Bezárás
Könyvkritika

Amazóniában környezetvédőket és újságírókat is gyilkolnak az esőerdők elpusztítói

Rengeteget lehet olvasni arról, hogy mekkora területen irtják az Amazonas-medence esőerdőit, ami az egész bolygóra negatív hatással van. Egy lengyel oknyomozó riporter könyvet írt arról a kevésbé ismert tényről, hogy a Föld tüdejének nevezett vidék pusztítói az esőerdők megmentéséért küzdő helyi aktivistákat és újságírókat is gyilkolnak.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Évek óta sorra jelennek meg hírek a magyar sajtóban is arról, hogy óriási mértékben irtják az Amazonas-medence esőerdőit, ez a pusztítás pedig az egész világ klímájára és élővilágára negatív hatással van. Néhány hete a 444 és az Index ismét részletesen írt a témáról, érdemes elolvasni a cikkeket.

A terület 60 százaléka Brazília területén fekszik, tehát az erdőirtás fő felelőse a mindenkori brazil kormány. Emiatt is veszélyes, hogy október végén a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro nyerte az országban az elnökválasztást, Bolsonaro ugyanis nem tartja fontosnak a környezetvédelmet, és az Amazonas-medencében bányákat akar nyitni, ami még több fakivágással járna. Beiktatása után egyből áthelyezte az üzleti lobbi irányítása alatt álló mezőgazdasági minisztériumhoz az őslakos rezervátumok alapítása és felügyeleti hatáskörét.

A híres lengyel tudósító és író, Ryszard Kapuściński tanítványa és életrajzírója, Artur Domoslawski riporter a Brazíliában zajló erdőírtás egy kevésbé ismert részéről írt könyvet 2013-ban, ami 2017-ben jelent meg magyarul. Domoslawski hosszas kutatómunkával annak járt utána, hogy Amazóniában nem csak az esőerdőket pusztítják, hanem a környezetvédő helyi civileket és újságírókat is megölik.

Artur Domoslawski: Halál Amazóniában
Typotex Kiadó, 2017
340 oldal, 3.500 Ft

A könyv már az elején sem finomkodik, rögtön két közismert brazil környezetvédő meggyilkolásával kezdődik. Az 53 éves Maria és az 54 éves Jose Claudio da Silvát 2011 májusában bérgyilkosok több lövéssel ölték meg, majd – mintha ez nem lett volna elég üzenetnek – Claudio fülét levágták.

Maria és Jose Claudio da Silva halála előtt 7 évvel egy amerikai apácát, Dorothy Stanget is megöltek Pará államban. A több mint 30 éve Brazíliában élő apáca szintén ismert és elszánt környezetvédő volt, aki da Silváékhoz hasonlóan többször kapott emiatt fenyegetéseket, majd végül 2005-ben a nyílt utcán lőtték le.

A brazil munkáspárt egyik képviselője szerint az elmúlt 15 évben csak Pará államban 205 falusi aktivistát gyilkoltak meg, az utóbbi 40 évben pedig 800-nál is többet. Domoslawski a könyv megírásához végzett kutatása során többször járt Brazíliában, és rengeteg emberrel beszélt, hogy felderítse ezeknek a gyilkosságoknak a hátterét.

“Az erdőpusztításokért a fa- és faszénkereskedők, illetve az állattenyésztők felelősek. (…) és végeznek azokkal, akik keresztbe tettek nekik.”

A brazíliai szegények tömegesen foglaltak el kisebb területeket a “senkiföldjéből”, ahol a természettel összhangban élve csak annyit vesznek el a dzsungeltől, hogy az a saját és családjuk megélhetését biztosítsa. A nagybirtokos földművelőknek és szarvasmarha-tenyésztőknek azonban az az érdeke és célja, hogy minél nagyobb részt irtsanak ki az esőerdőből, hogy nagyobb helyük legyen a mezőgazdasággal pénzt keresni. A környezetvédőket maradi ostobáknak tartják, akik akadályozzák a gazdasági fejlődést.

“Hogy félek-e? Persze, hogy félek. Ember vagyok. De csak azért, mert félek, még nem hallgatok el.”

A nagybirtokosok általában együttműködnek a fakereskedőkkel, akik örömmel megveszik és továbbértékesítik a földművesek által kivágott fákat. Azok aztán vagy padlóként és bútorként végzik a világ minden táján, vagy az acélgyártáshoz szükséges brazil kohókba kerülnek.

“Egy tonna nyersvas előállításához körülbelül 870 kilogramm faszénre van szükség. Ennyi szén kinyeréséhez több mint 2,5 tonna száraz fa szükséges, ami 600 négyzetméternyi erdő kivágásával jár együtt.”

A nyersvasat aztán külföldi cégek importálják, amik autóalkatrészeket és háztartási gépeket gyártanak belőlük. A könyv olyan ismert márkákat sorol, mint a Ford, Nissan, Toyota és Whirlpool.

A kivágott erdők helyén szarvasharmákat tenyésztenek a nagybirtokosok, akik nem csak az állatok húsából, hanem a bőréből is hatalmas hasznot húznak. Domoslawski könyve szerint az egyik legnagyobb brazíliai cégtől (közvetve és közvetlenül) olyan világmárkák veszik a bőrt, mint az Adidas, a BMW, a Gucci, a Honda, az IKEA, a Louis Vuitton, a Nike, a Prada, a Tesco és a Tommy Hilfiger.

“Jelentős részük van ebben más kormányoknak, pénzpiacoknak, nagyvállalatoknak, amelyek nyomást gyakorolnak, az erdők további pusztítására ösztönöznek. (…) túl nagy pénzek forognak kockán ahhoz, hogy törődni kezdjünk a természettel.”

Domoslawski a könyv megírásához állami hivatalok munkatársaival, és civil szervezetek tagjaival is beszélt, valamint felkeresett helyi ügyvédeket és újságírókat is. Kutatása során a szerző arra a következtetésre jutott, hogy az aktivisták és újságírók gyilkolása a kormány hallgatólagos jóváhagyásával történik, és persze nem szeretik a kíváncsiskodókat sem.

“Az összes külföldi újságírót kémnek tartják; olyan ellenségnek, akik képesek nagy csinnadrattát csapni. Az üzleteikhez viszont nincs szükség a világ figyelmére.”

A korrupt állami hivatalnokok nagyüzemben gyártják a jogellenes engedélyeket, hogy megkönnyítsék az illegális fakivágást. Az ez ellen küzdő helyiek megölésénél pedig félrenéznek a hatóságok. Ha a rendőrség nagy ritkán el is fogja a bérgyilkosokat, azok vagy megszöknek még a tárgyalás előtt, vagy csak nagyon enyhe büntetést kapnak a bíróságtól, és később a börtönből lépnek le. A valódi tettesek, a bérgyilkosokat felfogadó nagybirtokosok ellen pedig szinte soha nem indul nyomozás. Ha esetleg igen, akkor semmilyen büntetést nem kapnak.

“Korrumpált politikusok és felfegyverzett csoportok a hangadók. Ők azok, akik összeesküvést szőnek a jogaikért küzdő emberek ellen.”

Mindez még csak Brazília, de a könyv továbbmegy ennél. Domoslawski bejárta Amazónia Ecuadorban fekvő területeit is, ahol az amerikai Texaco olajvállalat kiszorította földjeikről az őslakosokat, akik közül sokan meghaltak vagy súlyosan megbetegedtek a cég által a folyókba öntött szennyező vegyi anyagok miatt.

Épp nemrég, 2018 szeptemberében született döntés ebben az ügyben: a Texaco tulajdonosát, a Chevront korábban hosszadalmas per után arra ítélte az ecuadori legfelsőbb bíróság, hogy fizessen 9,5 milliárd dollár (kb. 2.660 milliárd forint) kártérítést az őslakosoknak, de a hágai Állandó Választottbíróság ezt nem tartotta jogosnak, ezért nem kell fizetnie az amerikai óriáscégnek.

Brazília és Ecuador között a könyv egy fejezetet szentelt Perunak is, ahol az aranykitermelő nagyvállalatok pusztítják az Andok élővilágát. A környezetvédő helyieket – őslakosokat, fehér aktivistákat, papokat, orvosokat, újságírókat egyaránt – pedig megfenyegetik, megverik, megölik.

Összességében nagyon komor könyv a Halál Amazóniában, ami dokumentumjellege mellett bármennyire is érdekfeszítő stílusú, mégis nehéz olvasmány. Elsősorban a téma miatt, de az abból levont következtetés miatt is, miszerint a Dél-Amerikában folyó természetkárosítás súlyos emberáldozatokat is szed, és az egészet a fejlett világ fogyasztási igénye gerjeszti.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom