Bezárás
Egyéb

Tesztoszteroncsökkentő feminista smasszerek Daniel Friberg könyvében

Svéd üzleti és politikai háttérrel reklámozza önmagát Magyarországon egy olyan szélsőjobboldali áramlat, melyhez viszonyítva a taktikai okokból a puhább felét mutató, cukiság-kampányos Jobbik mérsékelt tényezőnek látszik. Bár a csoporthoz sorolható egyes szimpatizánsok netán kötődhetnek a Jobbik-holdudvarhoz, ám mégis egy markánsan különböző, globális ambíciókat dédelgető irányzatról beszélhetünk. Melyben bizarr konfigurációban vegyülnek egybe a marxista ideológiai gyökerek a nagytőkés ambíciójú, kapitalista finanszírozói körrel, a technika iránti rajongás az atavisztikus politikai ösztönökkel, a dühödt, frusztrált hímsovinizmussal, s az egyébként gyűlölt iszlám teokrácia akaratlan lemásolásával. De kik is ezek a magukat az Új Jobboldal gondolatköréhez soroló ultrajobbos nagytőkés-politikusok?

tamogatoi_rontgen_jav2

Idén látott magyar nyelven is napvilágot Daniel Friberg svéd ultrajobboldali menedzser-ideológus kötete, a Kurucinfón is reklámozott A jobboldal visszatér. A mű hazai kiadása meglehetősen rejtőzködő formában történt. A felelős kiadó az ARKTOS MEDIA LTD. A nyomdai előállítás Nagy-Britanniában történt. Előszót a Magyar Hírlapban is olvasható Joakim Andersen, a Friberg által jegyzett Motpol portál társszerkesztője írt hozzá. Az utószó pedig Björn Herstad üzletember keze munkája.

Frieberg, Herstad és Andersen ugyanazon svéd politikai közösség aktív ideológusai és/vagy szponzorai. E körhöz tartozik Patrik Brinkmann, aki Frieberg munkaadója is volt, lévén ama Wiking Mineral svéd bányavállalat tulajdonosa, melynél Frieberg is dolgozott – a kötet borítószövege alapján vezérigazgatóként.

A magyar változat egyetlen feltüntetett közreműködője Gyulai Anna fordító, aki a magyar nyelvű előszó szerzője is.

„A jobboldal visszatér hiánypótló kötet, hiszen a metapolitikai módszerek elemzésével magyarázatot ad arra, hogyan haladhatott Nyugat- és Észak-Európa évtizedeken keresztül a normális többség akaratával ellentétes irányba.” – ezzel ajánlja az olvasó figyelmébe a kötetet Gyulai. (Daniel Friberg: A jobboldal visszatér. A valódi ellenzék kézikönyve. Arktos. London 2016. VII. o.)

A fordítóhoz hasonlóan a svéd szerzői/kiadói társaság is azt gondolja, hogy Magyarországon jobb, szinte paradicsomi állapotok uralkodnak Svédországhoz viszonyítva. Bár azért a kötetben leírt veszélyek nálunk is jelentkezhetnek a magyar előszó vélekedése alapján.

„Korai volna azonban arra a következtetésre jutni, hogy ha a politikai korrektség és a liberalizmus egyéb vadhajtásai nem érintik Magyarországot, akkor nem is kell foglalkoznunk a problémával. Nekünk, kelet-közép európaiaknak van szerencsénk normálisan gondolkodó országokban élünk, azonban mi sem vagyunk biztonságban. Nem csak magunkért, hanem Európáért is felelősséggel tartozunk, Magyarország, a visegrádiak, a kelet-közép-európai országok az Európa megmentéséért folytatott harc kulcsszereplői, sőt motorjai lehetnek.”

Gondolhatnánk, hogy Orbánért és rendszeréért mérsékeltebben, kevésbé rajonganak, mióta a kiadócég által szponzorált fajvédő konferenciát a NER betiltotta. Amit maga Friberg is elítélt. A szponzor nevében nyilatkozva „döbbenetesnek nevezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt „annyira izgatja egy békés szándékú írók és gondolkodók részvételével zajló kis létszámú gyűlés”, hogy még a beutazási tilalmat is képes elrendelni.”

De nem: Friberg idén azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy

“…a miniszterelnök belátta, hogy ezeket az embereket előbb-utóbb visszaküldik majd nyugatról, és Magyarország nyakán maradnak, ezért felhúzta a kerítést, hogy megvédje magát és Európát. Nagyra értékelem, hogy Orbán így tett – bátor álláspontra helyezkedett, nemcsak a saját népe, hanem az egész európai civilizáció érdekében. Na meg úgy tűnik, hogy lassan Európa többi kormánya is ráébred arra, hogy ha nincsenek igazi határai, akkor nincs országa sem. És egyre több európai vezető látja be ezt, egyre többen követik majd Orbán példáját.”

Az Új Jobboldal vajon mi?

De mi is az Új Jobboldal, melyre a kötet példaként hivatkozik?

Az Új Jobboldal – amely Franciaországban Alain de Benoist és a GRECE (Groupement de recherche et d’étitudes pour la civilisation européenne, azaz Európai Civilizációt Tanulmányozó Csoport) pártfogásával született – akarata ellenére kapta a nevét az 1970-es években a francia mainstream médiától.” – fogalmaz a könyv. (X. o.)

A főáramú jobboldalt élesen támadják. „Ma a jobboldali jelzőt tulajdonképpen egy csaló viseli. Könnyen leleplezi, hogy retorikájának középpontjában a „piac” áll, ragaszkodik az „individualizmushoz” és a „szabadsághoz”, atlantista, hűséges Brüsszelhez és a Fehér Házhoz, ezenkívül közönyös, sőt ellenséges mindenfajta európai identitás, érték, hagyomány iránt. Ha ezt a „hamis jobboldalt” szembeállítjuk a „valódi jobboldallal”, utóbbiban olyan vonásokat fedezhetünk fel, amelyek – az organikus csoportok iránti szolidaritásra helyezett hangsúllyal – szocialistának mondhatóak, de olyanokat is, amelyek európai értelemben vett liberálisnak, különös tekintettel a szabadságjogokra.” – fogalmaznak. (XI. o.)

A „rendes”, főáramú jobboldal elítélése, kárhoztatása vezérfonalként húzódik át a köteten. Amellett élesen abortuszellenesek. Hogy betiltanák-e, egyértelműen nem derül ki, de feltehetően korlátoznák. Miként a fogamzásgátlást és a női emancipációt is.

„Az olyan eszmék, mint születésszabályozáshoz való jog vagy a radikális feminizmus ideálisak arra, hogy kiteljesítsék mindkét nem önzését és jóval a reprodukciós szint alá csökkentsék a születések számát. A “patriarchátust” és a „hagyományos nemi szerepeket” úgy kezelik, mintha azok a közbeszédre káros eszmék lennének.” (2-3. o)

Szélsőjobbos nagytőkések marxista emlőkön

„…le kell törni a burzsoá kulturális hegemóniát.” – ez nem egy kommunista brosúrából származik, hanem az idézett Friberg-kötetből. (3. o.) Példaképük a metapolitikai gondolkodás szülőatyja, a szélsőbalos, marxista filozófus Antonio Gramsci. Egyébként is úgy vélik: a munkásosztálynak immár ők az élcsapata. Ugyanis: „A baloldalnak ebben az új formájában a menthetetlenül reakciósnak tartott európai munkásosztályt, mint a forradalom alanyát, lecserélték a szexuális és etnikai kisebbségekre.” (5. o.)

Gondolkodásmódjuk nemcsak az iszlám fundamentalizmussal mutat párhuzamokat, de egy másik totalitarizmus ideológiai gyökeréül szolgáló ideológiával, a marxizmussal is. Legfőbb világnézeti példaképük Gramsci és találmánya, a metapolitika, amely „…a társadalmi átalakulás háborúja a világkép, a gondolat és a kultúra síkján.” (20. o.) Továbbá: „Gramsci hasonló következtetésre jutott a kultúrát illetően is. Úgy látta, hogy a politika hatalom gyakorlása sokkal inkább konszenzuson, mintsem erőn alapult. Az állam nem azért volt képes kormányozni, mert az emberek féltek az elnyomástól, hanem mert alkalmazkodtak az eszméihez.” (23. o.)

Emellett újabb, a marxizmussal rokon vonás egyfajta nagytőke-ellenes retorika.

„A politika elsőbbségét hirdetjük a gazdasággal szemben. A politikai hatalmat látható és elszámoltatható egyéneknek kell gyakorolniuk, a nyilvánosság előtt. Elfogadhatatlan a jelenlegi helyzet, amelyben nagyvállalatok, szervezetek, netán komoly hatalomra vagy vagyonra szert tett magánszemélyek szabadon befolyásolhatják, hogy mi történjen a társadalom bármely szegletében. Európa népeinek hiteles politikai képviselőiben meg kell lennie az erőnek és az akaratnak, hogy visszaszorítsák azt a korrumpáló befolyást, amelyet a magánszemélyektől jövő pénz jelent.” – írja Friberg. (30. o.)

Jó ezt hallani egy, a politikába beavatkozó, mozgalmakat finanszírozó svéd tőkés tulajdonában lévő bányavállalat vezérigazgatójától – mondhatnánk ironikusan.

Iszlám Állam helyett Keresztény Állam?

A marxista Gramsci a mestere a “jobboldali metapolitikai élcsapat”-nak, amely ki akarja lúgozni azt az „épeszű emberek számára nyilvánvalóan – alaptalan bűntudatot és önutálatot, amely megnyomorítja Európa népeit.” (25. o.)

Innentől nehezen érthető, mi a baja az Új Jobboldalnak a fundamentalista iszlám társadalomképével? Ott aztán nincs bűntudat, önutálat – önbizalom és fölénytudat annál inkább. Az Iszlám Állam egyfajta öntudatlan, akaratlan példaképe az Új Jobboldalnak. Az iszlámot hódító, megszálló jellegű gyarmatosítással vádolják.

A mecsetekben, szerte a muszlim világban, nyíltan a gyarmatosítás szellemiségét hirdetik. A fiatal muszlim férfiaknak azt tanítják, hogy szent feladatuk “elterjeszteni a béke vallását” a tisztátalan Európában – tömeges gyarmatosítással.” – (38. o.)

Ugyanakkor hogyan is szól a diagnózis, amire Friberg terápiát kínál? „Európa eredeti, ősi kultúrája lassú kiirtásának” vagyunk tanúi szerinte. (18. o.) Miért? „A reneszánsszal és a burzsoá materialista civilizáció létrejöttével kezdődő történelmi folyamat az amerikai és francia liberális forradalmak, valamint Angliában a monarchia és az arisztokrácia demokratikus és liberális reformok általi fokozatos leváltásában csúcsosodott ki, hogy aztán még tovább, hogy aztán még tovább súlyosbítsa a kapitalizmus és az iparosodás fejlődése, és végül olyan drámai példákhoz vezessen, mint az oroszországi kommunista forradalom.” (19. o.)

Tehát a gond a reneszánsszal kezdődött, így a középkorig, az Inkvizíció koráig kell visszamenni, ha tiszta, igazságos és helyénvaló társadalmat akarunk. Innentől kezdve pedig nehezen érthető, hogy akkor mi is a baj a középkori mentalitást reprezentáló bigott iszlámmal, a modern Inkvizíciót létrehozó Iszlám Állammal? Mert Friberg gondolataiból nagyon úgy tűnik, hogy ők pedig Keresztény Államot szeretnének.

Rokonszenvvel szólnak az ellenforradalmi gondolkodásról, a katolikus fundamentalizmusról, amelynek fő célja „…egy olyan katolikus állam megteremtése, ahol az egyház hagyományos tanításai tükröződnek az intézményekben és az emberi kapcsolatokban is.” (78.o.)

Ez nagyjából pont a teokrácia definíciója. Vagyis az iszlám fundamentalista totalitarizmusnak ez a szemlélet nem antitézise vagy cáfolata, hanem versenytársa a kizárólagosságra törekvő eszmék piacán. (Ferenc pápa migránsvédő nyilatkozatairól a kötet nemigen tesz említést.)

Hogy mi erőszakosak? Dehogyis!

Az Új Jobboldal eme „ideológiai mérnökei” rendkívül óvatos, taktikus módon (sőt, valószínűleg meggyőződésük által diktált receptként) nem uszítanak vagy bujtanak fel törvénysértő cselekedetekre. Inkább arról beszélnek, hogy a katasztrófa előbb-utóbb spontán módon is be fog következni. Lásd Guillaume Faye katasztrófák konvergenciája és archeofuturizmus címszóval hirdetett teóriáját.

„Az archeofuturizmus elnevezést a francia Guillaume Faye alkalmazta az ősi, hagyományos világnézet és az ultramodern, futurista technológia társítására.” (58.o.) Nietzsche ezt frappánsabban öntötte szavakba: „A középkort készítjük elő, ahol a technika fogja szolgálni a barbárságot.” Mindazonáltal nagyon ügyelnek rá, hogy a mindjobban elharapózó gyűlöletbűntényekhez ne legyenek köthetőek.

„A zsidók, homoszexuálisok, muszlimok és más kisebbségek mániákus gyűlölete egyértelműen irracionális, és nem vezethet el egy pozitív politikai projekthez.” (10. o.) – szögezik le.

Az erőszaktól tehát valóban elhatárolódnak, de inkább haszonelvű, pragmatikus, mint erkölcsi alapon. Ugyanis: „A politikai erőszak, legyen az szervezett vagy egyéni, nem játszhat semmilyen pozitív szerepet Európa újjászületésében. A jelenlegi politikai berendezkedés példátlanul felsőbbrendű – mindenkivel szemben, aki a saját területén akarja legyőzni -, nem csak katonai, hanem hírszerzési és megfigyelési szinten is.” (34. o.) Ergo, puccs vagy forradalom helyett taktikusabb, ravaszabb stratégiát igényel a hatalom megszerzése.

Hová vezetnek a magyar szálak?

E svéd kör legfontosabb regionális fegyvertársai a magyar “ideológiai nyelvrokonok”. „Figyelembe véve Svédország perifériális elhelyezkedését és kis népességét, az európai jobboldal politikájára és fejlődésére gyakorolt hatásunk az elmúlt években aránytalanul nagy volt, ezt csak német, francia és magyar kollégáink erőfeszítései tudták meghaladni.” (13. o.) Hogy konkrétan mely hazai támogatókra gondolnak, arról lehetnek sejtéseink. Cikkünk e témában itt olvasható:

Fészket rakott és üzletelni kezdett a svéd szélsőjobb Budapesten

Orbán-rajongó svéd szélsőjobbos expolitikusok tették át székhelyüket Budapestre az utóbbi években. Erik Almqvist és Patrik Brinkmann bevándorlásellenes pártok kulcsemberei voltak, egymással jelenleg is üzleti kapcsolatban állnak Svédországban, miközben magyarországi cégecskéik alig pislákolnak. A társasághoz tartozik Daniel Friberg, aki tradicionalista ultrakonzervatív propagandakönyvet ír. Tovább a teljes cikkre.

A baloldal és a feministák migránscsökkentés helyett a tesztoszteroncsökkentésben érdekeltek. Ez nem vicc, a fenti kiadvány szerint mindez a baloldal műve. Hová vezet ez? „Ebből jönnek létre a zavaros nemi identitások, egy olyan társadalom, ahol a fiatal férfiak egyre kevesebbet érnek el a tanulásban, teljesen irracionális félelmeik vannak és még a tesztoszteronszintjük is jóval a korábban normális szint alá zuhant.” (45.o.) – A tesztoszteroncsökkenés jelek szerint e kör legfőbb fóbiája.

De ha az Új Jobboldal tanácsait követed, akkor „…hozzászoksz ahhoz, hogy megvédd magad és erőszakot alkalmazz.” – szólítja meg reménybeli híveit a kiadvány. (46.o.) Friberg online tippjei az igazi férfivá váláshoz itt.

A nőpolitikájukban sem ismernek engedményeket vagy megalkuvást. Míg a Jobbiktól a Nemzeti Frontig szinte valamennyi ilyen mozgalom tagadja, hogy szexista vagy hímsoviniszta lenne, mi több: vezető pozícióba emel nőket, az iszlámot pedig épp nőellenessége okán támadja, addig az Új Jobboldal nőképe azonban leginkább Khomeini Iránját vagy a középkori Európát idézi.

„Viszonyulj egészségesen a politikai köreinkben megtalálható nőkhöz. Ismerd fel, hogy alapvetően ők valóban a „gyengébbik nemet” alkotják, védelemre van szükségük és nincs ugyanakkora felelősségük a küzdelemben, ami Európára vár.” (47.o.)

Vagyis azt, hogy a nők nem egyenrangúak, nyíltan kimondják.

Gyakran elkövetjük ezért azt a hibát, hogy a nőket abszolút egyenlőkként kezeljük, a férfiakkal azonos felelősséggel és képességekkel. Ebből kiindulva sokan megdöbbennek azon, hogy milyen kevés nő aktív a köreinkben, és azt hiszik, hogy ez egy probléma, amit meg tudnánk oldani, ha “puhítanánk az imázsunkon”, “alkalmazkodóbbá tennénk az üzenetünket”, akkor hozzánk csapódnának a nők és végül soraink felét ők alkotnák. Ezek természetesen teljesen hibás következtetések, elmebajos nézetekre épülnek, minél előbb megszabadulsz ezektől a tévképzetektől, annál jobb. A nők mindig is alulreprezentáltak voltak a politikában, ez alól csak a feminista mozgalom képez kivételt. Ez a kivétel nem csak erősíti a szabályt, hanem megmutatja, hogy tulajdonképpen ez így normális és megfelelő. A politikai szféra, különösen annak jobboldali részének jellegét tekintve elkerülhetetlen, hogy a nők mindig is alulreprezentáltak maradjanak. Ezért az a kevés nő, aki nem csak, hogy csatlakozik az ügyünkhöz, hanem kompetensnek is bizonyul, gyakran túlzott elismerés és figyelem középpontjába kerül, piedesztálra helyezik. Ezt a hibát el kell kerülni, mert méltatlan, értelmetlen, és senkinek sem válik a javára.” (47-48.o.)

Azt is kimondják tehát, hogy a nők politikai alulreprezentáltsága helyes, szó nincs itt „jó fej” cukiságról.

A nők, mint a csökkent tesztoszteronszintű férfiak rabtartói és kínzói, a politikailag korrekt Guantanamo smasszerei jelennek meg a kötetben.

„Szomorú következménye ennek, hogy manapság az európai, köztük a svéd nők is jellemzően sokkal baloldalibbak, mint a férfiak ugyanazon országokban. A nőknek alapvető feladatuk van a politikailag korrekt rend fenntartásában, hiszen sokkal gyakrabban veszik fel a gondolatrendőrség szerepét, mint a férfiak, s minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy hátráltassák és megbüntessék a környezetükben azokat, akik el mernek térni a politikailag korrekt, kulturális marxista normától.” (50.o.)

Eme ultrajobbos szellemi kör lenézi és megveti nemcsak a nőket, hanem úgy általában az átlagembert – miközben pont az ellenfeleit vádolja a többség akaratának figyelmen kívül hagyásával. Mi több, az átlagembert egyenesen degeneráltnak tartja. A degenerálódás, mint szóhasználat leginkább a náci terminológiára hajaz.

Az átlagos svéd gyáva, narcisztikus és konformista lett, elvesztette a becsület és a méltóság ősi elveit, amelyek valaha központi szerepet játszottak a közéletben. Ez ugyanúgy igaz a férfiakra, mint a nőkre, noha a degeneráció nemek szerint különbözőképpen nyilvánul meg.” (43.o.)

Papp László Tamás

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom