Bezárás
politika

Kegyetlen földrajz: a természeti adottságok miatt robbannak ki a háborúk

A földrajz fogságában

Aki valaha is elgondolkodott már azon, hogy miért épp az USA a világ legerősebb hatalma, miért olyan szabályosak az afrikai országok határai, miért olyan elmaradott a fekete kontinens, miért igyekszik Oroszország a befolyása alatt tartani Ukrajnát, miért rohanta le Kína Tibetet, vagy hogy miért nincs soha nyugalom a Közel-Keleten, annak érdemes megismerkednie a geopolitikai szempontokkal. A természeti adottságok ugyanis kérlelhetetlen korlátai minden országnak.

Add az adód egy százalékát az Átlátszónak!

További részletek: atlatszo.hu/azenadombol

Tim Marshall egy brit újságíró, aki karrierjét az LBC rádiónál kezdte. Később a Sky News brit hírtelevízióhoz került, és ott dolgozott huszonnégy évig. Számtalan konfliktusról tudósított a csatornának, melynek egy időben külpolitikai szerkesztője volt: az 1990-es években a délszláv háborúkról, a következő évtizedben pedig az afganisztáni háborúról, és az egyiptomi, iraki, izraeli, líbiai, szíriai, tunéziai konfliktusokról. 2016-ban jelent meg Nagy-Britanniában, és 2018-ban magyarul az a könyve, amelyben a világpolitikai folyamatok okainak és összefüggéseinek elmagyarázására vállalkozott.

Tim Marshall: A földrajz fogságában
2018, Park Kiadó, 345 oldal, 3.950 Ft

Ahogy a szerző a bevezetőben írja: a természeti adottságok kényszerhelyzetet teremtenek minden ország számára. A földrajzi tényezők – ideértve a domborzatot, a folyókat, az éghajlatot, a természeti erőforrásokat, és a területen élő népcsoportokat is – meghatározó befolyással vannak a társadalmak fejlődésére, az országok gazdaságára, kereskedelmére , és a vezetők politikai, katonai döntéseire is.

A geopolitika az a tudományág, amely azt vizsgálja, milyen szerepe van a földrajzi adottságoknak a társadalmi-gazdasági-politikai történésekben. Tim Marshall a bevezető szerint az 1990-es években kezdett érdeklődni a téma iránt, miközben a balkáni háborúkról tudósítva felfigyelt arra, hogy a koszovói Ibar folyó évszázadok óta létező természetes etnikai és vallási határ az ortodox szerbek, valamint a muszlim vallású albánok között.

Marshall később az afganisztáni és szíriai tudósításai idején a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a legmodernebb technika is tehetetlen a sivatagi homokviharral szemben, és katonai szempontból mennyire fontos stratégiai helyszín egy hegytető.

A szerző szerint a történetírók és a jelenkor eseményeiről tudósítók közül sokan figyelmen kívül hagyják a földrajzi tényezőket, mert úgy érzik, a geopolitikai megközelítés azt sugallja, hogy a természet hatalmasabb az embernél.

“A földrajz azonban nyilvánvalóan meghatározó része nemcsak a micsoda, hanem a miért kérdésekre adott válaszoknak is. Talán nem az egyetlen meghatározó tényező, de bizonyára a leginkább mellőzött.”

Marshall szerint nyilvánvaló, hogy a modern technika egyre több dologban képes legyőzni a földrajzi akadályokat, de igenis el kell fogadni, hogy vannak olyan természeti adottságok, amiket nem tudunk befolyásolni, viszont érdemes megértenünk és figyelembe vennünk.

A könyv külön fejezetekben mutat be 10 országot/régiót: Oroszország, Kína, Amerikai Egyesült Államok, Nyugat-Európa, Afrika, Közel-Kelet, India és Pakisztán, Korea és Japán, Latin-Amerika, Északi-sarkvidék.

Minden fejezet nagyjából 30 oldalt tesz ki, ami némileg igazságtalan, hiszen 3 nagyhatalom és 2-2 ország ugyanannyi helyet kapott, mint fél és egész kontinensek. Fájóan hiányzik a kötetből Kanada és Ausztrália is, melyeknek kihagyását terjedelmi korlátokkal indokolja a szerző.

A taglalt területekről azonban részletes áttekintést kapunk Marshalltól, aki bemutatja az adott régió geopolitikai adottságait (elhelyezkedés, domborzat, éghajlat, népcsoportok), a nemzetállamok kialakulásának történetét, a jelenlegi kihívásokat és konfliktushelyzeteket, továbbá kitekintést nyújt a jövőbeni lehetőségekre is.

A könyv nagy előnye, hogy közérthető formában, és olvasmányos stílusban tárja elénk az információkat. Nincs tele szakszavakkal, nem unalmasan száraz tudományos munka, ezért laikusok számára is élvezhető. Emellett rengeteg dolgot megmagyaráz, de legalábbis más perspektívába helyez.

A szerző szerint lehet beszélni a nyugati demokratikus értékek és a kommunista eszmerendszer szembenállásáról Kelet-Ukrajna Oroszország általi lerohanása kapcsán, de aki kinyitja a világatlaszt, az láthatja, hogy sokkal inkább katonai, mint elvi indokokról van szó.

Ugyanis Oroszország európai, az Urál-hegységtől nyugatra eső részét – ahol a főváros, Moszkva is van – nem védi semmilyen természetes akadály egy ellenséges hadseregtől. Ez a terület a Kelet-Európai síkságon fekszik, ami értelemszerűen “lapos”, nincs hegység, ami útját állná a Moszkvát támadó csapatoknak. Leginkább ezzel magyarázható, hogy Oroszország ellenőrzése alatt akarja tartani a szintén itt elhelyezkedő Ukrajnát, a síkság balti államai (Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország) pedig az orosz befolyás alól kikerülve a NATO tagjai lettek.

Ahol ugyanis Moszkva megtámadható, ott Moszkva is akadálytalanul meg tud indulni, és mivel a haderejére a nehéz gazdasági körülmények között is rengeteget költő nagyhatalomról van szó, a nála kisebb országoknak össze kell fogniuk ellene, ha fel akarják venni vele a versenyt. A szerző szerint ez magyarázza Európa két legerősebb államának, Franciaország és Németország szövetségét is, ami a II. világháború után jött létre, amikor a vezetők felismerték, hogy kelet felé országaik a síkvidék miatt védtelenek, és együtt nagyobb eséllyel győzhetik le az orosz seregeket, ha azok egyszer esetleg megindulnak nyugat felé Lengyelországon és/vagy a balti államokon keresztül.

Oroszország nehéz gazdasági helyzetében egyébként nagy szerepe van a hideg éghajlatnak és kevés termőföldnek is, de ugyanilyen negatív természeti adottsága a melegvízű kikötő hiánya, ami kereskedelmi szempontból, és a haditengerészet számára is probléma. Marshall szerint ez magyarázhatja a Krím-félsziget annektálását is, amire a saját szemszögéből égetően szüksége volt Oroszországnak, hogy könnyedén elérje a Földközi-tengert.

Hasonló indokokkal magyarázza a szerző Tibet kínai lerohanását is. A távol-keleti nagyhatalom szempontjából ugyanis a terület kulcsfontosságú, mert a Tibeti-fennsíkról egy ellenséges hadsereg benyomulhatna Kína belsejébe, másrészt ellenőrzése alatt tarthatná az ország három nagy folyójának (Jangce, Mekong, Sárga-folyó) forrásvidékét. Ezt egyedül a hatalmas délnyugati szomszéd, India tudná megtenni, és bár a két ország között hatalmas természetes akadályként és egyúttal határként tornyosul a Himalája, Kína nem akar kockáztatni.

“Ez a félelem geopolitikája.”

Részletesen foglalkozik a könyv azzal is, hogy milyen  – kereskedelmi és hadi szempontok által vezérelt – játszmákat folytat Kína a hajózási útvonalak ellenőrzéséért Japánnal és a kis távol-keleti államokkal.

Azokat pedig a nyugat-európai országokhoz hasonlóan az Amerikai Egyesült Államok (USA) támogatja, amely a világ vezető nagyhatalmaként szeretné megőrizni ezt a pozícióját, ehhez pedig befolyása alatt kell tartania az eseményeket. Az USA egyébként geoplitikai szempontok szerint főnyeremény, hiszen keleten és nyugaton is markáns természetes határa van: egy-egy óceán, vagyis nem lehet könnyen megtámadni.

Az európai kedvező éghajlatnak, hajózható – s ezáltal kereskedelmi szempontból kedvező – folyóknak, és a lakosság élelmezéséhez megfelelő minőségű és mennyiségű termőföldnek köszönhetően Európában ki tudott alakulni egy erős gazdaság, nagy ipari tudás, és magas szellemi kultúra. A gyarmatosítók mindezt átvitték a tengerentúlra, és segítségével létrehozták “Amerikát”, ami ennek és kedvező földrajzi adottságainak köszönhetően világhatalommá vált.

Ezzel szemben hiába mentek a gyarmatosítók Afrikába, nem tudtak csodát vagy ha úgy tetszik erőszakot tenni a természeti környezeten. A sivatag, a kevés természetes kikötő, a vízesésekkel tűzdelt, hajózásra alkalmatlan folyók, a kevés termőföld, és az emberre veszélyes kórokozók terjedésének kedvező éghajlat alapvető akadálya Afrika gazdasági felemelkedésének.

“Afrika számára a természeti kincsek egyszerre áldást és átkot is jelentenek – áldást bőségükkel, átkot pedig azért, mert régóta és máig is idegenek fosztogatják őket.”

A helyzetet csak tovább rontotta, hogy az arabok és az európaiak elvették a kontinenstől, amit tudtak (rabszolgákat, gyémántot, ásványkincseket), majd magára hagyták a problémáival. Ráadásul mindezt tetézték azzal, hogy az afrikai államokat vonalzóval rajzolták térképre, vagyis a határoknál sem a természeti környezetet, sem a lakosság etnikai és vallási eloszlását nem vették figyelembe, ezzel pedig megalapozták a máig tartó polgárháborúkat és kisebb villongásokat. Mostanában Kína aktív a kontinensen, ahol hatalmas befektektéseket eszközölt, vasutat és kikötőt épített, hogy vasérchez, kobalthoz, kőolajhoz, és más alapanyagokhoz jusson a saját gazdasága számára.

Hasonló a helyzet a Közel-Keleten is, ahol szintén mérnöki egyenességű vonalak jelzik az országhatárokat, a helyi lakosság pedig nem érti, miért kell neki egy idegenek által kitalált papír, hogy átmehessen a szomszéd faluban élő rokonaihoz, hiszen az ő népcsoportjuk évszázadok óta él ebben a völgyben.

“Az európai gyaramtosítás öröksége, hogy az arabok nemzetállamokban kénytelenek élni olyan vezetők irányítása alatt, akik hajlamosak előnyben részesíteni azt a törzset és az iszlámnak azt az ágát, amelyhez ők maguk tartoznak.”

Akárcsak Afrikában, a határok megalkotói itt sem vették figyelembe a természeti adottságokat, valamint a lakosság etnikai és vallási megoszlását, ez pedig máig állandó feszültségforrás. A helyzetet persze tovább súlyosbítja a Közel-Kelet hatalmas kőolajkincse, amire sokaknak fáj a foga, ezért a térséget árgus szemekkel figyeli az egykor ide is kiterjedő Oszmán Birodalom örököseként Törökország, valamint az egymással szemben álló két nagyhatalom, Oroszország és az USA.

Ugyanez a kőolajért folyó versengés figyelhető meg újabban az Északi-sarkon is, ami a klímaváltozás miatt egyre inkább olvadó jég alól felszabadulva egy újabb kiaknázható terület lesz a Földön. Ezzel szemben Dél-Amerika, és főleg a magyar kormány legújabb barátja, Brazília gazdasága Afrikához hasonlóan a természet csapdájában vergődik. Hiába vágják ki az esőerdőket, a termőföld gyenge, és az éghajlat sem kedvez a mezőgazdaság fejlődésének. Az iszapos folyók a hajózást gátolják, a fennsíkok a közúti szállítást, így nincs megfelelő összeköttetés az országrészek között, a sziklás tengerparti kikötők pedig a tengeri kereskedelembe való bekapcsolódás akadályai.

A könyv sok ilyen összefüggésre mutat rá, melyek  – legalább részben – megmagyarázzák a különböző országok eltérő gazdasági fejlettségét, és külső szemmel, a hírekben olvasva érthetetlennek tűnő politikai és katonai döntéseit.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom