Bezárás
Könyvajánló

Öt évet töltött az agymosó szektában, megbánta – új magyar könyv a szcientológiáról

Hogyan tud egy olyan, a társadalomban általános gyanakvással figyelt, szektának tartott szerveződés, mint a szcientológia ma is beszippantani valakit? Dudás Diána mintegy 5 évet töltött el a magyarországi szcientológia egyház tagjaként. Nemrég megjelent könyvében azt mutatja be, milyen mechanizmusok miatt marad bent az ember egy olyan rendszerben, rengeteg pénzt és energiát befektetve, amitől szinte semmilyen pozitív eredményt nem kap.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Dudás Diána Az én szcientológia sztorim című könyve a második olyan, magyar nyelvű könyv, amiben egy egykori szcientológus vall az egyház tagjaként átéltekről. Az első ilyen könyv még több mint nyolc éve jelent meg, Dudás Diána pedig alig több, mint egy éve lépett ki, az elmesélt élmények tehát igen frissek. Emellett könyv azért is releváns, mert a szerző belülről láthatta, amikor a NAIH és a rendőrség többféle jogsértések miatt házkutatást tartott az egyház budapesti központjában (ami a könyv szerint különösebben nem akasztotta meg az egyház működését).

További erénye a könyvnek, hogy az elbeszélő nem hollywoodi híresség rokona, vagy cégvezető, hanem egy nem kifejezetten vagyonos magyar nő, aki emiatt nem is jutott el a legmagasabb szintekre, bár rengeteg ingyen munka és hitelfelvétel után így is több millió forinttal lett szegényebb.

Személyiségteszt, méregtelenítés

A könyv cselekménye 2012-ben indul, tipikusnak mondható módon. A szektaszerű képződmények általában olyan embereket képesek megszólítani, akik valamilyen szempontból életük egy válságos, vagy bizonytalan szakaszában vannak, keresik az új utat, és nyitottabbak a szokatlan megoldásokra és a segítséget ígérő szervezetekre.

Út a boldogsághoz: az iskolákban kampányolnak a szcientológusok alapítványai

Intenzív kampányt folytatnak az iskolákban a szcientológiához köthető alapítványok. Az egyik szervezet, a Virágozz és Prosperálj Alapítvány idén közel 300 tanárnak szervezett felkészítést, a másik, az Egy Toleránsabb Világért nevű alapítvány pedig elismert gyermekvédő szervezeteket is megpróbált bevonni programjaiba.

Diána akkor került sebezhető helyzetbe, amikor véget ért egy hosszú kapcsolata, ami egybeesett a Budapestre költözéssel, új munkahellyel, anyagi bizonytalansággal. Ekkor ajánlja fel neki egy ismerőse, hogy töltsön ki egy személyiségtesztet (ez az úgynevezett Oxfordi képességelemzés volt, amelynek semmi köze a híres egyetemhez, hanem a szcientológia egyik fő toborzó taktikájáról van szó), majd befizet egy méregtelenítő kúrára (Purification Rundown, vagy Purif – a történetben, ahogy ebben a cikkben is rengeteg szakszó szerepel, ezért a könyv végén egy szószedet is található), amit szintén a szcientológia egyház működtet. Ez persze a jelentkezéskor még nem derül ki, viszont a méregtelenítő központban már ott vannak az egyház reklámanyagai. A méregtelenítő program végén pedig már az egyik munkatárs rákérdez: hallott-e már a szcientológiáról?

Hatmillió forint csak a kezdet

A következőkben a szerző végigmegy a beszerveződés állomásain: viszonylag hamar az egyház munkatársa lesz, aminek keretében munkát és némi fizetést kap, valamint különböző tanfolyamokat végezhet. A tanfolyamoknak alapvetően szabott áruk van (kezdetben tíz, majd százezer, végül millió forintokat kérnek értük), azonban, ha munkatársként elmegy valaki dolgozni az egyházhoz, először takarít, majd telefonon hívja fel az online személyiségteszteket kitöltő embereket, elvileg ingyen is elvégezhetik a hosszas, lelki megnyugvást és javuló képességeket ígérő tanfolyamokat. Gyakorlatban azonban, mint később kiderült, ez sem ilyen egyszerű, és az egyház a munkatársakat is a fizetés felé löki).

Diána viszonylag rövid időn belül eljut az Egyesült Államokba, ahol megpróbálják beszervezni a Sea Org nevű szervezetbe. Ez a szcientológia „szerzetesrendje”, ahol a tagok elszigeteltségben, a vezetés teljes kontrollja alatt élnek, és akik egy egymilliárd évre szóló szerződésben is rögzíti, hogy csak az egyháznak fognak dolgozni – szerencsére ezt Diána nem írta alá. Ennek ellenére a magyarországi szcientológia egyre erősebben beszippantja: idővel már milliókat fizet a tanfolyamokért (részben hitelből), célja az úgynevezett Clear állapot elérése.

A megvilágosodás helyett azonban az eredmény csak az anyagi csőd, mélyülő magánéleti és érzelmi válság, megalázó bánásmód, majd összeomlás.

Dudás Diána az öt év alatt nem jutott el a legmagasabb szintekre a szcientológiában: az, amiért sokáig bent maradt, a Clear állapot elérésének ígérete volt. Ez a szcientológia tanai szerint a „szabadsághoz vezető híd” egyik fontos állomása; azt jelenti, hogy az ember megszabadul az őt nyomasztó, a tudattalan (reaktív) elmében tárolt problémákról, így az ígéret szerint teljes mértékben kézben tarthatja a sorsát, javul a memóriája, koncentrációs képessége, egészségi állapota stb. Persze ha ezt az ember elérte, akkor további tíz-százmilliókért további szinteket és misztikus élményeket, képességeket ígérnek.

Magyarországon egy átlagos szcientológus valószínűleg a Clearnél magasabb szintre nem is nagyon jut el, már csak az árak miatt sem. Diána a könyv szerint úgy is több mint hatmillió forintot hagyott az egyháznál, hogy végül „nem ment végig a hídon”.

Miért vallás?

A könyvet olvasva az egyik leginkább szembeötlő dolog, hogy bár a szcientológia Magyarországon vallási szervezetként működik, szinte semmilyen, egyházakra jellemző tevékenységet nem végez. Nincsenek istentiszteletek vagy más közösségi szertartások, templomi gyülekezetek, vallási ünnepek. Ehelyett az egyház inkább egy oktatási intézmény és egy multicég keverékének tűnik, ahol „vallásgyakorlás” nem igazán áll másból, mint különböző tanfolyamok elvégzéséből, és az említett auditálásból áll, illetve munkatársként az új ügyfelek toborzásából.

Az egyes tanfolyamokért és auditálásokért az egyház mind szabott árakat számol fel, amiket azonban adományként – vagyis áfamentes jövedelemként – könyvelnek el. A vallási jellege a szervezetnek a Diána által leírt szinteken csak annyiban nyilvánul meg, hogy a munkatársak és a tanulmányozandó szakirodalom viszonylag homályos módon hivatkozik a lélekre és a reinkarnációra (vagyis itt még nincs szó a szcientológia sokat emlegetett UFO-teremtésmítoszáról és Xenuról, az csak a további, sokkal drágább szinteken jön elő).

A közösségi jelleg hiánya egyébként az elbeszélőnek már egészen korán feltűnik. Mint írja, a szcientológia mindenkinek egyéni „haladást” ígér, és minden tagtól elvárja, hogy állandóan jelentéseket írjon a társairól, számoljon be róla, ha az illető valamilyen etikai vétséget követ el, például megkérdőjelezi valamiben az egyházat. Ilyen közegben a szolidaritásnak nem igazán marad hely.

A könyvben szerepel a 2017 októberében történt NNI-razzia is, amelynek során több törvénysértés, elsősorban adatvédelmi bűncselekmények gyanúja miatt a rendőrség házkutatást tartott a szcientológia egyház központjában, lefoglalva rengeteg iratot. Ez ugyan rövid távon jelentős káoszt okozott, de a gépezet működését nem állította meg: alternatív helyszínen, ideiglenes dossziékat használva tovább folytatták a tanfolyamokat új helyszíneken, és egy-két hónapon belül a központban is tovább folytatódott az addig megszokott munka.

Bürokrácia mindenütt

Szintén figyelemre méltó, hogy Diána leírása alapján az egész élmény tulajdonképpen mennyire szürke. Ha egy szektából kiugrott ember vallomását kezdjük el olvasni, arra számíthatunk, hogy az illető, ugyan nem pozitív, de legalább biztosan extrém élményeket élt át. Ehhez képest csalódhatunk, amikor Dudás Diána könyvében nem találkozunk különösebben bizarr rituálékkal, obskúrus tanításokkal, vagy intenzív spirituális élmények leírásával. Ehelyett a könyvben monotonon követik egymást különböző foglalkozások és tanfolyamok. Ezek jó része nem áll másból, mint hogy az alanynak hosszú szövegeket kell felolvasnia, majd részletekben saját szavaival elismételnie. Más foglalkozások terápiás célúak, amelyek után, ha érzett is valamilyen pszichés hatást a szerző, szintén csalódást keltettek.

Mint írja, az egyik legnagyobb korlátja a vallásalapító, L. Ron Hubbard által terápiaként kitalált elveknek, hogy minden jelenlegi problémát, valamilyen régmúltbeli (részben előző életeknek tulajdonított) lelki traumára akar visszavezetni (ez olyan abszurd történeteket is eredményez, mint amikor órákon át, tízezres óradíjért próbálják megtalálni, hogy milyen előző életbeli esemény az oka, hogy épp fáj a feje). Annak, akinek tényleg vannak valamilyen feldolgozatlan gyerekkori traumái, persze valóban okozhat megkönnyebbülést ezek kibeszélése, de a módszer nem alkalmas arra, hogy a jelenben vagy közelmúltban gyökerező gondokat kezeljen.

Az ilyen úgymond gyógyító gyakorlatok egyébként idén már elvileg törvényellenesnek számíthatnak: a Büntető Törvénykönyv február 15-én hatályba lépő szigorítása szerint a kuruzslás vétségét követi el az is, aki „az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat vagy a nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységet jogosulatlanul fejt ki” orvosi képesítés nélkül.

Persze itt kulcskérdés, hogy a különböző spirituális gyakorlatokat egy bíróság tisztán vallási jellegűnek, vagy pszichológiai kezelésnek minősíti – a szcientológia és hasonló kvázi-vallási szerveződések nyilván azzal érvelnek majd, hogy ők csak az előbbivel foglalkoznak.

Miért működik mégis?

A könyvben különösen a szcientológia bürokratikussága szembeötlő, alig van a könyvben olyan oldal, ahol ne szerepelne, hogy valamilyen űrlapot vagy jelentést töltenek ki és küldenek tovább a szereplők – igaz, ennek célja egyben a személyes adatok gyűjtése is. Dudás Diána szintén nem számol be arról sem, mint amiről más szekták egykori tagjai szoktak, hogy valamilyen vallási vezető karizmája ejtette rabul. Ez egyedül az amerikai látogatás kapcsán kerül elő, mint írja, a nemzetközi szcientológia egyház vezetője, David Miscavige valóban rendkívül karizmatikus szónok.

Fennmarad persze a kérdés, hogy ha ennyire csalódást keltő a rendszer, miért marad benne valaki mégis éveken át, rááldozva a teljes vagyonát? A könyv alapján úgy tűnik, talán részben épp azért, mert annyira hétköznapi: az iskolákban és munkahelyeken is fölöslegesnek tűnő dolgokat tanulunk, monoton feladatokat végzünk, papírmunkával vesződünk, és mindez elvileg a hasznunkra válik. A könyv alapján a szcientológia ezeket a rendszereket imitálja, nem kizökkenti az embert a modern hétköznapokból, hanem azokat reprodukálja, így normalizálva saját tanításait. Eközben persze folyamatosan ott az ember előtt a mézesmadzag: most ugyan még rosszul érzi magát, de épp ezért kell befizetni a következő kurzusra, majd akkor már tényleg eljön a megváltás.

Az állandó ígéretek, kevés valóban pozitív élmény és a büntetések váltakozása együttesen olyan rendszert alkotnak, ami fokozatosan átveszi az elbeszélő élete felett az irányítást, aki csak nagy nehezen veszi észre, hogy mindenét elköltötte, tulajdonképpen a semmire. Ennek felismerését nehezíti a kognitív disszonancia, hogy az ember nem szívesen fejez be hirtelen olyasmit, amibe már korábban rengeteg pénzt beleölt.

A könyv utolsó fejezetei a kiszállásról és talpra állásról szólnak. Tanulságos, hogy (legalábbis kezdetben) a különböző külső hatások mennyire nem befolyásolták az elbeszélő véleményét a szcientológiával kapcsolatban. Még az elején ír arról, hogy ugyan előzetesen utánaolvasott a szcientológiának, és sok negatív hírrel találkozott, ezeket mégis nehezen hitte el, miután már járt az egyház központjaiban, és ott semmi ijesztőt nem tapasztalt. Ír arról is, hogy több ismerőse is átverésnek tartotta a szcientológiát, és ennek hangot is adott, de általában itt megszakadt a beszélgetés.

Kényszerített kapcsolatmegszakításról a történetben nincs szó, de az „öncenzúra” hangsúlyosan megjelenik: az elbeszélő idővel inkább direkt nem beszél a szcientológiáról szkeptikus ismerőseivel, és pláne nem beszél kritikusan más egyháztagokkal, hiszen az elhajlást bármikor jelenthetik, és büntetést szabhatnak ki értük (részben megalázás, részben a „tanulmányok” megakasztása és pénzbüntetés).

A fordulatot talán az a pont jelentette, amikor a negatív élményekért, a haladás hiányáért már nem önmagát hibáztatja. Kezdetben úgy látja, a magyarországi egyházszervezet alkalmatlan vagy korrupt személyekből áll. Végül rájön, hogy nem (csak) egyéni személyekkel, hanem magával a tanítással és a rendszerrel van a probléma.

A szcientológiát sokan nevezik szektának, de ez így talán túlzottan leegyszerűsítő. Dudás Diána könyve egy komplex, alapvetően üzleti jellegű rendszert mutat be, ami jól hangzó ígéretekkel, a jutalom és a büntetés adagolásával és a hasznosság látszatával képes magát fenntartani.

Zubor Zalán

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom