetettek véget).

A hatodik pamflet másolatát így is sikerült külföldre csempészni: Angliában A müncheni diákok kiáltványa címmel sokszorosították, és a szövetségesek 1943 közepén repülőgépekről szórták alá Németország-szerte. A Fehér Rózsa tevékenysége átlépte a határokat, a New York Times áprilisban több cikkben tájékoztatta a (nemzetközi, szövetséges) közvéleményt a müncheni diákok mártírhaláláról. Júniusban Thomas Mann is megemlékezett a Fehér Rózsa tevékenységéről a BBC által sugárzott Deutsche Hörer! című náciellenes rádióműsorban: „Fájdalmas volt a német ifjúságnak – általában a fiataloknak – a fogékonysága a nemzetiszocializmus hazugságaira. Most végre kinyílt a szemük, és fiatal fejük a guillotine alá hajtották, mert előbbre láttak, mert Németország becsületét védték”.

Valóban, a Scholl-testvérek és a Fehér Rózsa története úgy kerek, ha tudjuk: Hans és Sophie Scholl 1937-ig aktív tagja volt a nemzetiszolcialista ifjúsági mozgalomnak (Hans egészen a rajparancsnokságig vitte, az 1936-os nürnbergi pártnagygyűlésen az ulmi Hitlerjugend-küldöttség zászlóvivője volt). A Sophie Scholl és a Fehér Rózsa szerzői – Annette E. Dumbach (író, újságíró, egyetemi oktató) és Jud Newborn (amerikai történész, a New York-i Holokauszt Múzeum egyik alapítója) – kerek fejlődéstörténetet vázolnak fel, a nácizmus történetét sajátos perspektívából: az ideológiából kiábrándult fiatalok szemszögéből mutatják be. Mindemellett a korszak társadalmi, történelmi, politikai és kulturális hátterét is felfestik – sőt, olykor messzebbre is nyúlnak, hogy érthetőbbé váljon, hogyan kerültek a röplapokra a saját gondolatok alátámasztásául Goethe- (Epimenidész ébredése) és Schiller-idézetek (Szolón és Lükurgosz), arisztotelészi és cicerói, illetve bibliai gondolatok, vagy épp Lao-Ce Tao te King-je.

SOPHIE SCHOLL ÉS A FEHÉR RÓZSA

Szerző: Annette E. Dumbach és Jud Newborn

2014, Park Könyvkiadó, Budapest, 294 oldal, 3500 forint

A Scholl-testvérek ideológiai kiábrándulása ugyanis először az erőltetett kulturális szürkeség elutasításával kezdődött, amikor erőszakkal tépték ki kezükből azokat a könyveket, amelyekről nem hogy azt gondolták, hogy kártékonyak, hanem egyenesen segítenek az egészsésges gondolkodás kialakulásában. Vagy hogy jobban érdekelte őket az Elfajzott művészet című (a propagandaminiszter szándéka szerint elrettentésül szolgáló) kiállítás, mint a Német Művészet Házának bugyuta-naív, ideológiától és giccstől csöpögő első tárlata.

Az esztétikai ébredést – azaz a náci kultúrpolitika hamisságának elutasítását – követte a szociális és politikai eszmélés, kiváltképp miután Németország kirobbantotta a II. világháborút. A hitleri Németország elutasításának különböző stációi a Hans Scholl által alapított Fehér Rózsa hat röplapjában is tetten érhetők. Míg az első pamflet leginkább a diktatúra ellenében született, a második hosszabban foglalkozik egy konkrét bűnnel: a zsidókérdéssel. A harmadik szabotázsra szólította fel a németeket (“gátoljuk meg a háborús gépezet gördülékeny működését” felkiáltással), és ezt az ellenállási attitűdöt igyekezett aztán a többi röplap is mélyíteni, az utolsó esetében azzal a buzdítással, hogy az egyetemisták lépjenek ki minden nemzetiszocialista pártszervezetből.

„Semmi sem olyan méltatlan egy civilizált nemzethez, mint ha ellenkezés nélkül hagyja, hogy egy aljas ösztöneinek engedelmeskedő, felelőtlen klikk „vezesse”. Ez a helyzet ma, amikor minden becsületes német csak szégyellheti magát a kormánya miatt.– a Fehér Rózsa első röplapjának felütése

A huszonhárom fejezetre osztott történelmi munka értékes kiegészítése a hat elkészült röpirat, illetve a hetedik pamflet vázlatát, a birodalmi főügyész vádiratát és ítéletét, illetve újságcikkeket tömörítő, majd’ 50 oldalas függelék. A Gestapo kihallgatási jegyzőkönyveihez a kötet terjedelmi korlátai már szűkösnek bizonyultak, pedig azokkal lett volna teljes a munka, de a szerzők így is alaposan elmerültek a kutatásban. Kimerítően tanulmányozták a témában megjelent szakirodalmat és másodlagos forrásokat, de sikerült meginterjuvolni a Fehér Rózsa még életben lévő barátait és családtagjait, és részletesen tanulmányozták az archívumokban fellelhető elsődleges forrásokat is. A Sophie Scholl és a Fehér Rózsa először 1986-ban jelent meg, a húsz évvel későbbi kiadás – amelynek alapján a most magyarul megjelent kötet készült – apropója Marc Rothemund Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel című 2005-ös játékfilmje volt, a forgatókönyv elkészítéséhez a Dumbach-Newborn szerzőpáros kötetét is felhasználták az alkotók. (A filmeseket korábban sem hagyta hidegen a Fehér Rózsa története: 1982-ben Percy Adlon, egy évvel később Michael Verhoeven is filmre vitte – nagyjából ekkor kerültek elő a Gestapo addig hozzáférhetetlen kihallgatási jegyzőkönyvei.)

A kötet így is kissé felemás: néhol túlságosan elmerül a történeti háttér magyarázatában, néhol pedig megválaszolatlanul hagy kérdéseket – de ez voltaképp érthető is, a Fehér Rózsa titkos szervezet volt. A kevés aránytalanság persze alig von le a Sophie Scholl és a Fehér Rózsa értékéből. Bármely ország békés lakosa számára értékes olvasmány, de kiváltképp a fiataloknak az. A történelmi tudás mélyítésén túl példát is állít az egészséges protest gyakorlóinak; reményt ad, hogy világszerte masírozó fiatal szélsőségesek kigyógyulhatnak lázálmukból; és emlékeztet: hogyan lehet agymosó jelszavakkal lenyomni az emberek torkán hamis ígéreteket – aminek mindig kiemelt eszköze a visszafogott kultúr-, oktatási és emlékezetpolitikát felváltó totális hatalmi ideológia.

S ha már emlékezetpolitika. A müncheni Ludwig Maximillian Egyetem hallgatói önkormányzata jó ideje felvetette, nevezzék át az intézményt Scholl-testvérek Egyetemmé (Scholl-Siblings-Universität). Ma még csupán az LMU politikatudománnyal foglalkozó intézete, és az egyetem főépülete előtti tér viseli a Scholl-testvérek nevét – meg persze Németország-szerte utcák, terek, iskolák, illetve egy rangos bajor irodalmi díj. Ahol nincs felülről erőltetett történelmi amnézia, ott mindig a valódi hősökre és áldozatokra emlékeznek (és nem hirdetnek kulturkampfot sem).

Schreiber András

Schreiber András kulturális újságíró, filmkritikus. A Filmvilág filmművészeti folyóirat munkatársa, a Szakirodalom blog egyik szerkesztője.