Egyházfők, sarlatánok, tudósok – egykor Angliában, és itt és most

Mikor kezdi egyszer beszédét az MTA elnöke bibliai prédikációval? Szempont lesz-e az MMA-béli tagságnál az egyházhoz tartozás, az Istenbe vetett hit? Majom volt-e Darwin? Azt vélhetnénk, túlhaladott témák ezek, pedig a történelem kereke nem előre forog.

Pál Eszter: A viktoriánus Anglia: tudomány és társadalom.

Budapest, ELTE Eötvös Kiadó – ELTE, 2015, 164 oldal

Bizony, az olykor nagyon is össze-vissza forog, kitörik a szekér tengelye. Az olyan típusú könyvekre, mint az alant bemutatandó, az emberek 99,99%-a pedig azt mondja, hogy egye meg az, aki írta. Hát még ha megtudja, az ELTE adta ki az ELTE szociológiaoktatójának könyvét, még brummog is – közpénzt ilyesmire, hogy A viktoriánus Anglia – tudomány és társadalom? Az ELTE, a szociológusai ma eleve gyanúsak, ahogyan általában a tudósok, értelmiségiek.

És noha a tudomány és társadalom szavak (utóbbi helyett egyes hivatalokban ma a közösség szót kell használni!) még felismerhetőek, érthetőek, Anglia azért jelenthet valamit, mert pár rokon biztos ott mosogat. De hogy viktoriánus? Na ne, ez valami provokáció. Amúgy nem is rossz marketingötlet a címadás, páran ugrani fognak a Viktor szóra, eszi fene a hétvégi csirkeszárnyra szántat.

Pál Eszter könyve nem a mai, de még csak nem is a 20. századi időkben játszódik. De téved, aki azt hiszi, mai vonatkozása ne lenne. Csak hogy egy fontos dologra utaljak: ha egy kereszténykurzus kerül hatalomra vagy annak közelébe, rögtön jönnek a farbával, hogy a tankönyveket át kell írni. És aki nem azt tanítja, hogy Isten teremtett minket, hanem a majmoktól eredünk, az erkölcsi hulla és munkanélküli lesz. Egyes USA-államokban ez már bűntény, az ISIS által meghódított területeket meg hagyjuk is.

Viktória 1837 és 1901 között ült a trónon, de a róla elnevezett kor akár az ipari forradalom korának is tekinthető, amikor a tudományos élet professzionalizálódott, az állam, a társadalom szekularizálódott. Pontosabban Pál Eszter szerint pluralizálódott, vagyis inkább állítható az, hogy a kort éppen heves vallási viták jellemezték. A püspökök összecsaptak például az olyan meghatározó evolúcionalista tudósokkal is, mint Darwin vagy a kevésbé közismert Thomas Huxley. Ez a brit birodalom aranykora a legtöbb tekintetben – aztán jött 1914 és a lejtmenet.

A szerző a previktoriánus vitákat is felvillantja – és a 200 évvel ezelőtti sztorik mintha a mai Magyarországra katapultálnának bennünket, ezért is „csalóka” a kötetcím. Ugyan ma itt népességrobbanásról nem beszélhetünk, sőt, és akkortájt a tudós elmék úgy vélték, a birodalom terjeszkedése, a kereskedelem, az ipari forradalom magával hozza a jólétet, boldogságot, neveléssel mindenki erkölcsös lesz, probléma egy szál se (nem lesz itt sem, ugyebár, ha az lesz, amit ezek akarnak, rögtön jön a Kánaán). A társadalmi változás valójában a (birodalom) civilizációjának a fejlődése, és ezt a kultúrát kell meghonosítani másutt is (bár ez nem új eszme).

 

Ám kiderült, a korszerűbb ipar épp a munkanélküliek számát növeli, kialakul egy pauper lényeg (a lakosság harmadát ítélték mélyszegénynek, pardon, rászorultnak). És segélyezték is őket. Aztán rájöttek, ez nem vezet sehová, ez a dologtalan, ingyenélő, haszontalan csőcselék csak züllik. Jöttek a dologházak – vagy melózol, vagy ugrik a segély! Ismerős ez valahonnan?

A megdöbbentő, hogy akkor is akadtak optimista passzátszelet fújók (a vitákban kezdetben a vallási vezetők és a jómódú arisztokraták vettek részt, nem valami civilek), akik magukat kiáltották ki okosnak, az összes többit pedig elvetemültnek, hitetlennek, az evolúcionalizmus pedig baromság. És ma már kabaréba illő, többnapos viták zajlottak Oxfordban, így a British Association 1860-as közgyűlésén, amire Darwin maga el sem mert menni. Ám a vitákat olykor ezer ember is követte, a javuk természetesen laikus. Mégis megvédték elméletét, bár a majmozás, az ment, akár a g…izés a magyar közéletben.

Nehéz-e hát magunkra ráismerni? Nem nagyon: az értelmiség, a szakemberek egy része nem szól hozzá olyan vitákhoz, melyek rájuk tartoznak, nem politikusokra (nehogy repüljenek munkahelyükről), mások meg lehülyézik a tévévitában azt, aki mást állít, vagy csak úgy magában mondja habókos ötletein a Facebook-on meg bejelenti, megoldotta a világ energiaellátásának problémáját.

A helyzet bonyolultabban alakult ki Angliában, bár futóbolond kvázi-tudósból nem volt hiány. Ezért fontos, nálunk hiánypótló adalék a könyv, amelynek minden oldaláról ihletet meríthetünk. Akkoriban például a jótékonysági szervezetek (!) százezer gyereket emigráltattak a Birodalom távoli területeire (ezek egyharmada árva volt), így védve meg a leendő bűnözőktől a pompás, fejlődő, büszke, haladó Angliát – nem nehéz a hasonlóságot felfedezni, hogy ma itt egyesek szintén úgy vélik, mondjuk ki: nem (csak) a szegények, hanem a roma gyerekek vérében van a bűnözés. Akik meg bejönnek, azokéban szintén (vö. megélhetési bevándorlók, menekültek).

Mivel jóval több nő élt akkor, a férj nélküli, nem szülő nők szintén erkölcstelennek minősítettek, pedig hát egyszerűen félmilliónak eleve pár sem jutott volna – vagyis a „szinglihordázást” sem Mikola István fedezte fel 2006-ban.

Kissé most dilemmában vagyok, ajánljam-e e könyvet – mert ez a bolondság története is, és még merítenének belőle korunk tanácsadói, akik az adott körben – de ma is – maximum a vallásos, amatőr tudományos körbe tartozhattak volna, és semmiféle állami apanázst nem nyúlhattak volna le tudománykodás címén.

Ám nem csak a Bibliát forgatták lelkesen az anglikán országban. Ugyan a kötelező oktatást – pl. Poroszországhoz képest – száz év késéssel vezették be 1880-tól, de a lakóknak már csak 1%-a volt analfabéta 1900-re. Hogy a tudományos ismeretek eljussanak a „szélesebb néptömegekhez”, szintén fontos elvvé vált a művek terjesztésének támogatásakor. Eközben a kulturális, ezen belül a vallásos és az (ál- vagy fél)tudományos mező egyes csoportjai kezdtek visszaszorulni. Az USA-hoz képest az egyetemek professzionalizációja (a mi szakmánké, a szociológiáé különösen) ugyan csigaléptekkel folyt, a régi elitegyetemek alig változtak, a tudomány úgymond úri, arisztokrata passzió volt (lassan ma itt is: ha a képzésre nincs pénzed, menj vasat reszelni).

De nem egyetemeket szüntettek meg, hanem újakat hoztak létre, így a nagyobb ipari városokban is. De még az sem állítható, hogy az anglikán egyház ellenállt volna az egyetemi reformoknak. Ám a nőkkel úgymond mindig „csak a baj volt”: gyengébbek, hogy is bírnák a hegymászást, a kövek gyűjtését?

A szekularizáció ugyan beindult, magyarán csökkent a templomlátogatók száma, de a többnyire katolikusokról elterjedt negatív sztereotípiák is megmaradtak: iszákosok és tudatlanok. Hogy az előítéletek egyes etnikai/vallási csoportokról hogyan állandósulnak, sőt, újak is keletkeznek, hát mi azt nagyon jól láthatjuk itt ma is. Mint Pál Eszter írja: „nem az igazság, nem a tartalmak mibenléte volt a legfőbb kérdés, még akkor sem, ha látszólag ekörül zajlottak a leghevesebb viták is. A valódi tét az volt, hogy milyen kérdésben ki lesz az igazi autoritás – a régi tekintélyek helyét újak veszik-e át –, ki dönti majd el, hogy mely kérdésekben mi az igazság.”

Ezekben a vitákban a Bibliának hol perdöntő szerepe volt, hol kevésbé. Pál Eszter azért is beszél inkább pluralizációról, mint egyértelmű szekularizációról, mert különféle társadalmi csoportoknál a vallás, a hit szerepe megmaradt – persze a munkások vasárnap inkább vedeltek, ha volt miből, de a felsőbb társadalmi osztály(ok)nál a vallás összekapcsolódott a jóléttel, a luxussal, – és tesszük hozzá mi – a hatalommal. Itt se kell messze menni az analógiáért – nem a munkanélküliek ájtatoskodnak a magyar templomokban sem, hanem a politikai pozíciókban lévők vagy azért ácsingózók, az egyház embereivel karöltve.

Tisztelet a kivételnek, pl. a hittérítő Colenso püspöknek, aki a zuluknál járva jött rá egy halom ellentmondásra, s hiába igyekezett segíteni a szegényeken, a hivatalos egyház messzire elhajtotta őt, mert azt is kimutatta, az özönvíz sem lehetett akkor, amikorra a Biblia teszi.

De legalább voltak viták, még ha gyakran hisztérikusak is. A tudomány és technológia, valamint a kommunikáció (távíró, telefon) rohamos fejlődése újabb, döntő fordulatot hozott. Akit érdekel az akkori tudományos élet, még szórakoztató történeteket is talál az új intézményekről, a kiművelt úri főkről, a tudós dzsentlemenekről vagy Darwin „ifjúgárdistáiról”. Az Evolucióról szóló rész már megülheti egyesek gyomrát – maga a szerző állítja, ritka unalmasak a mérvadó Herbert Spencer munkái –, de azt se gondoljuk, hogy az evolucionisták simán nyertek: nemcsak arról vitáztak, hogy a majomtól származunk-e, de arról is, ha voltak dinoszauruszok, miért ne lennének ma vízi szörnyek?

Ha végigpásztázzuk a mai áltudományos honlapokat, a mindig divatos kuruzslók, történelmi felfedezők, ufó-hívők, médiumok, látnokok ultranépszerű könyveit, világos, semmi új a nap alatt. Hinni mindenben lehet, még ha bizonyíték mellette egy szál se. A fontos, hogy hangos legyél és ismételgesd fixa ideádat.

A viktoriánus korban mégis sikerült víz alá nyomni egy hosszú gerillaharcban az áltudósokat, a babonák terjesztőit, a csak a Bibliából merítőket. A vallási szféra tekintélyének megroggyanása azonban vallási megújuláshoz is vezetett, de az egyetemi-tudományos szférában elvált a búza az ocsútól. S míg 1850-ben az egyházfők imákkal igyekeztek gyógyítani, a frenológia is dívott (ti. hogy a koponya formájából lehet következtetni az agyéra, s így a személyiségre), s az ún. komoly tudósok is vízkúrákat vettek, mégis, lassan kialakult a rendszer: különbség van az amatőr „búvárkodás”, a vallásos ihletettségű elmélkedés és az autonóm, módszeres kutatásokon, saját szabályokkal bíró igazi tudomány közt.

A tudományfilozófiai vitáknak persze sosem lesz vége, így e műfaj szociológusainak, és történészeinek is mindig lesz mi után kutakodnia. A látszólag értelmetlen kutatásokon, kérdésfelvetéseken meg nagyokat röhöghetünk (lásd Darwin-díj). Ám megnyugtató, hogy noha a viktoriánus kor tudósai leveleikben folyton betegségeikről nyavalyogtak, többnyire jóval az átlag feletti kort éltek meg, és az evolúció elméletét is tanítják még.

Mi kérünk bocsánatot a gorilláktól.

Szerbhorváth György

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.