Felfordulás: mit tehet egy ország, ha válságba kerül?

Tavaly jelent meg a Háborúk, járványok, technikák és az Összeomlás című könyvek szerzője, Jared Diamond új kötete, az Upheaval: Turning Points for Nations in Crisis Crisis. A könyv egy most igen aktuális témát, a társadalmi válságokat és azok kezelését járja körül hat történelmi esettanulmányon keresztül.

Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Mit tehet egy állam vagy egy társadalom, ha válságba kerül? Jared Diamond amerikai professzor tavaly megjelent könyve, az Upheaval: Turning Points for Nations in Crisis (Felfordulás: Válságba került országok fordulópontjai) erre a kérdésre keresi a választ.

A szerző szerint a társadalmak a súlyos válságokat hasonlóan tudják kezelni, mint ahogy az egyének képesek feldolgozni a személyes válságaikat. Ez azt jelenti, hogy egy válság kezeléséhez őszintén szembe kell néznünk a helyzettel és magunknak is változnunk kell. Miután a társadalom vagy az állam elismeri, hogy baj van, át kell, hogy értékelje eddigi működését. El kell döntenünk, melyek azok az értékek vagy intézmények, amihez a jövőben is ragaszkodnunk kell, és amelyeket a válság leküzdéséhez meg kell változtatni, vagy hátra kell hagyni.

Nem feltételei a válságkezelésnek, de segítséget nyújthatnak még olyan tényezők is, mint a külföld támogatása, az erős nemzeti identitás vagy a bevált történelmi példák követése.

Jared Diamond: Upheaval – Turning Points for Nations in Crisis
Little, Brown Book Group 2019

Jared Diamond a világ egyik legismertebb kortárs történetírója, bár eredeti szakmája szerint nem történész, hanem biológus és földrajztudós. Legismertebb könyve az 1997-es Háborúk, járványok, technikák, amelyben arra a kérdésre kereste a választ, hogy miért pont Európában, a Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában alakultak ki technológiailag fejlett társadalmak.

Diamond elmélete szerint ennek földrajzi és ökológiai okai voltak: Eurázsiában őshonos a búza, árpa, rizs és más gabonák, és a munkára fogható haszonállatok, mint a ló és a szarvasmarha, ezekre alapozva az itteni emberek a mezőgazdaság és az állattartás elterjedése után nagy és komplex társadalmakat hozhattak létre, később pedig több időt fordíthattak egyéb tevékenységekre (bányászat, építészet, fémmegmunkálás stb.), ami felgyorsította a technológiai fejlődést.

A gyarmatosítás előtti Amerikában és szubszaharai Afrikában ezek a feltételek nem voltak meg, így az itteni társadalmak lemaradtak a technológiai fejlődésben, és később gyarmatosító birodalmak uralma alá kerültek.

A Háborúk, járványok, technikák elmélete, annak ellenére, hogy nem szakmabeli írta, a történelem-tanszékeken is pozitívan fogadták. Ez nem jelenti azt, hogy Diamond elmélete általánosan elfogadott lenne.

A könyvvel kapcsolatban két fő kritika szokott felmerülni, az egyik, hogy a szerző megfeledkezik a nyugat-afrikai fejlett, városépítő civilizációkról. A másik, hogy a modell túlzottan általánosító, azonos kategóriákba sorol különböző régiókat, társadalmakat. Utóbbi kritika persze visszavezethető arra, hogy a kortárs történetírásban nem divatos a nagy narratívák felállítása, globális tanulságok levonása. Diamond ezzel szemben többször hangot adott annak a véleményének, hogy a történetírás célja, hogy tanuljunk a múltból.

Ahogy más írásaiban is, Diamond az Upheaval: Turning Points for Nations in Crisis című könyvében szintén egy általános tanulság megállapítására törekszik, de a kutatás tematikája már szűkebb, mint korábbi könyveiben. Az új kötetében azt vizsgálja, hogy modern (egy kivételtől eltekintve mind 20. századi) államok hogyan lettek úrrá az országon eluralkodó társadalmi, gazdasági vagy politikai válságokon.

Diamond hat országot mutat be, amelyek a múltban többé-kevésbé sikeresen kilábaltak valamilyen súlyos krízisből: egy-egy fejezet foglalkozik a hidegháborús Finnországgal, a 19. századi, modernizálódó Japánnal, a Pinochet-féle diktatúra utáni Chilével, a frissen függetlenné vált Indonéziával, a második világháború utáni Németországgal és a brit birodalomtól függetlenedő Ausztráliával. A szerző a sikeres válságkezelés, alkalmazkodás illetve közös pontjait gyűjti össze.

Mit értünk válság alatt?

Diamond a válságon nemcsak gazdasági krízist ért. Mint írja, a válság mindig egyfajta kényszerített fordulópontot jelent, ahol a társadalom, állam megszokott működése már nem fenntartható, a vezetésnek és az embereknek alkalmazkodniuk kell egy új helyzethez. A szerző szerint egy társadalmi szintű válság során hasonló folyamatok zajlanak le egy országban, mint egy személyes válság során egy egyénben.

Személyes válság oka lehet párkapcsolati krízis, szakmai vagy anyagi gondok, de lehet drogfüggőség, baleset, vagy egy közeli hozzátartozó halála is. Egy társadalmi válsághoz általában elhúzódó problémák vezetnek, például régóta tartó belső konfliktusok vagy az, ha egy ország bizonytalan külpolitikai helyzetbe navigálja magát.

A válságot tipikusan egy traumatikus eseményről, eseménysorról ismerjük meg. A magánéletben ez lehet például az a pillanat, amikor elvesztjük a munkánkat, vagy ha a házastársunk kimondja, hogy válni akar. Társadalmi szinten a válság következménye lehet egy államcsőd, az ország megszállása vagy drámai belpolitikai fordulat. Azonban, írja Diamond, nem minden válságnak van ilyen akut szakasza – az elhúzódó válságok kevésbé látványosak, de legalább annyira károsak, már csak azért is, mert nehezebben ismerhetők fel.

Válságterápia nemzeteknek

Az ún. válságterápiával foglalkozó pszichológusok 12 tényezőt tartanak fontosnak, amelyek segíthetnek a magánéleti válság feldolgozásában és leküzdésében. Diamond szerint ez a lista az országok számára is tanulságos, szerinte a történelmi példák azt mutatják, hogy a társadalmi válságokat hasonló szempontok, értékek szem előtt tartásával lehet leküzdeni.

Az egyéni válság feldolgozását és a továbblépést lehetővé tevő pontok a következők:

1. A válsághelyzet felismerése

Csak akkor kérünk segítséget, és próbáljuk megoldani a problémáinkat, ha elismerjük, hogy bajban vagyunk.

2. Személyes felelősségvállalás

Annak elismerése, hogy képesek vagyunk javítani a helyzetünkön. Ennek része az is, hogy nem gyártunk többet kifogásokat, nem hibáztatunk kizárólag másokat a problémáink miatt (másként: ha mások is felelősek a problémáinkért, azok megoldása akkor is a mi felelősségünk).

3. Problémák bekerítése

A pszichológusok így nevezik a megoldandó problémák kijelölését, ez a voltaképpeni terápia első lépése. Az alanynak nem kell új emberré válnia ahhoz, hogy megszűnjenek a problémái, hanem el kell különítenie az életének az egészséges aspektusait és azokat, amelyek valóban problémásak, és az utóbbiakon változtatni. Röviden: szelektív változásra van szükség.

4. Segítségkérés másoktól

A pszichoterápia mellett is könnyebben épülnek fel a személyes válságból azok, akiket támogatnak családtagjaik, barátaik.

5. Példakép követése

A talpra álláshoz inspirációt adhat akár egy személyes ismerős, akár egy közismert ember példája.

6. Egóerő

Ez alatt nemcsak önbizalmat kell érteni, hanem pozitív értelemben vett függetlenséget és érzelmi stabilitást is, ami fontos faktora a válság leküzdésének. Pszichológusok szerint ez a kvalitás gyermekkorban alakul ki, ha az illetőt a szülei elfogadták, mint egyént, de nem kényeztették el, és türelemre, a kudarcélmény eltűrésére nevelték.

7. Őszinte önértékelés

Másként önismeret, a saját erősségeink és gyengeségeink pontos felismerése.

8. Egy korábbi krízis tapasztalata

Ha korábban már sikerült kimásznunk a gödörből, az önbizalmat és segítséget adhat a továbblépéshez életünk egy újabb válságos szakaszában.

9. Türelem

Ide tartozik az is, hogy ne várjunk azonnal pozitív eredményt, nem csüggedjünk el a pillanatnyi kudarcoktól.

10. Rugalmasság

A makacsság, vagy a megszokott dolgokhoz való túlzott ragaszkodás nehezíti a kilábalást a személyes válságból.

11. Alapvető értékek

Egy válság során megkérdőjeleződnek azok az értékek, szabályok, amiket korábban biztosnak tartottunk. Alapvető értéknek nevezzük azokat, amiken semmilyen körülmények között nem vagyunk hajlandók lemondani (pl. „Inkább meghalok, de akkor is mindig igazat mondok.”) Attól függően, hogy mik az alapvető értékeink, és milyen a minket érintő válság természete, ezek segíthetik, vagy nehezíthetik a továbblépést. Ugyanakkor a stabil erkölcsi értékrend általában segít a szelektív változásban.

12. A cselekvés szabadsága

Az egyéni felelősségvállalás sajnos nem mindig elégséges, sok esetben valóban vannak olyan gyakorlati körülmények, amelyek nehezebbé teszik a kilábalást. Egyének szintjén ilyen lehet a szegénység vagy nehéz munka, vagy, hogy el kell tartani a családunkat, ami erősen behatárolja a cselekvési lehetőségeinket.

Diamond ez alapján készítette el a saját szempontrendszerét, amely az országoknak, társadalmaknak segíthet egy válság kezelésében.

1. Társadalmi konszenzus arról, hogy válság van

Egy ember tagadhatja vagy felismerheti, hogy bajban van, egy nép viszont egyénekből áll. A sikeres válságkezeléshez szükséges valamilyen szintű társadalmi konszenzus arról, hogy valamit tenni kellene.

2. Nemzeti felelősségvállalás

Ahogy az egyénnek, az országoknak (állami vezetőknek) felelősséget kell vállalniuk a problémák megoldásáért ahelyett, hogy másokat (például más országokat, nemzeteket) hibáztatnak, és áldozatnak állítják be magukat.

3. Társadalmi problémák elkerítése

Ahogy a személyes válság megoldásához nem kell új emberré válni, az országos válságok kezeléséhez sem kell feltétlenül „a múltat végképp eltörölni”, Diamond szerint az állami vezetőknek ki kell jelölniük azokat az intézményeket, törvényeket, amik a jövőben is működhetnek, és azokat, amik nem.

4. Más országok segítsége

A válságba került országok leginkább anyagi segítséget kaphatnak más államoktól. Az egyénekkel szemben a morális támogatás országok szintjén nem jelent segítséget.

5. Más ország példájának követése

Egyéni példaképek helyett a válságba került országok olyan intézkedéseket és intézményeket vezethetnek be, amelyek máshol már beváltak.

6. Nemzeti identitás

Hasonló szerepet játszhat, mint az egyén szintjén említett egóerő. A közös identitás segíthet a társadalmi konszenzus kialakításában és a közös cselekvésben.

7. Őszinte nemzeti önértékelés

Az országnak pontosan kell látnia saját helyzetét és lehetőségeit a világban, szembe kell néznie az esetleges hibáival.

8. Korábbi válság történelmi tapasztalata

Ahogy az egyének is, az országok is erőt meríthetnek korábbi, válságból való kilábalások tapasztalataiból.

9. Kudarc feldolgozása

Megfeleltethető a türelemnek. Országok esetében fontos, hogy levonják a kudarcok tanulságait. Gyakori, hogy egy elhúzódó válságban egy ország többféle válságkezelési módszert is kipróbál, amíg megtalálják a helyes megoldást.

10. Eset-specifikus társadalmi rugalmasság

Diamond szerint, míg az embernél a rugalmasság egy nehezen megváltoztatható személyiségjegy, egy társadalomnál helyzettől függ, képes-e a rugalmasan reagálni egy válságra. Például a japán vagy a német társadalmat, kultúrát hagyományosan merevnek tekintjük, ennek ellenére az őket érintő kríziseket rendkívül rugalmasan kezelték.

11. Alapvető nemzeti értékek

Megfelel az egyéni alapvető értékeknek. Egy társadalom alapvető értékei szorosan kapcsolódnak a nemzeti identitáshoz, de nem teljesen azonosak azzal. Például, írja Diamond, a brit nemzeti identitásnak fontos eleme Shakespeare és Tennyson nyelve, de a britek nem emiatt nem adták fel a harcot Hitler ellen 1940-ben, hanem mert alapvető értéknek tartották, hogy „soha nem adjuk meg magunkat”.

12. Geopolitikai mozgástér

Ahogy az egyének is, egy ország is akkor tud könnyebben megbirkózni egy válsággal, ha (például relatív ereje vagy földrajzi helyzete miatt) kevésbé függ más országoktól. Ez persze nem jelenti azt, hogy kis országok nem képesek válságkezelésre, ahogy azt a könyvben elsőként tárgyalt Finnország példája is mutatja.

A szerző felhívja rá a figyelmet, hogy a fenti 12 pont mellett még további szempontok is szerepet játszhatnak, például az ország vezetésének alkalmassága vagy az állami intézmények erőssége. Ahhoz, hogy egy társadalom sikeresen éljen túl egy válságot, nem feltétlenül szükséges, hogy mind a 12 szempont érvényesüljön, bár a példák azt mutatják, minél több pont jelen van, annál eredményesebb a válságkezelés.

Finn hintapolitika

A modellt talán a II. világháború utáni finn újjáépítés illusztrálja legjobban. A válság a finnek esetében a következő volt: Finnország a téli háború során vereséget szenvedett a Szovjetuniótól, majd 1941-től a németek oldalán próbálta visszaszerezni elvesztett területeit, sikertelenül, éppen csak elkerülve, hogy az ország szovjet megszállás alá kerüljön.

A háború után a finn vezetésnek őszintén újra kellett értékelnie az ország helyzetét (7. pont), belátni, hogy Finnország egy kicsi, nyersanyagokban szegény ország egy ellenséges szuperhatalom tőszomszédságában, akik nem számíthatnak a szövetségeseikre egy szovjet támadás esetén.

Akármilyen fájdalmasak volt a háborús veszteségek, nem volt más választás, mint feladni a korábbi revansista politikát és normalizálni a viszonyt Szovjetunióval (9. pont), de úgy, hogy eközben amennyire csak lehet, megőrizzék az ország gazdasági és politikai függetlenségét (3. pont).

A hidegháború alatt Finnország egyfajta ütközőzóna volt a szovjet és a nyugati tábor között, és a békeszerződés alapján jóvátételt és kereskedelmi kiváltságokat kellett adniuk a Szovjetuniónak. Az időszak két emblematikus finn elnöke, Juho Kusti Paasikivi és Urho Kekkonen ügyes diplomáciával és áldozatok árán (a Marshall-segély elutasítása, a szovjetellenes hangok cenzúrázása, az elvesztett területekről való lemondás) elnyerték a szovjetek bizalmát, cserébe az ország megőrizhette valóban alapvető nemzeti értékeit (11. pont), az önrendelkezést és a többpárti demokráciát.

Számba véve az ország csekély erőforrásait, a finn vezetés az oktatási rendszer és a nagy hozzáadott értékű iparágak fejlesztésére koncentrált, megalapozva a későbbi gazdasági fellendülést. Finnország a hidegháború végéig megőrizte semlegességét, később egyre közelebbi viszonyt alakított ki a nyugattal, majd a Szovjetunió felbomlása után nem sokkal belépett az Európai Unióba.

A hidegháború alatt több tényező is a finnek ellen szólt: az ország geopolitikai mozgástere (12. pont) minimális volt, nem kaptak segítséget más országoktól (4. pont) és nem volt számukra követhető példa (5. pont). Finnország sikeres válságkezelését segítette azonban az erős nemzeti identitás (6. pont), amelynek alapja a különleges finn nyelv, költészet és folklór, valamint hozzájárult a vezetés rugalmassága (10.) és a politikájuk társadalmi támogatottsága (1. pont) is.

Japán: nyugatosodás és alapértékek

A 12 pontos modell számos elemét illusztrálja Japán modernizációja is, különösen a külföldi példák követését illetően. A 19. század közepén Japán 200 éves elszigeteltségének véget vetettek az Edo kikötőjébe érkező amerikai hadihajók, rákényszerítve a szigetországot a kikötői megnyitására a nyugati kereskedők előtt.

A következő, válságos másfél évtizedben úgy tűnt, Kína után Japánt is egyfajta félgyarmati státuszba dönthetik a nyugati birodalmak. Ezt végül sikerült megakadályozniuk az 1869-re egész Japánban hatalomra jutó reformereknek, akik nekiláttak a hadsereg, a gazdaság és a jogrend nyugati mintára történő átalakításának.

Néhány évtized múlva Japán háborúban legyőzte Oroszországot (az évszázadban ez volt az egyetlen alkalom, amikor egy ázsiai ország legyőzött egy európai hatalmat), és a térség gyarmatosító nagyhatalmává vált.

Diamond kiemeli, hogy a Meidzsi-korszak reformereinek valójában nem az volt a célja, hogy teljes egészében nyugati mintára alakítsák át a japán társadalmat, hanem, hogy bizonyos modelleket meghonosítsanak és a japán viszonyokra alkalmazzanak. A nyugati intézmények meghonosítását segítette, hogy a japán tudósok már a reformkorszakot megelőző sógunátus alatt tanulmányozták a nyugati társadalmakat, technológiákat.

A végrehajtott reformok valójában a szelektív változást (3. pont) illusztrálják: ugyan a jogrendszert francia, az oktatási rendszert amerikai, a hadsereget német mintára alakították át, ragaszkodtak az alapvetőnek tartott értékekhez, például a tradicionális vallásokhoz, az írásrendszerhez vagy a császárság intézményéhez.

Ezek átvétele önmagában nem lett volna elég a japán reformok sikeréhez. Ehhez kellett az is, hogy az amerikai hadihajók megjelenése után a japánok reálisan mérték fel az ország helyzetét (7. pont), belátták az elzárkózás tarthatatlanságát (9. pont) és a modernizáció fontosságát. Japán a modernizációhoz komoly külföldi segítséget is kapott (4. pont), a hadsereg fejlesztésében például német és amerikai tanácsadók segítettek, és az időszakban több japán diplomata és katonatiszt ment nyugati tanulmányútra (5. pont).

Fontos szempont volt az is, hogy Japánban már a sógunátus alatt erős nemzeti identitás alakult ki (6. pont). Japán geopolitikai mozgástere az időszakban, technológiai elmaradottsága ellenére is igen nagy volt, méretének és szigetország-létének köszönhetően (12. pont).

A múlt feldolgozása és a továbblépés

A korábbi kudarcok feldolgozásának kiváló példája a II. világháború utáni német újjáépítés. A háború utáni időszak válsága sokrétű volt, egyszerre volt jelen a gazdasági összeomlás, a politikai válság (szövetséges és szovjet megszállás, Németország felosztása), és egyfajta morális válság, nácik bűnei súlyos csapást mértek a németek önképére és nemzeti büszkeségére.

A nyugatnémet vezetők levonták a két elvesztett világháború tanulságát és elvetették a militarizmust és agresszív külpolitikát, letéve ezzel az Európai Unió alapjait. Továbbra is kulcsfontosságúnak tartották viszont a Bismarck által kiharcolt egységes német államiság megtartását, visszaállítását, ami végül 1989-ben meg is történt.

A morális válságból való kilábalást segítette, hogy a németek megtalálták azokat a nemzeti értékeiket, amelyekre továbbra büszkék lehettek, visszanyúlhattak a világháborús éra előtti kultúrához (a háború után ismét népszerűvé vált a „Das Land der Dichter und Denker”, azaz „költők és gondolkodók országa” Németország-önkép). Az újjáértelmezett identitás erősnek bizonyult ahhoz, hogy egyben tartsa az új Németországot.

A válság leküzdéséhez persze hozzájárult a külföldi gazdasági segítség (Marshall-segély), és az is, hogy a háború után nem tért vissza a weimari időszak politikai polarizációja, és a náci időszak megítélésével kapcsolatban nagyrészt kialakult egy társadalmi konszenzus.

Az identitáskeresés a múlttal való szembenézés áll a középpontjában a Chiléről, Indonéziáról és Ausztráliáról szóló fejezeteknek is. Chilében a válságot a Pinochet-diktatúrában kicsúcsosodó politikai erőszak, a kilábalást a diktatúrát követő megbékélés és a bűnösök felelősségre vonása jelentette.

A frissen függetlenné vált Indonéziában a válságot az ország bizonytalan nemzetközi státusza és a régió instabilitása okozta, aminek következtében a fiatal köztársaság konfliktusba keveredett szomszédaival, miközben az államhatalom is meggyengült. 1965-ben az ország második elnöke, Suharto véres diktatúrát vezetett be, ugyanakkor lezárta a konfliktusokat a környező független országokkal és a megmaradt gyarmattartókkal, uralma alatt Indonézia gazdasága gyors ütemben növekedett, és a széttagolt szigetcsoportokon elkezdődött egy egységes indonéz identitás kialakulása, ami a diktatúra 1998-as bukása után is megmaradt, és segítette a viszonylag békés átmenetet a demokráciába.

Indonézia és Chile esetében is a hosszan tartó megosztottság nehezítette a válságkezelést, évtizedekre visszavetve a demokratikus fejlődést.

Ausztrália némileg kilóg a példaként bemutatott országok sorából, hiszen nem élt át gazdasági összeomlást, katonai megszállást vagy diktatórikus hatalomátvételt. Ausztrália válsága elsősorban az ország identitásáról szól,­ a függetlenné válása után az ausztráloknak el kellett dönteniük, hogyan viszonyulnak az egykori brit birodalomhoz, annak felbomlásával kivel alakítsanak ki együttműködést.

Mindenesetre Ausztrália a szelektív változást szintén jól illusztrálja: kulturális és közjogi kötelékei továbbra is szorosak Nagy-Britanniával, de kialakult egy egyedi ausztrál nemzeti identitás, gazdaságilag pedig erősen integrálódtak az ázsiai térségbe.

Tartós reform nélkül nincs válságkezelés

A Jared Diamond által bemutatott példák arra utalnak, hogy egy országot érintő válságot sokféleképpen lehet kezelni (nem hiába a rugalmasság az egyik fő szempontja), és sokszor több év útkeresésébe telik, amíg előáll a megoldás. Két dolog azonban biztosnak tűnik: egyrészt az, hogy a legrosszabb, amit a válság idején tehet egy ország az a krízis ignorálása, vagy, hogy a korábban megszokott politikával próbálja enyhíteni a tüneteit.

Másrészt az, hogy egy válság sikeres kezelése nem lehetséges tartós reformok nélkül. A vizsgált példák esetében a válság elmúltával sosem állt vissza a korábbi status quo, hanem alapvetően megváltozott a társadalmi vagy politikai berendezkedés.

Bár a könyv azzal nem foglalkozik, hogy egyénként hogyan alkalmazkodhatunk egy társadalmi válsághoz, ahhoz talán segítséget nyújthat, hogy felismerjük, mikor számíthatunk a kilábalásra. Ha azt látjuk, hogy a régiek helyébe teljesen új politikai intézmények, rendszerek lépnek, akkor már reménykedhetünk benne, hogy vége lesz a válságnak.

Zubor Zalán

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!