Bezárás
A cég és a cégek

Kurzus-Coelho a gazdasági hírszerzésről az ízlésesnél jóval több zsidózással – Rényi Gábor tagadja az ügynökvádat

A kommunista rezsim titkosszolgálatai féltékenykedtek egymásra. Fedőcégeket is futtattak, de a cégvezetők lenyúlták a haszon egy részét. Mindebből a Háttérhalom profitált. Ennél nem derül ki sokkal több sajnos az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kiadásában nemrég megjelent könyvből. Legalábbis számomra. Szakértő szemmel Kenedi János történész ellenpontoz: neki tetszett, a kurzusbarát szájbarágással pedig elnéző. Ilyen a publikáció a diktatúrában, mondja.

Nem mintha kevés lenne az adat Borvendég Zsuzsanna: A Cég megnyertjei – a megnyertek cégei című könyvében. Sőt, több is, mint elegendő. Nettó 136 oldalon sorjáznak a tök ismeretlen nevek (kettő ismertebb kivételével, róluk majd később), az esetlegesen egymás után következő, majd random megismételt, a laikus olvasó számára max. közepesen vagy alig izgalmas események. Magyar és külföldi cégek többtucatjának bemutatása követhetetlen egymásutánban.

Pedig a könyv ígéretesen indul: az úgynevezett valutakitermelés részleteibe ígér betekintést. Abba a tevékenységbe, amit szovjet elvárások alapján és felügyelet mellett a csatlós országok titkosszolgálatai, köztük a magyar szervek például leginkább külkereskedelmi fedésben végeztek. Az így begyűjtött pénzek egy része a nyugati kommunisták támogatását szolgálta, egy adag ment a szervek költségvetés-kiegészítésére, a maradékot pedig lenyúlták a vállalati főnökök.

Borvendég Zsuzsanna: A Cég megnyertjei – a megnyertek cégei

Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2018, 181 oldal, 2000 forint

A szovjet blokkban a magyarok specialitása kifejezetten a tudományos, technikai hírszerzés, és az ezzel kapcsolatos valutakitermelés: COCOM-listás termékek, know-how-k begyűjtése volt. Mindezt titkosszolgálati befolyás alatt álló cégekkel, külkereskedői, külgazdaság-diplomáciai fedésben tevékenykedő ügynökökkel érték el. Ráadásul úgy offshore-oztak évekkel, évtizedekkel a rendszerváltozás előtt, mintha az országban nem éppen köztulajdonon alapuló proletárdiktatúra lett volna uralmon.

Mentsége lehet a kiadványnak, hogy nem részletezett, de az előszóban jelzett okból az előzőleg megjelent Az impexek korával szerves egységet képez, sőt, voltaképpen a korábbi könyv volna az itt elemzettnek a folytatása. Jelentem, az Impexek korát is beszereztük, mihelyt olvastuk, véleményezzük azt is.

A könyv nagy része esettanulmány, Metalimpexnél a hetvenes években folytatott nyomozás ismertetése. A katonai hírszerzés, az MNVK-2 (Magyar Néphadsereg Vezérkara 2. Csoportfőnöksége) bábáskodása mellett működött az 1949-ben létrehozott Metalimpex Acél- és Fém-külkereskedelmi Vállalat. A cég üzleti partnerei a hetvenes-nyolcvanas években már többségében kapitalista világban működő társaságok voltak.

Az MNVK-2-vel rivalizáló belügyi szervek figyelték, hogyan gazdagodnak a valutakitermelés farvizén a Metalimpex főnökei, megindult a titkos, majd a nyílt nyomozás. A főigazgató-helyettest és pár kisebb kádert hagyták bukni, a nagyobbak megúszták.

Mindez jelen időben akár érdekes sztori is lenne, 40+ év távlatából azonban még a hozzám hasonló ínyenceket sem szögez az olvasófotelbe. Talán ha egy szigorú szerkesztő kéz átgereblyézte volna a kéziratot. Ha.

Az ember- és cégnevek cunamijából kitűnik két ismertebb. Siklósi Norberté, a Pallas Lap- és Könyvkiadó 2008-ban elhunyt vezérigazgatójáé és Rényi Gáboré, aki az 1993-ban belügyi engedéllyel létrehozott első és 1990-ig egyetlen részvénytársaság, a Novotrade alapítója. (Rényiről és a Novotrade-ről részletesen megemlékeztünk Molnár Gyula akkor új, ma már csak ex-MSZP-elnökről írt portrécikkünkben.)

Borvendég Siklósit KGB-kapcsolatokkal rendelkező BM-esként jellemzi (57. oldal), Rényit pedig a BM „Kékesi Péter” fedőnevű ügynökeként. A könyv szerint Rényit egyszerű volt beazonosítani, fennmaradt ugyanis a hálózati tagokról vezetett úgynevezett 6-os kartonja és a saját kézzel írott jelentései is (121. oldal). A jelenleg is aktív Rényit telefonon kértük, hogy reagáljon. Ő, a részletekbe nem belemenve nevezte szemenszedett hazugságnak a mondást, s hangsúlyozta, nem azonos Kékesi Péterrel.

Nincs okom egyik állításban, sem a szerzőében, sem Rényiében kételkedni, az olvasóra bízom, kinek hisz. A helyzet az, hogy erősebb neveket vártam a könyv témája alapján. Akár leleplezéseket, igen. Vagy ellenkezőleg: évtizedes városi legendák tudományosan alátámasztott cáfolatait. Említés szintjén felbukkan a Skála-Coop, de Demján neve nem? Ej. (Az mondjuk jó sztori, ha igaz, ha nem, hogy Kunos Péter egykori pénzügyminisztériumi államtitkár, későbbi Agrobank-vezér, majd Mazsihisz-ügyvezető Josef von Ferenczy médiamogullal és egy Ungvár Jenő nevű BM-es besúgóval közösen próbált luxusbordélyt alapítani Solymáron. Kár, hogy semmi köze a könyv eredeti témájához.)

Reméltem továbbá a Coelho-idézetek politikai alfajánál jelentősebb felfedezéseket is. Ezeknél például mindenképpen ütősebbeket:

„Éppen ezért nem is lehetett ezen pénzek gazdáinak a nyomára bukkanni azóta sem, pedig feltételezhetően szerepet kapott ez a láthatatlan vagyon a privatizációk idején is”. (18. oldal)

„A világbéke és az emberek szabadságjogainak védelmezőjeként fellépő Egyesült Államok tehát dicséretesnek tartotta az emberi jogok „viszonylagos” érvényesülését, arról viszont megfeledkezett, hogy emigrációs politikánk sajátossága az ötvenhatos forradalmunk eltiprásából adódott (…) Úgy tűnik, a nyugati közvélemény tudatos manipulációja ténylegesen sikeres volt”. (128. oldal)

Nem teljesen érthető a forrásválasztás sem, legalábbis azon a területen, amihez konyítok: az írott sajtóban. Ha például én az MNB bécsi leányvállalatáról magyar újságírók kutatásaiból szeretnék kiokosodni, egészen biztosan a HVG volt tudósítója, Földvári Zsuzsanna Csődbank a Kartnerstrassén című könyvét választanám a Magyar Nemzet cikkei helyett, vagy legalábbis mellettük.

Szintén aggályaim vannak a statisztikai típusú forráskezeléssel. Amennyiben például a könyv egyik legerősebb mondása egy 2012-ben publikált brit kutatás adata, amely szerint Magyarországról a nyolcvanas évek elejétől kezdődően 2010-ig összesen 242 milliárd dollár áramlott ki offshore számlákra, márpedig ez a szám a 2010-es magyar államadósság 2,8-szerese (18. oldal). De ez mit bizonyít vajon? Körtét adtunk az almához, egy évtized szocialista tervgazdaság számait szintén egy évtizednyi piaci viszonyok között keletkezett adathoz. Nem ismerjük a szummán belül az arányokat körték és almák között, de az egészet a körték időszakáról szóló könyvben idézzük. Tényleg nem értem.

Sokallottam az utalást a szereplők zsidó kötődéseire – az izraeli kapcsolatokra utalást nem feltétlenül, ezek, ha tények, akkor relevánsak is lehetnek a témában, némi hiányérzetem mégis maradt megtudni: ha a rezsim arab-barát volt, akkor miért és főképp hogyan mutyiztak Izraellel.

Éppen, amikor a piros tartományba kezdett kúszni a zsidószámlálóm, szerencsére felbukkant a Háttérhatalom is. E témában a szerző mintha forráskritika nélkül elfogadná a belügyes operatív jelentéseket, amelyekre lábjegyzetben hivatkozik (123-124. oldal). E szerint a bécsi Winter Bank nevű pénzintézethez kötődő figurák magyarországi és izraeli zsidó szervezetekkel együttműködve a deportálások megkezdésének negyvenedik évfordulójára megemlékezéseket szerveztek. A BM figyelte őket, Borvendég pedig ezen jelentések alapján szinte tényként írja, hogy

„Bizalmas pénzügyi információk birtokában konkrét erőfeszítéseket is tettek a fennálló diktatórikus rendszer bomlasztása érdekében, vagyis igyekeztek anyagi támogatásban részesíteni a belső ellenzéket.”

Rajk László, későbbi SZDSZ-es politikus, mint állítólagosan kiszemelt támogatott neve szerepel is a könyvben, illetve az is, hogy a donorok „megbízható zsidó fiúkat” kerestek.

„Sajnos az eddig általam feltárt anyagokból nem derül ki, hogy (…) milyen jellegű kérdésekben kívántak egységesen fellépni: kizárólag a holokauszt emlékezetének ápolása volt-e a céljuk vagy a magyar belpolitikai helyzet formálása” – sopánkodik a szerző.

Borvendég mára kiokosodott szerencsére. A napokban a kormánypropaganda Magyar Időknek adott interjújában hibátlanul fel is mondja a leckét:

„A kémelhárítás 1987-ben például arról jelent, hogy az 1972 óta gombamód szaporodó vegyesvállalatok mintájára létrehozandó újabb cégek élére Soros György akar vezetőket képezni: „Információnk szerint Soros György, az MTA Soros-alapítványának elnöke, jelentős tőzsdei vesztesége ellenére további egymillió dollárt kíván folyósítani egy olyan magyarországi intézmény létrehozására, melynek profilja a vezetőképzés lenne, később létrehozandó vegyesvállalatok számára.” Mi ez, ha nem készülődés az új elit pozícióinak biztosítására?”

Kenedi János történész szerint fontos munka

Indulataimat semlegesítendő történész szakembereket, illetve a korszakot alaposan ismerő újságírókat kértem, árnyalják a meglátásomat. Az ő mondásaik is sokfélék voltak, a legjobb véleménnyel Kenedi János történész, az állambiztonsági iratátadó-bizottság egykori vezetője volt Borvendég munkájáról. Kenedi így indokolt érdeklődésünkre:

– A könyv páratlanul, hiánypótló módon elemzi a belügy és a MNVK-2 háborúját, amiről eddig is tudtuk, hogy létezik, sejtettük az okait is, de ilyen alapossággal, bizonyítékokkal senki sem mutatta be. A presztízsháborút a honvédség kulturált, nyelveket beszélő, professzionális és hatékony hírszerző, elhárító csapata és a BM gyengébben kvalifikált, ám erőforrásokkal sokkal jobban ellátott állománya között. Ennek kutatásához ráadásul bele is kellett tanulni az MNVK-2 különleges, Magyarországon hagyományok nélküli levéltározási rendszerébe.

A különbség oka a trianoni békeszerződésben keresendő: a vesztes magyar honvédséget Franciaország felügyelte, így az ottani szisztéma lett általános az archiváláskor is. A honvédség mind a mai napig minimális iratot adott át az ÁBTL-nek, ezek nagy részét viszont ismerem, a bizottságban énhozzám tartoztak az MNVK-2-s akták. Bizonyosan állítom, hogy Borvendég alaposan kitanulta a kutatásukat.

– Elfogadom, hogyne tenném. Nem is ez zavart elsősorban, hanem, a régi zsurnálszleng szerinti vörös farkak, a kurzusnak szóló szájbarágó tanulságok…

– Kétségtelen, hogy látok valami kényszerfélét a szerzőben a megfelelésre. Mit mondjak? Hogy én ilyesmit nem írnék? Ez igaz, de nem is ad ki a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. A NEB kíméletlen szuperhatalom lett a levéltári szférában, különösen az ÁBTL-re van nagy befolyásuk. Nem csoda: Kövér László a főmufti. Tudomásul kell venni, hogy a diktatúrákban, amilyen ez a jelenlegi rendszer is, így lehet publikálni, másképpen nem. Én éppen tehetségként értékelem Borvendég részéről, hogy képes rá.

– Sokallottam a szereplők zsidó származására utalást. Ön szerint pont ennyi volt szükséges?

– Abban vagyok előnyben magával szemben, hogy rengeteg iratot olvastam a korszakból, még a szerzőnél is többet. A helyzet az, hogy igazolható, ezen dolgozom egyébként éppen, hogy Izrael hírszerzői és kémelhárítói aktív és komoly gazdasági tranzakciókat végeztek Magyarországon a rendszerváltozás előtt.

Voltaképpen Izrael taposta ki az utat az offshorozás, az offshorozáson alapuló korrupció irányába, ráadásul segített a magyar szerveknek embargós licenszek megszerzésében. Amikor nem volt nagyköveti szinten Izrael állam és a Magyar Népköztársaság diplomáciája, a két állam titkosszolgálatainak együttműködése, éppen csakhogy nem virágzott.

Fedett vállatok ugyan az ÁVO korában is voltak – ahogy Borvendég Zsuzsa nevezi „valutakitermelésre”-, de méretei csupán a „megengedett” korrupció, a mértékadó állami bűnözés szintjén mozogtak. Ám nemzetközi méretűvé a belügyi és a hadügyi hírszerzés és kémelhárítás a Kádár-rendszerben fejlődött a „tökélyig”. Borvendég Zsuzsanna az a kutató ma Magyarországon, akinek a tehetsége azt bizonyítja, hogy elvárható tőle olyan történelmi munka publikációja, amely először komolyan leírja a szovjet jóvátétel okozta gazdasági hiány okait/tényeit, s feltárja a szovjet-magyar vegyesvállalatok működését 1945-től kezdődően, mint például a Maszovlet, Metalinpex, Ferunion stb. Adja isten neki.

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom