Bezárás
Egyéb

Történelemoktatás Szerbiában – halni jó

Magolni azért kell, hogy felejteni is megtanuljunk. Nemzetről, történelemről megmondják a tutit, gondolkodni nem kell – és kész az ideális állampolgár. Aki kész meghalni a honért.

Dušan T. Bataković: Történelem az általános iskolák 7. osztálya számára. Beograd, Zavod za udžbenike, 2012. (A Szerb Köztársaság oktatási minisztere 2009. szeptember 11-én engedélyezte.)

A magyar nemzet történelmével kiegészítette: dr. Csehák Kálmán és dr. Pál Tibor

Általános iskolai tankönyvet felnőtt legfeljebb akkor vesz a kezébe, ha szülő vagy épp szakértő. Esetleg unokatestvérei megmutatják neki, nézd már meg, mi a túró ez.

Így került kezembe hetedikes unokahúgom törikönyve – Szerbiában, egy túlnyomórészt magyarok lakta faluban járunk. Az én időmben még csak magyar osztályok voltak, ma már szerb is akad. A nyolcvanas években a tanterv elsősorban Tito elvtársra, a partizánok hősies, náciellenes harcára és a szocializmus szépségeire koncentrált. Bár nem maradtak ki az ősemberek, az ógörögök, Róma, a setét középkor, sőt, 1848 sem. Majd az 1944-től a magyarokból álló Petőfi brigád sztorija sem, akik Tito mellett harcoltak. Petőfit betéve tudtuk, mégiscsak közös volt az ellenség, a Habsburgok. Tanultuk a délszláv népek történetét is –  a magyar helyet -, de hát annyi király(gyilkosság), fejedelem, ország, tartomány, nép, törzs, lázadás, háború volt Nyugat-Balkánon, hogy a tanárnő sem boldogult velük. Inkább kétéves kisfiáról anekdotázott.

Kora vámosa

Kora vámosa

Főképp ma is a tanártól függ, miből mennyi infót akar beletömni a diákba, akár a libába. Ám ez az A5-ös, 239 oldalas tankönyv (amiből az utolsó 60 jut a magyarokra), még ha teli is van színes képekkel, ábrákkal, térképekkel, keretes anyagokkal, kérdésekkel, oly tömény, hogy ha pálinka lenne, ütné a 72 fokos Tátrateát is – már az előszó után forgott a fejem. Mert a szerző szerin: „A tananyag terjedelme összhangban áll az európai standardokkal. (Sic! – a terjedelme!, nem ám a tartalma…) (…) A történelem tehát nem száraz tények összessége, hanem az emberek azon törekvése, meghatározott történelmi keretek között, hogy a világot, amelyben élünk, továbbfejlesszék és új tartalmakkal bővítsék. A történelem a jelen előcsarnoka.”

A felvezetés ütős, rögtön látjuk, a történelem ismerete valamire való. Rögvest a politikusok jutnak eszünkbe, tipikus elmélkedésük minden emlékmű-koszorúzáson: dicsőséges történelem, múlt nélkül nincs jelen, jelen nélkül nincs jövő(és ezek variánsai). Ám ehhez képest mást kapnak a nebulók. Először is tömérdek adatot – dátumot, számot, személy- és helységneveket, idegen kifejezéseket, mintha az ember agya – ahogy Nietzsche írta a történelem hasznáról és káráról írott esszéjében – káposztáshordó lenne, amibe mindent belegyömöszölünk, utána jól megtapossuk, és eltesszük a pince hűvösébe.

De a történelem itt szinte csak politikatörténet, amit a politikusok csinálnak – s minthogy úgy a XV. századtól indulunk a VII. osztályban, óhatatlanul a nemzetek és államaik kialakulásai, ezek konfliktusai kerülnek a középpontba. Szőr mentén megismerkedünk a kor nagy európai és szerb művészeivel is, de dögöljek meg, ha én ezt mind be tudnám vágni – aki mindezt tudja, minimum ász egy pázmányos töri-gólyatáborban. Hogy egy hetedikesnek miért kell tudnia, mi az a koncílium, a berat, hogy miért írja be füzetébe, mit jelentenek a beglegbégség, a szandzsák és a náhije szavak (még ha a Balkánon is járunk), vagy mi okból kéne megmagyaráznia (tudnia), hogy Nagy-Britanniát miért kerülték el a XIX. századra jellemző forradalmak, arra nehezen találok választ (amúgy sem tudnám rá csak úgy). Utóbbiról előbb Marxot kéne megkérdezni, például.

Egy szerb töritankönyv meg ugyanúgy nackós, mint egy magyar – de ilyenkor torát üli a térképész is. Az ipeki (peći) patriarkátusról szóló részben van egy ragyogó térkép (62. o.) – a város maga ma a független, albánok lakta Koszovó része –, és az 1689-es állapotot ábrázoló térkép első ránézésre azt sugallja, hogy akkor a pravoszláv szerbeké volt a mai Szerbia, de Arad, Esztergom, a Balaton, Zágráb, azaz a fél Kárpát-medence és persze egész Bosznia-Hercegovina is. Pedig hát ez olyasmi, mintha a pápa ma rajzolna egy olyan térképet, hogy ahol katolikusok élnek, na az az ő földje – csak hát a valóság, ugye, más. Kezdeti agymosásnak azonban nem rossz ez.

Amikor fog a ceruza

Amikor fog a ceruza

 

Azon nincs mit csodálkozni, hogy egy szerb tankönyvben a szerbek szenvednek az idegen uralom alatt, vándorolnak (épp Magyarországra), de azért fel is emelkednek a Habsburg uralom idején. Az élet harc, háború, felkelés, az egyház szerepe elsődleges. Ha meg kell halni, meg kell halni – első a haza, a nemzet, a fejedelem, az ősi föld. Ráadásul a szerbeket, a szlávokat minden nép uralni akarja, elnémetesíteni, elmagyarosítani. Na de a délszlávok szabadságot akarnak, közben Európát védik a töröktől, az iszlámtól (ismerős, mi?). A nép hősei azok, akik e szent célokért küzdenek.

Az illusztrációk java is erre hajaz: ágyuk, puskák, szablyák, katonák, mártírok, királyok, határőrvidékek, menekülések. Arról kevésbé esik szó, hogy aztán a szerb királyi dinasztiák egymást is úgy nyírták, mint gondos amerikai a ház előtt a füvet.

Szablya, virágvasárnap

Szablya, virágvasárnap

De a magyar diáknak eközben az amnesztia szó mellett a csitluk, a barjak és az insurrectio szavak jelentésével is tisztába kell jönnie, hogy aztán megválaszolja a kérdést: milyen célokért szállt síkra az Egyesült Szerb Ifjúság, és miért támadta Mihailo fejedelmet? Garantálom, erre a naponta sajtótájékoztatót tartó szerb miniszterelnök sem tudna pontos, egyértelmű választ adni.

De jő az amerikai forradalom, a polgárosodás, a felvilágosodás, az ipari forradalom – igaz, másutt, de tessék tudni, miért fontos a Habeas Corpus Act. Voltaire-től, Rousseau-tól magvas idézeteket magolhatnak a 13 évesek, előbbi véleményét a katolikus egyházról tudni kell. A szótár megmagyarázza, mi a terror, mire jó a guillotine – gyerekek, veszélyes világban élünk! (Ezek szerint mi még a világbékében éltünk, és ennyit tudni sem kellett.)

A csata szép, színes

A csata szép, színes

Azt azért mégsem állítanám, hogy történelemhamisító lenne e könyv (azt bebizonyítandó akadémikusnak kéne lennem, a téma specialistájának). De az azért röhejes, hogy miközben 2006-ban Montenegró függetlenné vált, kivált Kis-Jugoszláviából, amire a szerbek be is pöccentek, ezen, később íródott könyv úgy tárgyalja a feketehegyiek történetét (akik 1914 előtt is önállóak voltak, még Japánnal is hadban álltak 1905-től, bár egymást nem látták, s csak 2006-ban tudtak békét kötni mint két szuverén állam), mintha az szerves része lenne a szerbnek (ehhez képest a boszniai szerbekét vagy épp a koszovóiakét kevésbé emlegetik…)

És hát persze az etnikai térképeken mindig kiválóan lehet szórakozni: Az Osztrák-Magyar Monarchia népei 1878 után címűn Bosznia-Hercegovinában csak szerbek és horvátok laknak (muzulmánok, azaz bosnyákok nem), a tucatnyi kisebbség jelzésére sincs mód. S szépen elhatárolódik itt a német (ami osztrák lenne amúgy), vagy ellenkezőleg, a világoskékkel jelzettekről nem is jelzik, hogy ezek svábok, szászok, azaz ők a németek. De azért nem panaszkodhatunk, Székelyföld egy nagy piros folt a zöld román tengerben.

Színes ceruzákkal álmodom

Színes ceruzákkal álmodom

Aztán jöhet a magyar blokk, 1526-tól 1867-ig. Nem fogunk itt most azon szívózni, hogy azért a labanc-kuruc szembenállás nem volt oly egyértelmű, ahogy azt még a mi fejünkbe verték, s hogy mennyi a megválaszolatlan kérdés az erdélyi fejedelemség felemelkedése és hanyatlása kapcsán; ki volt valójában áruló. Vagy ki volt az igazi hazafi, Kossuth vagy Széchenyi, netán Deák? De hogy a merkantilizmusról miért Erdély kapcsán esik szó (meg minek ilyen korán?), az az UFO-aktákba illik. És szép ám II. Rákóczi szabadságharca (ha már a róla elnevezett utcában lakunk szülőfalumban), hogy kivertük a törököket, de nem hiszem, hogy egy vajdasági magyar diáknak betéve kéne tudnia a 18. században élt gróf Hadik András életrajzát (na, kinek van meg, ki ő? – nekem biztos nincs).

Némi szó esik ugyan a művelődésről – de hogy Bácska a törökök után elnéptelenedett, mocsaras semmivé vált, az nem téma, s az is fél oldalacska, Mária Terézia miképp telepítette be ama vidéket, ahol a tankönyv felett gubbasztó tanuló él. Hogy milyen körülmények közt éltek akkor, vagyis a társadalomtörténet ismét hiányzik: a fontos ismét a harc, a forradalom, a nemzet. Fegyver, csata, halál. A képeken ismét hadvezéreket, tábornokokat, csatákat, trónfosztást látunk – gyerekek, az élet harc, az élet politika!

Fel, támadás!

Fel, támadás!

 

Aztán meg csodálkozunk, hogy aki ma nem emigrál nyugatra dolgozni, egy lehetőséget lát a boldogulásra: belép a pártba. Mert úgy látta: csak így kerülhet majd be a történelemkönyvbe.

Szerbhorváth György

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom