Jövevények és vándorok: egy lelkészdinasztia családtörténete az ellenreformációtól a kiegyezésig

biberauer2

 

Bodoky (Biberauer) Richárd református lelkész (1908-1996) a családja történetéről írt művét dokumentumregényként határozza meg a kiadója, amely a reformáció emlékév keretében tavaly ismét megjelentette a magánkiadásban már korábban is hozzáférhető művet. A lábjegyzetektől nyüzsgő családregény, amelyben dramatizált, rekonstruált jelenetek, kisebb párbeszédek is vannak, a non fiction novel és a történettudományi szakmű között van félúton. Vagy akár a faction – vagyis faktumot és fikciót keverő tényfantázia – határeseteként is definiálható. Nem abban az értelemben, hogy kitalált, illetve fiktív dolgok lennének benne. De az évtizedes, kiterjedt levéltári kutatáson alapuló szubjektív családkrónikát író szerző akaratlanul is a képzelőereje, beleérző képessége által tölti ki a történetben lévő réseket. A narráció, az élettörténetek regénytípusú leírása ezt óhatatlanul megköveteli.

 

1xckok

 

A leszármazotti hovatartozása okán nyilván elfogult családtörténésznek a dokumentumokat tanulmányozva mérlegelnie kell: mi valószerű a leírásokból, s mi nem? Mi az, amit el tud képzelni az őseiről, mit tud belőlük “kinézni”? Ezt maga a könyv írója tárja elénk egy sejtelmes mondatban. “A szeretet és a szégyen következtében néhol még hiányos teljes mű több ezer oldal. Tömöríteni lehet, sőt kell is.” (8. o.)

A kötet érdekes olvasmány lehet a genealógiával, protestáns egyháztörténettel, illetve (a családdal rokonságba került Ganz Ábrahám miatt) a hazai gyáripar XIX. századi históriájával foglalkozók számára egyaránt.

Bodoky Richárd: Jövevények és vándorok. Családtörténeti töredékek a kezdetektől 1870-ig.

Luther Kiadó. Budapest, 2016.

“Bodoky Richárd (1908–1996) református lelkész, író az 1960-as évek második felében kezdte el írni Jövevények és vándorok című könyvsorozatát, amely egy szokatlanul épen fennmaradt családi levéltár anyagaira támaszkodik. Munkái azonban a rendszerváltásig nem jelenhettek meg.

Ebben a kötetben a sorozat első két részét adjuk közre, amelyben a történelmi előzményekből kiindulva egy sokáig elhallgatott korszakot tár fel a 19. századi osztrák és magyar protestáns egyházak történetéből. A dokumentumregény mesterien fonja össze a szereplők életének hol párhuzamosan futó, hol széttartó szálait, beleszőve mindazon ismereteket is, amelyek a grazi evangélikus gyülekezet, a pesti német ajkú református leányegyház, az utóbbi által alapított Bethesda Kórház és a szereplőkkel rokonságba kerülő Ganz Ábrahám gyáriparos sorsával kapcsolatban a családi iratokból napvilágra kerültek.”

Kapcsolódó cikkek:

A bezárhatatlan nyitott ajtó (Szerelmem, Budapest blog)

Százöt éve született Bodoky (Biberauer) Richárd (Reformatus.hu)

A szerző is felteszi a kérdést, hogy miféle utókori relevanciája lehet rég elhunyt magánemberek privát történeteinek? “Mi közük az ilyen jelentéktelen kisembereknek a történelemhez? Nem az, hogy formálják, mert arra nincs lehetőségük. De szenvedik, s ezért értjük meg jobban, ha tudjuk, mitől féltek, miért sírtak, minek örültek.” – írja. (17. o.)

A családnevét 1940-ben Bodokyra magyarosító lelkész posztókészítő ősei, a Biberauerek a társadalmi mobilitás szinte egyetlen korabeli útját választották.

“Az új értelmiség soraiba a szokott úton, a lelkészi pályán át kerülnek be, mégpedig a kétszáz éve tetszhalott ausztriai protestantizmus államegyházzal vívott keserves harcai közepette.” (8.o.) Nehezen lehetne a XVII-XVIII. század fordulójának Magyarországán a protestáns hit vállalását karrierista döntésnek nevezni. Mert az ellenreformáció légkörében protestánsnak lenni nemigen volt életbiztosítás.

“A pozsonyi per bíráinak tudathasadásos keresztyénsége a földön és az égben egyedül üdvözítő államvallás megerősítése érdekében csupa humánus emberszeretet ürügyén relativizálta az erkölcsöt. Igazolta és alkalmazta a szándékosan megtévesztő ígéreteket, a hazugságot, a rágalmazást, a besúgást, a kínvallatást, az erőszakot, a börtönt, a száműzetést, a gályarabságot és a bitófát.” (19-20. o.)

A vallási másság, pontosabban az államvallás legfőbb keresztény “konkurenciájának” üldözése odáig ment, hogy más (egyebekben sokkal inkább diszkriminált)  kisebbségeknél is rigorózusabban bántak velük:

“Pest város török uralom alóli felszabadulása óta a Türelmi rendelet megjelenéséig katolikus, zsidó vagy cigány minden további nélkül vásárolhatott magának telket, s építkezhetett is azon, csak protestáns vallású nem lehetett pesti telektulajdonos polgár. Még az arisztokraták is csak katolikus rokonoknál vagy fogadókban éjszakázhattak Pesten.” (296.o.)

Milyenek voltak a Bodokyra magyarosított családnevet viselő leszármazott szerint a Biberauerek?  A szerző úgy látja:

“…például az, hogy a magyarországi ellenreformáció századaiban evangéliumi hitükben nem tántorodtak meg, már önmagában is néhány jellemző tulajdonságokra enged következtetni. Ez persze nevezhető állhatatosságnak vagy makacsságnak, az éltető hithez ragaszkodásnak vagy ellenzékieskedésnek, sőt esetleg élhetetlenségnek is. Mindazonáltal kevéssé valószínű, hogy opportunisták vagy gyávák lettek volna.” (17.o.)

A napóleoni háborúk után válik a család sarja, Michael Biberauer protestáns lelkésszé. Ugyanakkor protestánsok soraiból, mi több Michael Biberauer lelkész gyülekezetéből került ki Julius Jacob von Haynau táborszernagy is. Mikor az 1849-es megtorlásokat irányító Haynau 1853 márciusában elhunyt, a grazi gyülekezet lelkészeként Michaelnek kellett gyászbeszédet mondania.

“Ő az illetékes akkor is, ha a hatóságok szemében vallása és magyar érzelműsége miatt gyanús, és erre a szerepre nagyon is alkalmatlan. Nem maradt titokban, hogy gyülekezete a vallási és nemzetiségi diszkriminációk elleni harc egyik góca. Már azt is tudták, hogy katolikus barátai tőle kölcsönzik az Ausztriában tiltott könyveket.” (154.o.)

Tanulságos, hogy milyen diktatórikus fordulat járult hozzá a családfakutatás (így a Bodoky-család eredetének feltérképezése) iratállományának gyarapodásához.

“Amikor a hitleri Németország nyomása alatt Magyarországon is meg kellett szerezni a származási iratokat, a modori német és magyar evangélikus lelkészi hivatal – a szlovákoknak mindig külön temploma és gyülekezete volt – a legnagyobb készséggel bocsátotta a család rendelkezésére nemcsak az előírt adatokat, hanem valamennyi ott élt egyenes ági felmenő anyakönyvi kivonatát is.” – derül ki a műből. (19.o.)

A protestáns felekezetek múltjának kutatóit bizonyára érdekelni fogják a korabeli gyülekezeti belharcok részletes leírásai. 1851-ben a bécsi kormány az ún. Skót Missziót, mint protestáns hittérítő szervezetet kiutasította. (E szervezeten, a skót református egyházon belül működött a Zsidómisszió, amely az izraeliták áttérítésével foglalkozott.)

1857-ben a Habsburg adminisztráció  újból engedélyezte a Skót Missziót. Ennek képviselője volt a holland származású Adrian van Andel. Aki: “Prédikátoriskolát végzett, a skótok e tekintetben csak arra ügyeltek, hogy zsidómisszionárius lelkészeik ne legyenek “prozeliták”, vagyis zsidó származású keresztények.” (241.o.) Theodor Biberauer – Michael fia – nézeteihez közel állt a holland prédikátor. Csakhogy a gyülekezeti politikában van Andel személye öngólnak bizonyult, törököt fogtak vele.

“Ez a szenvedélyes gondolkodású, csupa tűz misszionárius nem értette azt a különleges történelmi szituációt, amelynek legforróbb napjaiba csöppent Pesten. Már kialakult előítéletekkel jött. Lehet, hogy Magyarországon egy képességeit meghaladóan nehéz helyzetbe került. Mindenesetre legtöbbször korán szólt, és már akkor ítéletet mondott, amikor még nem ismerhette a körülményeket, s nem tudta megérteni új környezetét.” (241.o.)

Van Andel (s rajta keresztül Biberauer) legnagyobb ellenlábasává Ballagi (Bloch) Mór nyelvész, szótáríró és bibliafordító vált. Aki zsidó származásúként belépett a német lutheránus egyházba, majd Pesten a református egyház teológiai tanáraként a “Hegel, Baur és a tübingeni iskola szélsőségesen szabadelvű, a hitvallásokat elvető teológiai liberalizmus óriási munkabírású képviselője lett.” (206. o.)

A szabadelvű és a pietista irányzat csatájának jele, hogy a Ballagi-szárny követelte, az egyházi intézményeket, konkrétan az általuk vezetett árvaházat “…szabadítsák meg német és túlzóan vallásos, pietista szellemétől. Magyarrá, valamint a szó korszerű értelmében szabadelvűen protestánssá kell tenni! Van Andel viszont gondoskodott arról, hogy a nyugati protestantizmus ébredési köreiben úgy értesüljenek a történtekről, mintha itt a jó és a rossz, a hit és a hitetlenség harcáról lenne szó, s a magyar egyházi vezetők is az ébredés eltiprására szövetkeztek volna.” (284.o.)

De hiába: ugyanis a Protestáns Árvaápoló Egylet új vezetése “Ballagi Mórral együtt jelentős pénzforrásokat nyitott meg, amelyek mögött a szabadkőműves összefogás rejtett erői álltak.” (287.o.)

De nemcsak a család férfitagjai vettek részt a köz ügyeiben: Michael Biberauer lánya, Hermine, mint diakonissza, 1866-ban Bejrútba, Libanon fővárosába utazott  egy – mai szavakkal élve –  menekültválság következtében előállt humanitárius katasztrófa színhelyére. Ahol 1860-tól gyilkolták a helyi keresztényeket.

“Nyugat-Európában a felháborodott közvélemény, s nem utolsósorban az Evangéliumi Szövetség mozgatta meg a nagyhatalmakat. A felvonuló hadihajók flottademonstrációja legalább a parti városokban véget vetett a vérfürdőnek. Csakhogy az öldöklő hordák már egészen Damaszkuszig jutottak. Tíz- és százezreket mészároltak le. Az özvegyek és árvák ezrei menekültek a hegyvidékről Bejrútba, Tiruszba és Szidónba, a tengermelléki városokba. De itt senki sem segített rajtuk. Nyomor, szenny, éhezés, járvány, züllés és pusztulás lett a sorsuk.” (425.o.)

Mintha csak az Iszlám Állam felemelkedése, a szíriai polgárháború nyomán támadt menekülthullámról szóló híreket olvasnánk. E mészárlás elkövetői azonban a most az Iszlám Állammal szemben álló, az ellen harcolni akaró – Libanonban és a környező országokban élő – drúz közösség tagjai voltak. A keresztények védelmére pedig épp a legendás dzsihádista, Abd el-Káder kelt. Ő volt, aki az 1840-es évek Algériájában szent háborút hirdetett a francia gyarmatosítók ellen. 1847-ben a francia hatóságok elfogták, s internálásban, aztán házi őrizetben tartották. III. Napóleon idején szabadlábra helyezték, a francia állam nyugdíjat folyósított neki. A Szíriában élő Káder fellépett az üldözött keresztények védelmében, amiért a Francia Becsületrenddel tüntették ki.

Hermine Bejrútban a menekültek elárvult gyermekeit tanította. Úgy tűnik, a világ már akkor is bonyolultabb volt, mint azt a konzultációs plakátok és kérdőívek egybites látásmódja sugallja. A kötetben a szereplők magánéletéről is szó esik. Például Theodor Biberauer, és felesége Chrissy 1857-es bécsi nászútjáról, amelyre furcsamód a húgát is magával vitte. A lánytestvér írta meg a családnak a kor normái szerint rendkívül intimnek számító részleteket:

“Az én drága bátyám még a vonaton is megölelgette a feleségét, idegenek szeme láttára fogták egymás kezét, s képzeljétek, a Stefansdom tornyában, a harangozó szobácskájában még csókolózni sem restelltek! Igaz, hogy ezt csak én láttam, és én is csak véletlenül, de ez a Chrissy szégyentelenül visszacsókolta!” (217.o.) Az egyik rokon kommentárja a “tudósításra” a következő volt: “Ilyet is csak egy Biberauer csinálhat! Nászút hármasban!” (Uo.)

Nyilván a jövőben lesznek ilyen privát családtörténeti “tényregények” mások tollából is. Bár azok egyre kevésbé fognak kinyomtatott papíralapú dokumentumokból táplálkozni. Hanem közösségi oldalak idővonalai, blogok archívumai, levelezőprogramok, csevegő-, és üzenőfelületek tartamai válnak a kutatás tárgyává. Unokáink (ha lesznek) a Facebook, a Messenger, valamint más napló-, és postásalkalmazások levéltárait túrják majd át.

Papp László Tamás

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Heli

    Oké, hogy a magyar állam töketlen, de ha nem a jog(állam), akkor ki garantálja nekem, hogy egy magánszervezet nem él vissza az adataimmal? Mit képzel magáról egy magánszervezet – akár az ADA, akár a Facebook – hogy ő dönti el, én vagyok-e én?
    Ajánlom olvasásra T. Garton Ash könyvét a szólásszabadságról, amelyben a nagy digitális magáncégek hatalmát is elemzi.

    • Peng György

      a cucc forrása itt található: https://github.com/edemo/PDOauth
      A személyes adatokat kezelő szerver (ahol a titkos kódod előállítod) meg ráadásul annyira nyílt, hogy hozzáférhető az egész fájlrendszere, hogy meg tudd nézni, mit történik az adataiddal. lásd itt: https://anchor2.edemokraciagep.org/filesystem/
      Amúgy az ADA-t egy nyílt alapítvány, a KDE működteti, teljesen transparensen.

    • Katalin Bucki

      Szerintem az adatainkkal ma bárki visszaélhet! Bármilyen aláírás gyűjtésénél, de egy magánorvosnál is meg kell adni adatokat, de az interneten is megtalálhatók. Arról most nem is beszélve, hogy a pártok hivatalosan is hozzájuthatnak, ha hatalmon vannak, de pénzért is kaphatók adatbázisok pl. szolgáltatóktól, sőt talán még a népesség-nyilvántartótól is. Ha azt vesszük, hogy a Nemzeti Konzultáció hogyan zajlott az interneten, ez a verzió még megbízhatóbbnak tűnik az azonosítással. Persze a kormányok semmibe fogják venni, mert csak az ő csalásuk a hiteles!

  • plaszi laci

    Nnnna ez fasza! Eleve szinte semmilyen kiberbiztonság nincs, mint azt láthatjuk… az az emberszabású pedig, aki a buzi Facebookra akar bármit is felépíteni sok minden lehet… de kiváló biztosan nem 😀

    • Peng György

      Az újságíró tévesen sugallja, hogy a szabadszavazas.hu az FB-re épül. Az igazság ezzel szemben az, hogy ADA autentikációt használ: https://adatom.hu

  • http://atleta.hu/ Laszlo Marai

    Hat ez pont nem derult ki sem a SzabadSzavazas, sem az ADA oldalarol elsore vegigfutva. Valoszinuleg az elobbieknek erdemes lenne egy magyarazo oldalt rakni elore (ami nem kell, hogy annyira belemenjen a reszletekbe, mint a GYIK).

    Ami viszont tenyleg nem derul ki: a titkos kodot ugye nem adja ki az ADA? (Tudom, hogy nem visszafejtheto, de tobb szolgaltatas osszelinkelheto lenne vele.)

  • Peng György

    az ada főmenüjéből linkelem: https://adatom.hu/user_howto.html https://adatom.hu/assurer_howto.html

    Az ada nem ad ki semmilyen adatot a nyilvános tanúsítványokon kívül. Az alkalmazások egyedi proxy azonosítót és egyedi proxy email címet kapnak. A felhasználók le tudják tiltani az alkalmazásokat, ha túlzásba vinnék a kommunikációt a proxy email címeken keresztül.

    Amúgy valóban szükség volna a kommunikáció kerekítésére, mert jelenleg meglehetősen kocka. 😉 Remélem előbb utóbb sikerül egy szakembert keríteni, aki segíteni tud ebben.

    Már dolgozunk azon is, hogy adatbázis szinten se lehessen a proxy azonosító irányából visszajutni a titkos kódhoz, tehát ha bárki (akár a kormányzat) rátenné a kezét az ADA adatbázisaira, ne lehessen összekötni az adatokat.

  • Peng György

    Nem köteleznek rá. Ugyanis ADA autentikációt használ az oldal, tehát ADA fiókot kell kreálj. 😉