Bezárás
Egyéb

A szomszédban, avagy a kényes határhelyzetekről a Kárpáti Ukrajnában

Csoóri Sándor egy, az 1980-as évek elején a Tiszatájban megjelent, a Voronyezsi katasztrófáról, a hozzá vezetőútról szóló szép esszéjében a Horthy-korszak, és személyesen a névadó egyik legfőbb bűnéül azt nevezte, hogy a „nem, nem, soha” revizionizmusának folyamatos s disztingválatlan propagálásával lehetetlenné tették hosszú-hosszú időre a Trianonnal való társadalmi, nemzeti, történelmi szembenézést: „A nemzet legkínzóbb tragédiájából kiravaszkodták a katarzis megtisztító szigorúságát.”

Csoóri nem történészként és nem is kortársként pontosan érzékelte, hogy mire és hova vezethet, ha bármely történelmi eseményt, különösen pedig ha tragédiát, traumatikus eseménysorozatot valamely hatalmi politikai erő (mondjuk egy centrális erőtér) kiemel a nemzeti vagy épp transznacionális történelem folyamából. A végeredmény kettős elidegenedés lesz mindig. Itt most bennünket csak a második elidegenedés érdekel: az ahistorikus, inkább propagandisztikus és politikus történelemszemléletben a traumák okozói, a tragédiák elkövetői mindig kényszerűen idegenek. A nemzeti történelem – a fenti olvasatban – a legjobb esetben is áldozati történetek és/vagy kényszerpályák által szinte előre kódolt történelmi szükségszerűségeinek eredője lehet.

Ugyanakkor azt is jelezni kell előre, hogy – ugyan a korszellem mást sugall – a történelem nem a társadalmi, nemzeti kollektív pszichoterápia segédtudománya. A történész – bár az ellenkezőjére manapság számos, s nem mindig népszerűtlen példát láthatunk,olvashatunk – nem egy intellektuálisabb Csernusdoki, aki a társadalom, a nemzet „pacekjába” nyomja a múlttal való szembesítést.

A Kárpáti Ukrajna: Vereckétől Husztig. (Egy konfliktustörténet nemzeti olvasatai) című tanulmánykötet szerkesztője, Fedinec Csilla jó érzékkel nyúlt régi tárgyához, illetve régi és új szerzőinek szövegeihez. Egy sokfelé ki- és benyúló határvidék néhány évének történelmeit ígéri a kötet. Az olvasó dörzsöli a tenyerét, hisz a történelemben mindig a határhelyzetek, az azokból kibomló konfliktusok termelik (már csak a történelem sajátossága miján is) azokat a dokumentumokat, amelyek az egykor volt lehetséges történelem leghitelesebb rekonstruálását teszik lehetővé a történészek számára. Már amennyiben az egykor volt konfliktusokra nem mint valamiféle örök Fradi-MTK meccsek aktuális megjelenéseire tekint. Szerencsés esetben a történész nem fradista vagy (horribile dictu) MTK-szurkoló, nem akarja a lejátszott „történelmi” meccset utólag igazolni, vagy épp minősíteni, már csak azért sem, mert ez végképp nem a történész feladata.

Kárpáti Ukrajna: Vereckétől Husztig. – Egy konfliktustörténet nemzeti olvasatai. Szerkesztette: Fedinec Csillla. Pozsony, Kalligram Kiadó, 2014, 378 oldal, 2800 Ft

Kárpátalja, Kárpáti Ukrajna, a Kárpátaljai Oroszország (ez csehből fordított név) történelmével, történeteivel kapcsolatban még ma is gyakran Egán Ede, jobb esetben Paul Robert Magocsi szemüvegein keresztül olvasunk, írunk. Már csak ezért is nagyon hasznos kézbe venni Fedinecék tanulmánykötetét, hogy lássuk s belássuk: számos egyéb (és nem utolsó sorban modernebb) szemüvegen keresztül is lehet erre a sokfelől határvidékre tekintenünk.

Izgalmas témájú, és izgalmas időzítésű könyv a Fedinec Csilla szerkesztette Kárpáti Ukrajna. Határterület határhelyzeteiről beszélnek abban, a határokon keresztül egymáshoz s az olvasókhoz magyar, szlovák, ukrán, román, lengyel történészek. Ahogy az alcím is utal rá: egy sokágú konfliktustörténet kortársi nemzeti olvasataival van dolgunk. Amivel kapcsolatban egyszerre örülhetünk és bánkódhatunk, hisz a Fradi-MTK meccsről legalább a másik szurkolótábor szemszögét is megismerhetjük. Igaz, mindez azt feltételezi, hogy a sokoldalú határmenti (határ-)konfliktusnak egy-egy nemzeti szurkolótáboron belül 2014-ben egységesek az olvasatai. Gyorsan intézzük is el: nemhogy most, de korábban sem voltak ilyenfajta egységes nemzeti olvasatok. Különösen nem a kötetet szerkesztő Fedinec Csilla által jól ismert ukrán (nemzeti) történelmet illetően nem.

Az észak-amerikai, németországi ukrán történeti tanulmányok (miközben sosem voltak egységesek) alapvetően különböztek az ukrajnaiaktól, legyenek azok odesszaiak, harkoviak, kijeviek, lviviek vagy épp ungváriak. Hogy a moszkvai, szentpétervári, vagy épp prágai olvasatokról ne is beszéljünk. Ezt egyébként a kötet legrövidebb, és üdítő módon legszellemesebb tanulmánya meggyőzően adatolja is. Az ungvári Roman Oficinszkij szövege (A második világháború ukrán kiindulópontja: Kárpáti Ukrajna történetének jelenkori nemzeti-hazafias interpretációs kísérletei) frivolan (ön-)gúnyos historiográfiai esszéje tekinthető a kötet kulcsának is. Egy bekezdésben képes a szerző meggyőző (ön-)kritikát mondani a szovjet korszak ukrán történeti tanulmányairól, és a velük módszertanilag egy húron pendülő nyugati emigráns ukrán szerzőkről és a komplementer koncepcióikról.

Ha az érdekel minket – ahogy a szerkesztőt –, hogy a határokon keresztül lehetővé tegyük az „ütköztetést, az azzal való szembesítést, annak kibeszélését is, mi az, ami a másiknak fáj”, akkor a határon túli esetleges sokszínűségek, eltérő szemléletek egy-egy kevésbé sikerült tanulmányban mint  lényegtelen elemek mosódnak el.

A szerkesztői előszó szerint „a nemzeti történetírások eltérő hangsúlyai a fájdalmak megbeszélését korábban kizárták, mi több, inkább tovább mérgezték a viszonyt.” A mérgezett viszony helyett ajánl ez a határokon túl – ha kissé fekete-fehérben – áttekintő könyv eligazodást a revíziót követő Kárpátaljának hol (elsősorban a magyar historiográfiában) „perctörténetnek” minősített, hol meg nemzeti sorskérdéseket (az ukrán történetírásban) felvető korszakáról.

A szerkesztő szerint bármely, valóban nemzetközi tanulmánykötet szerzőgárdája akaratlanul is szétbeszélne, ha másért nem, úgy nyelvi okok miatt is. Erre is találhatunk példát a kötetben, meg olyasmire is, hogy egy szerző tesz kísérletet transznacionális olvasatát adni tárgyának. Jellemző módon ez utóbbiak a sikerültebb szövegek, de ez sem szabálya a könyvnek. Változó színvonalú, alapvetően a politikatörténetre fókuszáló tanulmányok szerkesztett egésze a kötet. És kifejezetten hasznos olvasmány így ebben a szerkesztett egységben. Régi flash az olvasónak, ha rácsodálkozhat olyan dolgokra, amiket a saját(os) nemzeti látásmódból nem mindig érzékelni. Például olyasmire, ami a kötet egy-egy román, és főleg lengyel szerzője is – csak úgy mellesleg – hívja fel a magyar olvasó figyelmét, miszerint az 1930-as évek végén két nagy birodalom érdekszféráinak határán a kisebb imperializmusok nem létezhetnek a nagyobb imperializmusok kijátszása nélküll… Ha valamely (bármilyen kis) állam az imperializmust választja, akkor inkább előbb, mint utóbb egy nagyobb impériumnak szolgáltatja ki magát (és nem mellesleg lakosságát is, mint ahogy az ennek a kötetnek nem tárgyát képező kárpát-aljai zsidókkal történt).

Szintén lengyel szerzők nézőpontjából válik élessé az a kép, amit ukrán szerzők határozottan, de kevés meggyőződéssel (magyar) terrornak, elnyomásnak neveznek (például ebben a könyvben is). A Dąbrowski – Cichoracki szerzőpár lengyel diplomáciai forrásokból teszi roppant érzékletessé azt a „kedélyes” gyarmatosítást, amit a revízió után a magyar hatóságok a térségben végeztek. Az ekkor erősen magyar-barát lengyel (és Csehszlovákiával szemben nem mellesleg imperialista) diplomácia lengyel mérlegét megvonó szerzők – a románokkal egybehangzóan – arra is jutnak dolgozatukban, hogy végső soron a magyar historiográfiában inkább sikerágazatként bemutatott kisnemzeti imperializmus, és a határokon átívelő (imerialista diplomáciai-katonai) kooperációval, például Magyarországgal, a lengyel állam semmit sem nyert.

Érdekes olvasmány a neves cseh történész, Jan Rychlík szövege is (Határrezsim Kárpátalján 1919-1939 között).  A szerkesztő jó döntésének kell tartanunk, hogy a nyelvpolitika tárgyában két szöveg is egymás mellett áll, amiből az egyik (Michael Moser: Milyen nyelven beszéltek Kárpáti Ukrajában: politikai vagy nyelvészeti kérdés) úgy szellemes s olvasmányos, hogy közben filológiailag is alaposan adatolt. A másik nem az.

Vannak a kötetben olyan friss szövegek, amelyeket akár Szripszki Hiador vagy Egán Ede is írhatott volna. Közülük kiemelkedik Peter Pastor (Montcalir State University) szövege, akinek sikerült elővenni Danyilevszkijt és a pánszlávizmust, mint afféle tervet, amit majd Sztálin hajt végre. Mondjuk, minél távolabbról tekintünk valamire, úgy torzulhat a látásunk, de azért a szovjet történeti és  közjog felszínes ismerete nélkül juthatunk oda, ahova Pastor, aki szerint Kárpátalja 1945 utáni berendezése a Kalinyingrádi területével azonos. Mondjuk, az tény, hogy mindkét helyen nagyszámú szovjet katona állomásozott, és mindkét terület a Szovjetunió része volt. De hogy Kárpátalja az Ukrán SzSzK részeként nem lehetett valamiféle enklávévá, annak okait épp a kötet ukrán szerzői adatolják meggyőzően.

Hogy az említett lengyel, román vagy épp ukrán tanulmányok még inkább helyi értéket kapjanak, és a határ inneni fájdalomelbeszélés politikatörténetének historiográfiai patentjét kihangsúlyozza, a szerkesztő tradicionális magyar politikatörténeti szövegeket (Janek István frissességében is elavult háborús krónikáját), vagy épp a leghagyományosabb hadtörténeti szöveget (B. Stenge Csabáé, aki tán még az előrenyomuló magyar katonák biciklibelső-veszteségeit is megadja) is berakta ebbe az izgalmas kötetbe. Abba a kötetbe, amit – a szerkesztői előszótól eltekintve – Zeidler Miklós már-már szokásos, a revízió revízióját adó szellemes szövege nyit, és a szerkesztő, Fedinec Csilla tanulmánya zár („… önbizalmat jelentene…” Kárpátalja a revíziós időszak magyar politikai retorikájában).

Jó felütés, jó zárás. Miközben az egyes szerzők hol szétbeszélnek, hol meg nem. A különböző beszédmódok semmiképp sem köthetőek ugyanakkor valamely „nemzethez”, nyelvhez. És ez a legfontosabb tanulsága a kötetnek.

Kende Tamás

Kárpáti Ukrajna: Vereckétől Husztig. – Egy konfliktustörténet nemzeti olvasatai. Szerkesztette: Fedinec Csillla. Pozsony, Kalligram Kiadó, 2014, 378 oldal, 2800 Ft

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom