Vona Gábor előszóval tisztelgett rasszista példaképe előtt

 

Vona Gábornak a Julius Evola munkásságából összeválogatott kötethez írt méltató előszavát olvasván az egyik középiskolai tanárom legendás szavajárása ugrik be. A tanáromnak az volt a szokása, hogy amikor valakit kihívott felelni, s az illető nem tudta a választ a kérdésre, így biztatta: Egy ilyen szép nagy marha ember, mint Te, hogyhogy nem mer megszólalni? S ha az illető még ekkor is bizonytalankodott, azt is hozzátette: A szép ellen nyugodtan tiltakozhatsz! E pedagógus nyomdokain haladva mondhatnánk Vona Gábornak, hogy az ezoterikus jelző ellen talán valóban felemelheti a szavát. De a jelzett szóval, a fasisztával szemben bajosan. Evola a fasizmus híve, rajongója és propagátora volt. E tényről nem utolsósorban pont a kötetbe szerkesztett, e poszt tárgyát képező írásai tanúskodnak.

 

 

Julius Evola: Jobboldali fiatalok kézikönyve. (Kvintesszencia Kiadó, 2012. 154. o.)

„Az olvasóközönség egy jelentős része, egy szűk látókörű vagy éppen nagyon is jól látó, de rossz szándékú csoportosulás sugallatának köszönhetően, az itáliai szerzőt egyfajta „ezoterikus fasisztának” tekinti. Hogy ez a meghatározás mennyire nem tartható, mennyire felszínes, mennyire aljas, annak kapcsán legyen annyi elég, hogy ebben az előszóban még reagálásra sem méltatjuk.” – vélekedik a Jobbik elnöke. (Julius Evola: Jobboldali fiatalok kézikönyve. Kvintesszencia Kiadó. 5.o.)

„Ezért a fasiszta doktrína – mely e tekintetben hűséges maradt a legnemesebb európai politikai hagyományokhoz – elsőbbséget adott az Eszmének és az Államnak a nemzettel és a néppel szemben: úgy fogta fel, hogy nemzet és nép csak az Állam fogalmán belül nyer jelentést és formát, így a létezésnek magasabb fokához kapcsolódik. Éppen válsághelyzet idején, amelyen a mai is, szilárdan ki kell tartani e doktrína mellett.”– írja Evola. (Uo. 38.o.)

Evola lelkes és hithű fasiszta volt, a Mussolini követőiből verbuválódott utódpárt, az Olasz Szociális Mozgalom, az MSI (Movimento Sociale Italiano) híveinek egyik legnagyobb eszmei bálványa. Sőt, a nácizmussal is rokonszenvezett. Evola „1943-ban, a fasiszta rendszer összeomlásakor Bécsbe költözött, és az SS Ahnenerbe-nek dolgozott és a szabadkőművességet kutatta. Üdvözölte a nemzeti szocialista rendszer arisztokratikus jellemzőit, különösen Himmler SS-éét.”

Evola rasszizmusát nehezen lehetne cáfolni. Úgy gondolta, „…abban a nemzetben, amely a középkorban a birodalom római szimbólumát tette magáévá, ugyancsak hasonló erők éledtek fel, hogy visszaállítsák az autoritás elvét és azon értékek prioritását, amelyek a vérben, a rasszban, a törzs legmélyebb erőiben gyökereznek.” – írta. (22-23.o.)

De máshonnan lehetne idézni tőle húzósabb mondatokat is. Ugyebár rasszista az, aki a különböző emberfajták, rasszok közötti alsóbb-és felsőbbrendűségi hierarchiát feltételez..

„Nemrégen olvashattuk az újságokban, hogy – bizonyos számítások szerint – 1970-re a New York-i Manhattan lakosságának felét a néger rassz képviselői teszik ki, és a New York belvárosát alkotó öt kerület lakosainak 28%-a színesbőrű lesz. Hasonló fejleményekre számíthatunk az Egyesült államok más városaiban és vidékein is. Egy elnégeresedésnek, egy keveredésnek vagyunk a tanúi, és annak, hogy a fehér rassz visszaszorulóban van a termékenyebb alsóbb rendű rasszokkal szemben.” – eme Evola-mondatokat aligha lehet e vonatkozásban félreérteni. Mert félreérthetetlenek.

Gondolhatnánk, hogy Vona a cukiságkampány jegyében próbálja szerecsenmosdatni Evolát. De nem ez a helyzet. E válogatás 2012-ben lett sajtó alá rendezve, amikor még szó nem volt mérséklődésről, néppártosodásról, középre tartásról. Vona ekkoriban még kevésbé tett féket a nyelvére. A tőle származó előszó olyasvalakié, aki nemigen titkolja a demokráciával szembeni ellenségességét, de legalábbis megveti azt. S visszavágyik a középkorba.

A középkor utáni időszakokat pedig úgy jellemzi, hogy „Az úgynevezett „reneszánsszal” búvópatakként induló, majd a francia forradalommal meghatározó győzelmet elérő felforgatás…” (9.o.) De máshol se titkolja Vona, hogy alapvetően a nyugati demokráciát megelőző premodern, tradicionális és antidemokratikus korokért lelkesedik. „Nem megkerülhető, hogy a magát jobboldalinak valló fiatal helyes viszonyt alakítson ki modernitás által fetisizált eszmékkel és fogalmakkal, mint a forradalom, a demokrácia, az egyenlőség, a polgárság, a szcientizmus, vagy fordítva, megtalálja a megfelelő kapcsolatot  olyan végletekig démonizált elvekkel, mint spirituális irányultság, hierarchia, organikus szemlélet, monarchia.” (9.o.)

Vona – a „keresztény-nemzeti oldalon” elsőre a laikusoknak talán furcsa, ám korántsem annyira rendhagyó módon – nemcsak a zsidó, de a keresztény vallást is bírálja. Az inkább „pogány” Evolára hivatkoza egyetértőleg mondja:

„…a világ, a történelem nem fejlődik, hanem alászáll. Ennek megértése, elfogadása, benső átélése már önmagában nagyon komoly intellektuális képességeket és bátorságot feltételez, hiszen az elmúlt évszázadok egész „felvilágosult”, haladáspárti kánonját kell lesöpörni a képzeletbeli asztalról. A fejlődő történelem koncepciója pedig nagyon makacs képzete a modern szellemiségnek, aminek bizonyos értelemben maga a judaizmus és a kereszténység vetette el a magvait.” (12-13.o)

Még talán ennél is figyelemre méltóbb, hogy Vona már ekkor, 2012-ben megkezdte a „radikálisoktól” való rugalmas elszakadást. „Olyanok is lesznek, akik az első fázis dübörgő és fiatalos dinamikáját annyira intenzíven élték meg, hogy azon képtelenek lesznek túllépni: a stílusbeli radikalizmust összetévesztik a lényegi radikalizmussal, ami a valódi, tradicionális gyökerekhez való visszatérés, és nem valamiféle extrém akcionalizmus.” – intette híveit. (17.o.)

S mivel ezt egy olyan kötetben tette, ahol egy rasszistát állított be példaképnek, ez nyilvánvalóan arra utalhat: a stílus esetleges későbbi finomodása nem jelent egyúttal tartalmi változást. A szélsőjobboldaliak gyakran szokták komcsizni a posztkommunista baloldalt, a pártállami múltú balliberálisokat. Mondván, hogy igazából, őszintén nem tagadták meg diktatórikus múltjukat. Kérdés, hogy – ezt a felvetést velük szemben érvényesítve – a Jobbik mérséklődése vajon mennyire őszinte? Komolyan vehető-e?

Nemrég írtam az Átlátszón Daniel Friberg könyvéről. Ő egy olyan svéd szélsőjobboldali ideológus, akihez képest a Jobbik már-már liberális pártnak tűnik. E svéd szélsőjobboldaliak eszményképe a középkori Európa, ideológiájuk az archeofuturizmus, mely az ősi, hagyományos világnézet és az ultramodern, futurista technológia társítása.

Nyíltan kimondják, hogy a nők politikailag alacsonyabb rendűek, és nemkívánatos, hogy ugyanolyan számban vegyenek részt a közéletben, mint a férfiak. Tehát miközben elítélik a militáns iszlámot, ők lényegében az Iszlám Állam európai változatát, egy Keresztény Államot akarnak csinálni. A szélsőjobb másik részére viszont – ahogy ezt áprilisban egy konferencián is elmondtam – ugyanez a folyamat pont fordítva hathat. Ők próbálnak mérsékeltebbek lenni –  vagy legalábbis cukiság-kampánnyal mérsékeltebbnek láttatni magukat. A szélsőjobbnak ez a hányada kénytelen az iszlám fundamentalizmussal szemben úgy definiálni magát, hogy szélsőjobbos létére abszurd, paradox módon már-már ő lesz a liberális értékek védelmezője.

A Jobbik például egyszer csak a nők kihívő, szexis öltözködéshez való jogát kezdte el félteni.  A Jobbik által kiadott, Hazai pálya című újság 2015. október-novemberi számának Öngyilkos Európa című írásából idézek (a lap felelős kiadója: Vona Gábor) Mi a baj a cikk szerint muszlim migránsokkal? Az, hogy – idézem: „…nem integrálódnak, hanem gettósodnak, és hiába élnek ott már több mint harminc éve, nem beszélik a német nyelvet.”  Emellett – újabb idézet: „….elkezdik az európai társadalmakat formálni. Például azzal, hogy dress code-ot vezetnek be a német iskolákban, hogy a túl rövid szoknya vagy a mély dekoltázs ne zavarja a muszlim diákok életérzését.”

Mit lehet erre mondani? – kérdeztem tréfásan a konferencián is – Azt, hogyha Jobbik igazán csúcsra jártatja a cukiság-kampányt, akkor ennek a következő logikus lépése az volna, hogy Morvai Krisztina, Dúró Dóra és a Jobbik többi női politikusa miniszoknyában és kivágott blúzban tüntessen a nők öltözködési szabadságáért.

Az Evola-kötetet olvasván azonban nemigen gondolhatjuk, hogy a Jobbik jópofa, laza, demokrácia-kompatibilis párttá vált volna. Evola a rivális ideológiákat méregnek és fertőzésnek tekinti, amelyeket meg kell semmisíteni.

„E mérgek olyan vagy olyan formában tovább hatnak a jelenlegi kultúrában, a tudományban, a szociológiában, az irodalomban: ezek a fertőzés fészkei, amelyeket fel kell fedeznünk és meg kell semmisítenünk. Közülük a legfontosabbak a darwinizmus, a marxizmus, a pszichoanalízis és az egzisztencializmus. Ezekből az ideológiákból ugyanaz a lealjasító hatás, az igazi elleni ugyanazon támadás indul ki.” (20.o)

Feltételezhetjük persze, hogy csak morálisan és ideológiailag akarja őket megsemmisíteni. Ám azok a rezsimek, amelyekért Evola rajongott, s módszereiket csodálta, bizony nem csak képletesen semmisítették meg az ellenfeleiket. Evola pedig határozottan nemcsak a legalitás talaján állt. Írta például, hogy nem is volna olyan nagy gond, ha betiltanák a mozgalmat, sőt:

„Lenin a száműzetésben és a hallgatásban alakította ki azt a hidegen rendszeres és világos doktrínát, amelynek romba kellett döntenie a régi Oroszországot. Hitler pedig a börtönben rögzítette mindazon ideológiai szempontokat, amelyek harcához szükségesek voltak. Ez az, ami nem puszta atavizmusból, itt vagy ott felbukkanó visszavágásából születik meg, hanem összeszedett erőfeszítésből, amely magában foglalja a legmegújítóbb erő lendületének a magvát.” (48.o.)

Evola nyíltan tagadja (és a kommunizmussal együtt elutasítja) a demokráciát. Szerinte  „…a „modern” társadalommal nyíltan szembeszálló erők hadrendje: egyrészt a magukat a francia forradalom örököseinek tekintő demokráciák társadalmával szemben, másrészt a nyugati ember elkorcsosulásának szélsőséges példáját képviselő civilizációval, a negyedik rend kollektivista társadalmával, az arc nélküli tömegember kommunista társadalmával szemben. (23.o.)

Nem tesz különbséget: úgy véli, a demokrácia vezet el a kommunizmushoz. „Ebben a folyamatban lehetetlen félúton megállni. A francia forradalom és a liberalizmus nélkül nem lett volna konstitucionalizmus és demokrácia, a demokrácia nélkül nem lett volna szocializmus és demagóg nacionalizmus, a szocializmus előkészítése nélkül nem lett volna radikalizmus és végül kommunizmus. (28-29. o) Mi több: az amerikai demokráciát a kommunizmusnál is veszélyesebbnek gondolja: „Az amerikanizmus bizonyos szempontból veszélyesebb számunkra a kommunizmusnál: valamiféle trójai falónak tekinthető. (31.o)

Miért is? „Amikor az európai hagyományokból megmaradt értékek elleni támadás a a bolsevista ideológiára és a sztalinizmusra jellemző direkt és leplezetlen formában történik, még felélednek a reakciók, tarthatók bizonyos ellenállási vonalak, ha labilisak is. Másként áll azonban a helyzet, ha ugyanez a gonosz agyafúrtabb módon működik, s az átalakulások észrevétlenül mennek végbe a szokásos és az általános életszemlélet szintjén, ahogy az amerikanizmusnál láthatjuk.”  (31.o.)

Evola kifejezetten harcot vív a demokrácia ellen: „A fontos előzetes feladat – amelyet csak az tudna elvégezni, akinek meg lenne a bátorsága és a valódi benső szabadsága – ama főbb formák elleni küzdelem lenne, amelyeken a „rendszer” társadalmi-politikai területen magára ölt, vagyis a demokrácia és a marxizmus ellen vívott küzdelem. Csak e feladat elvégzése során fedezhetnénk fel az ifjúságban az egészséges ösztön meglétét, a pozitív módon forradalmi impulzust.” (134.o.)

Politikafelfogása, a közügyekről való gondolkodásmódja egyértelműen kollektivista, autoriter és önkényuralmi. „Az igazi államban a szabadság nem individualisztikusan és demokratikusan, hanem egy organikus rendszerben betöltött sajátos funkciója szerint értelmezhető. Az igazi szabadság nem a természetjog absztrakt „jogai” szerinti szabadság, hanem az a szabadság, amely az engedelmesség és az utasítás – a spontán engedelmesség és a felelős utasítás – viszonylatában nyilvánul meg. (92.o.)

Evola kifejezetten értelmiségellenes, egyfajta öngyűlölő intellektuel, ami elég tipikus jelenség a szélsőséges, totalitárius mozgalmakban. „…az intellektualizmus és a „művelt ember” polgári fétise iránt bizonyos megvetést érzünk. (Egy ősi piemonti család egyik képviselője paradox módon ezt mondta: „Világunkat két osztályra bontom: a nemességre és a diplomásokra”; Ernst Jünger pedig ezt alátámasztva értékelte az „egészséges írástudatlanság” ellenmérgét.) (62.o.)

„Első korszakában Ernst Jünger volt olyan bátor, s ezt írta: „Jobb, ha az ember bűnöző, mint ha nyárspolgár.” Nyilván nem szó szerint kell venni ezt a fordulatot, mindazonáltal az általános tájékozódási irányt jól megjelöli.” (122-123.o.)

Kifejezetten polgárellenes is. „Ám ahhoz, hogy felértékeljük, hogy kivonhassuk a rohamosan bekövetkező felbomlás alól, meg kell szabadítanunk a családot polgári jellegétől, integrálnunk kell mind a vér szerinti, mind a spirituális törzs és hagyomány fogalmával. A családi rend csakis akkor illeszthető organikus módon az állam rendjébe, amikor megszűnik természeti és konformista adottság lenni, és megerősödik az értékek ama folyamatos hierarchiája, amelyet a privát szférára korlátozódó, demokratikus és liberális felfogása halálos veszélybe sodor.” (93.o.)

A cukiságkampány és a „radikálisok” egy részének kiszorítása után nyilván releváns kérdés: hogyan viszonyul a Jobbik és elnöke Evola fenti gondolataihoz most? Ha az utódpárt MSZP-nél elvárás volt, hogy megtagadják a marxizmus-leninizmust, a szocializmust, a Jobbik megtagadja-e Evolát, a „tudományos rasszizmus” neves képviselőjét?

Papp László Tamás

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.