Bezárás
Könyvajánló

Bátor brit kémnők segítették a francia ellenállást a nácikkal szemben a második világháborúban

Tavaly jelent meg egy amerikai újságírónő könyve azokról a brit nőkről, akik fedett ügynökként dolgoztak Franciaországban a II. világháború idején. Sarah Rose titkosítás alól feloldott dokumentumokból, levéltári anyagokból, valamint személyes beszámolókból dolgozott, és egy izgalmas regény formájában mutatja be a történelem szinte elfeledett hősnőinek bátor tetteit.

Támogasd az Átlátszót szja1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Sarah Rose (1974) amerikai írónő hosszas kutatást végzett Nagy-Britannia, Franciaország és az USA könyvtáraiban, levéltári anyagaiban, a brit titkosszolgálat nyilvánossá tett irataiban, egykori ügynökök visszaemlékezéseiben és kortárs beszámolókban, a rengeteg kigyűjtött információból pedig egy fordulatos történelmi regényt írt, amely tavaly jelent meg eredeti nyelven és magyarul is.

Sarah Rose: Legendás lányok – Kémnők titkos története a II. világháborúból
Partvonal Kiadó, 2019
352 oldal, 3999 Ft

A brit titkosszolgálat különleges egysége a II. világháború során az ellenség által megszállt területeken tevékenykedett. A helyi lázadók kiképzésével, felfegyverzésével, információszerzéssel, illetve számos egyéb nem szokványos művelettel foglalkozott, és erre már a neve is utalt: Special Operations Executive (SOE), vagyis Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége.

A SOE kívül esett az államapparátus és a katonaság rendszerén is: alapítója és főnöke maga a miniszterelnök, Winston Churchill volt, aki gerillaakciókkal akarta támogatni a hivatalos hadászati tevékenységet. A SOE piszkos háborút vívott: a szervezet számára megengedett volt a gyilkosság, robbantás, kínzás, szabotázs, bármi. Churchill célja és víziója az volt, hogy a SOE támogatást nyújt a helyi lázadóknak, és azok “hátulról” támadják és gyengítik Hitler csapatait, amíg a szövetségesek hadserege le nem győzi a nácikat.

“Az én minisztériumom az Úriemberhez Nem Méltó Hadviselés Minisztériuma” – mondta Churchill a SOE módszereiről. 

Churchill 1940. július végén döntött a SOE létrehozásáról, ám ekkor már szinte minden hadra fogható férfi a fronton volt, ezért a szervezet nőket is elkezdett toborozni a Franciaországban végzendő titkos műveletekhez. A dolog nem ment egyszerűen, mert kezdetben a vezetőség ellenezte az ötletet, hogy “gyenge” lányokat és asszonyokat küldjenek ellenséges területre, ahol lelepleződésük esetén a biztos halál vár rájuk, de nem volt más megoldás.

Olyan nőket kerestek, akik folyékonyan beszélnek franciául, és képesek “franciásan” viselkedni: ők jellemzően az országban született/nevelkedett brit-francia kettős állampolgárok voltak. Elvárás volt velük szemben a higgadtság, ugyanakkor a szinte vakmerőségig menő bátorság, az eltökéltség, és a gyors döntési készség, továbbá a Nagy-Britannia iránti hűség, és a náciellenesség.

Viszonylag rövid tikosügynöki kiképzés (kulcsmásolás, irathamisítás, robbantás, vonatsiklatás, zárfeltörés, gyilkosság fegyver nélkül és csendben), és katonai gyorstalpaló (közelharc, lövészet, bombakészítés, ejtőernyőzés, rádiózás) után már küldték is őket Franciaországba – többnyire az élelmiszer- és fegyverszállítmányokhoz hasonlóan teliholdkor dobták le őket repülőgépről. Ha szerencséjük volt, Hitler-ellenes lázadók, ha nem, német katonák várták őket.

“A megszállt Franciaországba leszállni nem valamiféle kalandos szórakozás vagy kellemes időtöltés, halálos küzdelem a kegyetlen és irgalmatlan ellenséggel szemben, s a fizetség érte sokszor a halál.”

Volt közöttük éppen csak nagykorúvá vált lány, 30-as éveiben járó egyedülálló nő, középkorú hölgy és kisgyerekes édesanya is. Nagyon különböző volt a múltjuk és hátterük, de mindannyian tevékeny résztvevői akartak lenni a Hitler-ellenes harcnak, és a legmerészebb cselekedetektől sem riadtak vissza.

A francia életstílusnak megfelelően biciklivel közlekedtek, a külvilág felé szende nőt alakítottak, ám közben kulcsfontosságú híreket hoztak-vittek a lázadócsoportok között, a szövetségesek által tervezett partraszálláshoz nélkülözhetetlen információkat továbbítottak Londonba, teliholdas éjszakákon fogadták a brit repülők által ledobott csomagokat, segítettek hazajutni a francia földön lezuhant angol pilótáknak, szervezték és kiképezték a civil ellenállókat – minden pillanatban az életüket kockáztatták, hiszen britekként már az is a biztos halált jelentette számukra, hogy a németek által megszállt Franciaországban tartózkodnak.

“Lise-t gengszterfeladatokra képezték ki, ám azt várták el tőle, hogy Franciaországban úrinőként viselkedjen majd.”

A biciklikosárban szállított rádió, a szoknya alá rejtett rejtjeles üzenetek, a könyvespolc mögé dugott, a lázadók támogatását szolgáló többmillió frank pedig egy szimpla ellenőrzés során is egyértelművé tette volna, hogy brit kémek, akiknek – az összes szabotőrhöz hasonlóan – Adolf Hitler 1941-es utasítása szerint nincs kegyelem. Csak “Nacht und Nebel”, azaz “éjszaka és köd” (utalás Hitler kedvenc Wagner-operája, a Rajna kincse egyik áriájára), vagyis kínzás és kivégzés írásos nyom, bármiféle bizonyíték nélkül.

Összesen 39 nő vállalta ezt a veszélyt: ennyien indultak harcba a SOE Francia szekciójából a megszállt területre. Közülük 14-en akció közben estek el, többeket kivégzésük előtt hetekig-hónapokig kínoztak a nácik. Négyen közülük viszonylag ismertek lettek: Odette Sansom háromgyerekes édesanya, Noor Inayat Khan “indiai hercegnő”, Violette Szabo, a magyar származású Etienne Szabo bátor özvegye, és a műlábú Virginia Hall.

Többségüket azonban elfelejtette a történelem, de a saját országuk sem bánt velük túl jól: mivel a SOE férfi tagjaival ellentétben nem katonák, hanem civilek voltak, a háború után nem katonai, csak polgári kitüntetéseket (pl. György-keresztet) és alacsonyabb nyugdíjat kaptak – dacára annak, hogy ugyanolyan feladatokat és ugyanott láttak el, mint a férfiak. Sarah Rose könyve méltó tisztelgés előttük: alaposan és érdekesen mutatja be, milyen fontos szerepük volt ezeknek a bátor ügynöknőknek a II. világháborúban.

Erdélyi Katalin

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom