Bezárás
Egyéb

Milyen érzés feketének és szegénynek lenni? – hatalom és közösség a chicagói szociális gettóban

Ezt a kérdést fogalmazza meg kezdő kutatóként Sudhir Alladi Venkatesh, amikor szociológus hallgatóként elhatározza, hogy jobban megismeri a chicagói egyetem környékén élő fekete közösséget.

tamogatoi_banner_cikkbe

Sudhir Alladi Venkatesh: Gang Leader For a Day – A Rouge Sociologist Takes to the Street

Penguin Books, 2008, New York Times Bestseller

Egyéni kutatása eleinte a városi szegénység jelentős és elismert amerikai szakértőjének, William Julius Wilson professzor éppen akkor induló kutatásához kapcsolódott, amely arra a kérdésre tervezett válaszolni, hogy vajon hogyan határozza meg a lakókörnyezet a fiatal fekete férfiak életének alakulását.

Venkatesh először a témához összeállított kérdőívével megy el az egyetemhez közeli, feketék lakta szociális bérlakás házakba. Mit sem sejt arról, hogy az egyik legjelentősebb drogbanda területére sétál be éppen, és hogy ez az utólag igencsak naiv tette majd 10 év intenzív és egyedi kutatást eredményez a számára Chicago és egyben az USA azóta már lebontott, de több mint negyven évig fenntartott, legnagyobb szociális bérlakás gettójában, a Robert Taylor lakásokban (Robert Taylor Homes).

E kutatás történetét, és ezen keresztül a saját szakmai érésének folyamatát beszéli el a könyv, amelyhez különös aktualitás társul, ha azt éppen most, valahol Európában olvassuk, hiszen az amerikai szociális bérlakások rendszere (public house projects) válaszként jött létre arra a folyamatra, amit az amerikai történelemben csak a Great Migration-ként, azaz nagy migrációként említenek.

A Great Migration és az amerikai szociális bérlakások

A közösség, amelynek mindennapjait megismerhetjük Venkatesh kutatási beszámolójában, olyan amerikai bérházban él, amelyhez hasonlókat már az 1930-as évektől építettek az amerikai nagyvárosok szegény rétegeinek. Ezek nagy részét azok a feketék tették ki, akik az 1910-ben megkezdődött, nagy migráció időszaka alatt vándoroltak Amerika déli államaiból az északi államokba a jobb megélhetésért, mivel a rabszolga-felszabadítás után kilátástalan gazdasági viszonyok alakultak ki a számukra délen.

Egy amerikai, Pulitzer-díjas újságírónő, Isabel Wilkerson szerint, aki pár évvel ezelőtt könyvet írt erről a témáról, a nagy migráció a huszadik századi történelem legkevésbé elemzett történelmi eseménye, miközben hatása az amerikai gazdaságra és társadalomra erőteljesen érződik, mind a mai napig.

A nagy migráció következtében az észak-amerikai nagyvárosok fekete lakossága megsokszorozódott, míg 1910-ben a feketék 89%-a délen élt, az 1970-es évekre ez az arány 53%-ra csökkent. Az országon belüli migráció két nagy hullámban zajlott, közvetlenül az első majd a második világháború hatására. Ekkor ugyanis megnőtt a kereslet az ipari termékek iránt, és ezzel együtt az igény az ipari városokban a szabad munkaerőre, mivel a háborúban a helyi férfilakosság jelentős része bevonult katonának.

Fontos látni, hogy a délről északra költőző embertömeg északon képzetlen munkaerőnek számított, hiszen a déli ültetvényeken szerzett mezőgazdasági tapasztalatokat nehezen lehetett az északi ipari városokban használni. Ezért az elvándorolt embereket főleg olyan munkakörökben alkalmazták, ahol nem kellett szakmai hozzáértés, ami ezért alacsony bérezéssel, és ennek következtében nehéz megélhetéssel járt együtt. Ezt pedig csak tetézte a feketékkel szembeni, északon is jól érzékelhető hétköznapi rasszizmus, ami többek közt a lakhatást, a munkavállalási lehetőségeket, a tanulást és a közvetlen emberi viszonyokat alapvetően meghatározta.

A nagy migráció következtében megnőtt lakásigényekre egyrészt nem volt elég és megfizethető lakás az ipari nagyvárosokban, másrészt a rasszizmus a lakásbérlési lehetőségeket is korlátozta, ezért a betelepülő, alacsony jövedelmű csoportok fokozatosan a városon kívül, olcsóbb, rossz minőségű lakhatást tudtak csak találni a pénzükért, aminek következtében kialakultak a külvárosi slumok.

Ennek a megszüntetését célozta meg az amerikai szociális bérlakás rendszer, azaz a public housing projects, ami a városban lakás lehetőségét kínálta fel a szegény fekete rétegeknek.

Tudatos várostervezés

Talán nehéz elhinni annak, aki nem igazán járatos az építészet és várostervezés területén, de a II. világháború után épített amerikai szociális bérlakások tervében elvileg francia város-tervező megfontolásokat, konkrétan pl. Le Corbusier építészeti vízióját, valamint a környezeti determinizmus alaptételét kombinálták.

A modernista, utópisztikus építészeti elképzelések a leszakadó, egészségtelen és zsúfolt városrészek megszüntetését, a demokrácia elősegítését és a társadalmi különbségek kiegyenlítését célozták meg. Miközben a tervezők abban is bíztak, hogy a modern technológia segítségével megteremetett tiszta és rendezett környezeti feltételek pozitívan hatnak majd az alacsony jövedelmű, szegény társadalmi csoportokra, illetve azok társadalmi mobilitására.

Jacob Lawrence festménye

Jacob Lawrence festménye

A számítások azonban nem jöttek be, a térbeli elkülönítés újraértelmezte és konzerválta a társadalmi elkülönülést, a mesterségesen leválasztott városnagyságú területek és a nem túl komfortos házak az erőszak és a bűnözés nyílt színtereivé és szimbólumaivá váltak. Emellett hiányos egészségügyi szolgáltatást, szegregált és rossz minőségű oktatást, valamint rossz biztonsági feltételeket jelentettek az ott lakók számára, létrehozva ezzel a populáris médiát azóta is sokszor megihlető gettókat, a maguk sajátos, zárt és kényszerülte közösségeivel.

Ezeket a szociális bérlakásokat idővel felülvizsgálták, és belátták a tervezés hibáit. A kilencvenes években pedig döntés született arról, hogy lerombolják, illetve átépítik a városi gettókat, helyükbe pedig olyan életteret alakítanak ki, ahol vegyesen élnek egymás mellett olyan emberek, akik magas vagy alacsony jövedelemmel rendelkeznek.

A Robert Taylor Homes

Venkatesh kutatása végül az USA legnagyobb ilyen gettójában készült, a chicagói Robert Taylor Homes-ban. Ezt a városrészt1963-ban adták át – 28 darab, 16 emeletes épületet, több mint 4400 lakással, ahol 1965-ben, amikor a legtöbben lakták, összesen 27000 ember lakott, pedig eredetileg csak 11000 emberre tervezték.

A házakat ráadásul sikerült olyan helyre építeni, ahol addig is a feketék gettója húzódott meg a városon belül (Black Belt): Bronzeville körzetében, Chicago déli részén (Chicago South Side), a 38. és az 54. utca között a State Street-en. Nevét pedig, fura mód arról a Robert Taylor-ről kapta, aki az első fekete építész elnöke lett a Chicagói Lakásfelügyelőségnek (Chicago Housing Authority) 1942-ben, és aki a kezdetektől ellenezte a tisztán feketék lakta övezetek kialakítását a városon belül. Ezért amikor úgy látta, hogy a többség mégis ezt akarja felépíteni, lemondott a tisztségéről.

A változás végül a kilencvenes évek végén ezt a gettót is elérte, az épületek többségét 2007-re lerombolták. A könyvben bemutatott kutatás ezért pillanatképe is egyben e gettó utolsó éveinek.

Venkatesh talán bele se gondol mindebbe, amikor 1989-ben, egy novemberi szombat délután a chicagói egyetem könyvtárából kinézett címekkel átsétál a szomszédos, South Lake Parknak nevezett projectekbe, hogy fiatal fekete férfiaknak tegye fel a már említett kérdést, hogy milyen érzés feketének és szegénynek lenni.

Kisebb nehézségek után találja meg a 4040-es számú házat, ám az első pillantásra elhagyatott, lepusztult lépcsőházban a környék egyik meghatározó drogbandájába botlik, akiket a könyvében csak Black Kings-ként nevez. Az elsőre ártatlan csoportosulásnak tűnő fiatal, gimnazistakorú fiúk határozottan útját állják, és kikérdezik, mire Venkatesh, meglepő lélekjelenléttel, megmutatja nekik a kérdőívét, és fel is olvassa az első kérdést a lehetséges válaszokkal együtt:

Milyen érzés feketének és szegénynek lenni? 1. Nagyon rossz. 2. Kissé rossz. 3. Se nem rossz, se nem jó. 4. Kicsit jó. 5. Nagyon jó.

Kinevetik, és bár valószínűleg ők is ugyanannyira váratlannak és hihetetlennek tartják a helyzetet, és Venkatesh egész jelenségét, mégsem engedik el. Így az egész éjszakát a bandával tölti el a hideg lépcsőn ülve. Nemigen szólnak hozzá, és nem is engedik beszélni, csak ugratják azzal, hogy biztos mexikói és beszél is mexikóiul, ami valószínűleg a külsejének szól, hiszen ritkán esik meg az, hogy egy indiai származású, hosszú haját copfban hordó fiatal srác a feketék drogbandáinak a közelébe merészkedjen, az pedig talán még ennél is ritkábban, hogy mindezt egy kutatás miatt, szociológusként tegye.

Már-már kilátástalannak tűnik a helyzet kutatóként és emberileg is, amikor megjelenik JT, a banda vezetője, aki érdeklődve fordul Venkateshez, és a kérdőív első kérdésének meghallgatása után, meglepő módon nagyon is érti, talán abban a pillanatban sokkal jobban is, mint maga a kutató, hogy mit is akar a kérdőívével. Az elutasítás helyett azt javasolja a fiatal szociológusnak, hogy ha használható válaszokat akar kapni, akkor inkább töltsön el velük több időt, minthogy ragaszkodjon a személytelen, és egyébként az ilyen kérdésekben többnyire hasznavehetetlen kérdőíves kutatási módszerhez.

A beszélgetés megbabonázza Venkatesht, és bár közben kiderül, hogy JT egyébként főiskolát végzett, azaz nem csak ösztönösen mondott véleményt a kutatásáról, valójában JT kivételes karizmája az, ami olyan meggyőzően hat Venkateshre (és a többiekre is), hogy megfogadja a tanácsát, és még másnap (pontosabban aznap) újra a környékre látogat.

Az addig át nem gondolt, bizonytalan lábakon álló egyéni kutatás és módszer ebben a pillanatban teljesen új és váratlan irányt vesz, Venkatesh attól a naptól kezdve közel 10 évig, minden lehetséges idejét a bandával, illetve azokkal a lakókkal és a környékbeli meghatározó figurákkal tölti, akiket a későbbiekben a Robert Taylor házak egyikében, ahova a banda időközben átteszi a székhelyét, megismer.

Mindennek a kulcsa JT, akivel az első pillanattól kezdve fokozatosan, de biztosan szoros kapcsolatot alakít ki, és akinek a barátsága mindvégig privilegizált, mindenek felett álló pozícióba helyezi őt a gettó összetett világában, még akkor is, amikor a Black Kings legmagasabb rangú vezetőivel találkozik.

E kiváltság miatt, a helyenként filmszerűen elmesélt kutatás különlegesnek számít a társadalomtudományok világában, és legfőképpen ebben a témában. A városi szegénységet, valamint a modern rasszizmus speciális megnyilvánulási formáját láthatjuk nagyközeliben – addig észre nem vett részletei mutatkoznak meg az amerikai gettóknak.

Mindeközben Venkatesh folyamatosan szembesül a kutatók visszatérő problémájával: hogyan maradhat kívülálló, megfigyelő, azaz csak egy kutató, mikor beavatkozás már a jelenléte és meddig csak megismerés a megfigyelés. A könyv erre nem ad konkrét választ, de példáival és reflexióival egyértelművé teszi a megfigyelő pozíciójának sérülékeny és egyedi voltát, ahol elkerülhetetlen az egymásra hatás és az egymáshoz képest változás – azaz a könyv tökéletesen szemlélteti azt, hogy a társadalomtudományok művelése, a társadalom értelmezése valójában nem tud érzelemmentes (és ártatlan) lenni.

Hatalom és Közösség

Meglepő őszinteséggel és bátorsággal beszél a könyv arról is, hogy a helyi hivatalos szervek (a rendőrség és a mentők) hogyan hiányoznak a gettó lakosságának életéből. A mélyebb összefüggések megrajzolásával pedig lelepleződik e közömbösség látszólagossága. Ugyanakkor megérthetjük, hogy mindez hogyan teremti meg a helyi drogbandák hatalmát és irányítását a szegregált városrészben, és hogy minderre reagálva hogyan jön létre az itt élők szociális alapon és illegális üzleteléssel (hustling) felépített kényszerközössége, aminek állandóan információt gyűjtő jelenlétével tulajdonképpen Venkatesh is része lesz.

A polgárjogi mozgalom fogalmainak mozgósító ereje eltűnik ebben a világában, a közösség (community) hangsúlyozása más értelmet nyer az USA valaha volt legnagyobb fekete városi gettójában.

A hatalom egyéni vonatkozásában a legnagyobb részletességgel JT-t, mint a helyi drogbanda vezetőjét láthatjuk, aki bármennyire is bűnöző, közvetlen környezetében úgy tűnik fel, mint egy pozitív, jó emberismerettel bíró, fiatal srác, akit a helyi viszonyok edzettek a közösség számára is meggyőző vezetővé. Pedig JT hatalmát az egyébként tudatosan nem mutatott, mélyebb tudása és tehetsége adja.

Mindez akkor válik világossá, amikor megtörténik az a nap, amire a könyv címe is utal, és Venkatesh, aki akkor már több éve figyelemmel kíséri a Black Kings helyi bandájának tevékenységét, egy napra átveszi annak vezetését. Ez a része a könyvnek igencsak szórakoztatóan mutatja be Venkatesh kudarcát ebben a szerepben, akiről az első pillanatban kiderül, hogy a megfigyelő pozíciójából addig igencsak félreértette a hatalomgyakorlás eme sajátos verzióját.

Egyértelművé válik a számára, hogy sokkal összetettebb feladat egy drogbanda vezetőjének lenni, mint bármilyen más vezetőnek. Elsősorban azért, mert egyszerre szükséges többféle szakértelem birtoklása, a menedzsmenttől a hidegvérű verőember tudásáig, ugyanakkor pedig kivételes agyi kapacitást és fizikumot is igényel ez a pozíció, mivel ez a verbális hatalomgyakorlás világa, ahol kockázatos bármit is papírra vetni, azaz nyomot hagyni.

A kutatás végigkíséri a Robert Taylor Homes lebontását, és ezzel párhuzamosan a helyi bandák uralmának széthullását és a droghálózat tudatos felszámolását is. És dokumentálja azt, hogy kiszolgáltatottként és szegényként hogyan élik meg mindezt az ottlakók.

Venkatesh ebben a könyvében a kutatásának a személyközi és lélektani viszonyait és a kutatói pozíciójának alakulását veszi fókuszba, de a majd tízéves kutatásának eredményeit két másik könyvben is feldolgozta, amelyek együttesen rajzolják meg a chicagói feketék legjelentősebb gettójának gazdasági és társadalmi viszonyrendszerét.

Bogdán Mária

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom