Bezárás
Kedves vezető

A zsarnok hatalma csak addig tart, amíg fizetni tudja a haverjait

Diktátorok kézikönyve

A diktátorok sokak számára gonosznak tűnnek, de jobban belegondolva nagyon is logikusak a döntéseik a saját szemszögükből nézve. A nép elnyomása és az ország pénzének ellopása ugyanazt a célt szolgálja: a zsarnok hatalmának megtartását. Két politikatudós kielemezte és történelmi példákkal szemléltetve mutatja be a diktátorok módszereit, akik haverjaikat pénzelik a lakosság kárára. A szerzők ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a demokratikus vezetők is csak önzésből, a hatalmuk megőrzése érdekében hoznak az emberek számára kedvező döntéseket, mert rá vannak utalva a szavazataikra.

Támogató buli


Átlátszó támogató buli – adj 1 százalékot a független sajtónak!

Bruce Bueno De Mesquita politikatudós a New York Egyetem professzora, ahogy Alastair Smith is. Közel 20 évig kutatták a vezetők motivációját és mozgásterét, eredményeiket pedig tudományos cikkekben és kötetekben publikálták. Kutatásaik során egyre több összefüggést tártak fel, majd 2011-ben egy átlagemberek számára is olvasható könyvben (ők maguk fogalmaznak így) foglalták össze elméletüket.

A könyv három évvel később jelent meg magyarul, és nemrégiben véletlenül bukkantunk rá. Nem könnyű, de hasznos olvasmány még ennyi idő elteltével is.

Bruce Bueno de Mesquita – Alastair Smith:
Diktátorok kézikönyve
2014, Gabo Kiadó
399 oldal, 3990 Ft

A szerzők alapfeltevése az, hogy minden vezetőnek meg van kötve a keze, mert rá vannak utalva a támogatóikra. Demokrácia esetében a választópolgárok alkotják ezt a kört, autokráciákban pedig néhány kiválasztott személy.

A vezetők csak addig maradhatnak hatalomban, amíg meg tudják venni a támogatóik lojalitását. Demokráciákban ezért sokat költenek a lakosságnak hasznos dolgokra, az egészségügyre, az oktatásra, kultúrára, és egyéb közjavakra, amik a nép jólétét szolgálják.

A diktátorok azonban vagy nem tartanak választásokat, vagy azok nem tisztességesek, tehát a vezető nincs ráutalva a lakosság szavazataira, ezért nem is törődik velük. Csak a hozzá közel álló szűk kört pénzeli, hogy minél tovább hatalmon maradhasson.

“De a kormánybevételeket arra is lehet költeni, hogy a vezető a közjólét rovására megvásárolja néhány kulcsfontosságú cimborájának a hűségét.”

Persze fontos kérdés, hogy milyen bevételei vannak egy kormánynak. A szerzők szerint diktatúrák jellemzően az ásványkincsekben gazdag, vagy demokráciák által segélyezett országokban jönnek létre, ahol a vezetőhöz a néptől függetlenül dől a pénz.

Ilyenkor a bevételeket ellophatja saját és cimborái számára, és meg tudja fizetni az állami erőszakszervezeteket (katonaság, rendőrség), hogy azok fellépjenek az esetlegesen lázongó lakossággal és szervezkedő ellenzékkel szemben.

Nehezebb helyzetben van az a diktátor, akinek nem állnak rendelkezésére korlátlan források, hanem a bevételek termeléséhez szüksége van a népre is. Ekkor nagyon óvatosan kell egyensúlyoznia: csak annyit költeni az oktatásra és az egészségügyre, hogy az emberek el tudják látni a munkájukat, de ne jelentsenek veszélyforrást.

A szerzők szerint ez a magyarázata annak, hogy az autokráciákban vagy afelé billegő országokban nagyon jó az általános iskolai oktatás, de a felsőoktatás színvonala alacsony, és nehezen is elérhető az átlagemberek számára.

“A magasan képzett szakemberek potenciális fenyegetést jelentenek az autokratákra, ezért az autokraták gondoskodnak arról, hogy korlátozzák a felsőoktatásban való részvételt.”

Azonban még az alacsonyan képzett tömeg is jelenthet veszélyt, ezért a diktátorok figyelnek arra, hogy a közlekedési hálózatot csak a kereskedelemhez szükséges mértékben építsék ki. Ezzel nehezítik azt, hogy a lakosság összejöveteleket tartson, tüntetéseket szervezzen, és meginduljon az elnöki palota ellen.

Ugyanez az oka a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás, és sok helyen az internetelérés korlátozásának is. Ha a lakosság nem jut információkhoz, nem beszélheti meg egymással a problémáit, akkor nem tud (és nem is nagyon akar) a vezető ellen összefogni.

Az előrelátó diktátor tehát gondoskodik arról, hogy minél kevesebb esély legyen leváltására. Ha igazán okos, akkor kollégáit is nagy körültekintéssel választja ki nála kevésbé rafinált és rátermett emberek közül, akik nem jelentenek rá fenyegést.

“Súlyos hiba lehet, ha a vezetőnek alkalmas miniszterei vannak. Hiszen az alkalmas, hozzáértő emberek potenciális riválisok.”

Ugyanilyen óvatosan kell bánnia a támogatóival is, ha sokáig hatalmon akar maradni. Fizetnie kell az erőszakszervezetek vezetőit és az oligarcháit, méghozzá időben és megfelelő mértékben, különben cserben hagyják. Viszont sosem szabad túlfizetnie őket, mert akkor elszemtelenednek, és önállósodni akarnak. A legjobb az, ha rendesen fizeti őket, de folyamatosan bizonytalanságban tartja őket, időnként egy-kettőt lecserél közülük, mert akkor függeni fognak tőle, és a végsőkig kitartanak mellette.

“A támogatók, mivel félnek attól, hogy másik vezetés alatt kirekesztve és szegénységben élnének, még inkább lojálisak. Bármit megtennének, hogy megtartsák, amijük van, és tovább gyarapodhassanak.”

Demokráciákban a vezetők szintén minél tovább szeretnének hatalmon maradni, de mivel rá vannak utalva a nép által termelt adóbevételre, nekik ehhez nem néhány ember, hanem a lakosság többségének támogatását kell megvásárolniuk.

Ez azonban nem megy közvetlen módon, mert az erre fordítható pénz egy emberre leosztva túl kevés lenne. Szemléletes példa: ha egy diktátor a rendelkezésére álló 10 millió forintot szétosztja 10 embere között, akkor mindegyik kap 1 milliót, és elégedett; ha viszont egy demokratikus vezető ezt az összeget szétosztaná 5 millió választópolgár között, akkor ők fejenként 2 forintot kapnának, és kiröhögnék nyomorult politikust.

“A demokratikus vezetők azért hallgatnak a szavazóikra, mert így maradhat hatalmon a pártjuk.”

Ezért aztán demokráciákban a kormányok fejlesztik az utakat, az oktatást, az egészségügyet, a biztonságot, valamint a pihenési és szórakozási lehetőségeket. Ezzel az emberek általános életszínvonala növekszik, s ezt szavazatukkal hálálják meg. Másrészt a kormány is több adóbevételhez jut, hiszen a lakosság magasabban képzett, jobb egészségügyi állapotban van, motiváltabb a munkában. Emellett a fejlett közlekedés, és az internethez, technikához való korlátlan hozzáférés is a gazdasági fejlődést szolgálja.

A szerzők szerint a véleménynyilvánítás és a sajtó is csak azért szabad a demokráciákban, hogy a politikusok tudják, mire vágyik a lakosság, és annak megfelelően cselekedhessenek a szavazatokért cserében.

A kötet végig párhuzamba állítja a demokratikus és autoriter vezetőket, rengeteg történelmi példát hozva mindkét típus intézkedéseire Dzsingisz kántól amerikai elnökökön át XIV. Lajosig és közismert diktátorokig.

A szerzők 10 fejezetre osztva mutatják be a hatalom megszerzésének, megtartásának, és veszélybe kerülésének módjait. Tanulságos és érdekes olvasmány, de fájóan hiányzik belőle az emberi tényező: a kötet szerint a vezetés gyakorlatilag egy matematikai egyenlet, a világ csak fekete-fehér, és minden vezető egyforma. Az élet azonban ennél bonyolultabb.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom