A könyv, amely nem nyerne Átlátszó-díjat

„A férfival szeretkezni olyan érzés volt, mintha a súlytalanság állapotában lebegne valahol az ég és a föld között, és közben a tenger hullámai nyaldosnák a testét.” – Szerencse, hogy a legordasabb közhelyek és klisék sem ütköznek törvénybe. Mert ha jogszabályt sértenének, a fent mondatokért súlyos börtönéveket lehetne kiosztani. És Roboz Léna Balkáni árnyak című regénye tele van ilyen típusú szövegekkel.

 

 

Úgy képzeljük el, mintha az émelyítő, cukormérgezéssel fenyegető Romana-kisregénysorozat valamelyik történetét kereszteznék egy gagyi, konteós politikai-bűnügyi sztorival. Ugyebár az összeesküvés-elméletre egyetlen mentség kínálkozik: ha szórakoztató. De ez a kötet nem az. Ennél is főbenjáróbb bűn, hogy az Átlátszót is sikerült belekeverni. Ami nem maradhat büntetlenül.

Roboz Léna: Balkáni árnyak. Athenaeum, 2016.

A 2000-ben játszódó történet egy magyar gazdasági szakújságíró jugoszláv utódállamokba vezető oknyomozása. Mely egy, Magyarországon is jelen lévő külföldi világcég boszniai leányvállalatának gyanús pénzmozgásaival indul. Amellett családregény is, mivel a fent említett riporter, Sára egyben apja, a Balkánon otthonosan mozgó korábbi diplomata rejtélyes halálának okait is fel akarja deríteni.

Persze a műfajt ettől függetlenül is nehéz belőni. Végig a politikai krimi, illetve az erotikus regény határvonalai között cikázik, ám mindkettőnek gyatra. A kétes tranzakciókat bonyolító üzletemberek, valamint az utánuk szaglászó oknyomozók egyvalamiben hasonlítanak. Mindannyian félrelépnek, s valamennyien egymással, tehát kollegiálisan. Az újságírók a munkatársaikkal, a menedzserek pedig a titkárnőjükkel.

Ugyanazok a banális viszonyok reciklálódnak zárt láncúan, újra és újra a regény lapjain. A harmadik ilyen leírás után felsíkít az olvasó: miért ugyanolyan az összes szereplő? Miért nincs köztük olyan, aki nyitott házasságban él? Vagy olyan üzletember, aki prostituáltakhoz jár? Ami egyébiránt sokkal jellemzőbb e körben, mint a potenciális rizikófaktort jelentő cégen belüli kapcsolatok.

Miért kell, hogy egy újságíró feltétlenül a szerkesztőségben ismerkedjen, mondjuk az internetes szexpartner-keresés helyett? Szinte fellélegzünk, amikor a történet vége felé, a 196. oldalon előkerül egy olyan céges vezető, aki fizetett a szexért. Ám erről – szemben a többi aktus bő lére eresztett leírásával – nem tudunk meg részleteket.

Hogy milyen egy jól leírt szexjelenet? Körülbelül olyan, mint a Roboz Léna kiadója által gondozott – szintén újságírós – Frank Schätzing-regény, 70. oldalán.

„A lány vihorászva mászik rá. Izzadságuk összekeveredik, miközben Inga hüllő módjára csúszkál rajta. Az ajkait szívja. Hagen érzi, ahogy a kígyóasszony csókjától minden dühe ellenére egyre keményebb lesz a farka. A farka, ez az áruló.

– Igen – suttog Inga. – De dugjunk már végre!

Lovaglóülésbe emelkedik. Hagen röfögni kezd. Gyűlöli, amikor röfög, akár egy disznó. De nem tehet ellene semmit, ha ott lent, az ágyékánál izzásba jön.” (Frank Schätzing : Breaking news. A Saron-merénylet nyomában. Athenaeum 2016.)

A részletekkel amúgy is hadilábon áll a Balkáni árnyak írója. Elvileg gazdasági témájú krimi volna, melyben olyan jelzős szerkezetekkel dobálóznak, hogy konszolidált mérleg. De egyáltalán nincs kifejtve a laikus olvasónak: pontosan mi az. Ugyanígy a fő cselekményszálra sem a történelmi élethűség jellemző. 2000-ben, a NATO-légicsapások után zajlik a cselekmény.

Ugyanakkor nem kerülnek említésre benne olyan események, mint Tudjman halála, Arkan meggyilkolása, illetve a Milosevics-rezsim B92 rádió elleni lépései, amelyek elvezettek a Milosevics-klán 2000 őszi bukásáig. Sára Szarajevó, Belgrád és Zágráb között nyomozgat, de ezek fel sem merülnek, holott meghatározták a Balkán korabeli légkörét.

A könyv mostanság íródhatott, hisz például a Sára apjának nagykövetként bekövetkezett bukását előidéző ügy, a zágrábi nagykövetségi épület eladása, nyilvánvalóan a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladási ügyletének és Székely Árpád nagykövet vád alá helyezésének adaptációja.

„…Sára apja szívinfarktusban meghalt, miután megvádolták, hogy ő a felelős a zágrábi magyar nagykövetségi épület elkótyavetyéléséért. Tény, hogy az adás-vételi szerződést hivatalban lévő nagykövetként Sára apjának kellett aláírnia, de arról nem ő tehetett, hogy a magyar kormány még azelőtt eladta a műemlék épületet egy Air Diamond nevű, Cipruson bejegyzett, offshore cégnek, mielőtt meghirdették volna a pályázatot.

A cég mögött egy kétes hírű, a háború idején fegyvercsempészetből meggazdagodott, horvát milliárdos állt, aki 2 millió vételár előleget is ígért, ám a pénz a magyar államkincstár számlájára sohasem folyt be. Sára apját gyanúsították a pénz lenyúlásával, hiába bizonygatta az ügyészségen, hogy semmit nem tud a pénz hollétéről, az eladás furcsa körülményeire pedig egy, a rendszerváltás előtt keletkezett szerződés a magyarázat, amelynek egyik pontja úgy szólt, hogy a magyar állam a horvátok beleegyezése nélkül senkinek nem adhatja el az épületet, és a horvát partner utasította a magyarokat ennek a tranzakciónak a megkötésére.” (14-15.o.)

A műre amúgy is jellemző a korhűtlenség, a múltbéli idősík torzulása. Például 2000-ben gój motorosokról beszélnek, holott ez a társaság egyesületként csak 2006-ban jött létre. Ugyan informálisan 1991 óta léteztek, de elnökük is elismeri: 2006 előtt a kutya sem foglalkozott velük.

Ennél viszont számunkra fájóbb paca a korrajzon az „Átlátszó díj.” Mégpedig:

„Megnyertétek az Átlátszó díjat a cikksorozattal. Tegnap este hívott fel a zsűrielnök. A tiétek a legjobb írás a korrupcióellenesség témában. A díjátadó jövő pénteken lesz, addig titok, hogy nyertetek.” – közli Sárával a főnöke. (244.o.)

Egy ilyen műben szerepelni elég ciki. Az író tájékozottságát állatorvosi lóként demonstrálja például a mű következő mondata:

„Az amerikaiak ki akarják túrni a norvégokat a balkáni piacról. Norvégia ráadásul katonailag semleges, nekik pedig és a NATO-nak is kulcsfontosságú, hogy Európának ebben a kapujában minél szilárdabban megvessék a lábukat.” (101. o.)

Hogy Norvégia NATO-tag, vagyis semlegesnek aligha titulálható, az egy szimpla Google-kereséssel felfedhető. Az ezredfordulón játszódó műben nemcsak a hajdani Balkán de az akkori Magyarország politikája sincs jelen, csak homályos, elmosódott kontúrokkal. Pedig a miniszterelnököt akkor is ugyanúgy hívták, tehát remek áthallásos, múltidézős krimi jöhetett volna ki belőle.

Csak hát ahhoz némiképp tudni kéne írni. Meg jobban ismerni a Kalasnyikov-botrány, a délszláv háborúk és az államközi pártfinanszírozós ügyletek világát. Végül annyit tudunk mondani, hogy a Google a szárnypróbálgató íróknak is a barátja. Roboz Lénának pedig nagyon elkelt volna egy ilyen barát.

Papp László Tamás

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.