pszichológia

Történetek vágyakozásról, veszteségről és választásról – hiánypótló kötet a gyermektelenség lélektanáról

Tanács Eszter kötete olyan, különböző korú és más élethelyzetben élő nőket mutat be, akiknek nem született gyerekük. Érdekes, élvezetes olvasmány, ami rávilágít arra, hogy mennyi oka lehet a gyermektelenségnek, és hogy hányféleképpen élik azt meg a nők.

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Míg Amerikában és más nyugati országokban politikusok, aktivisták és hírességek vállalják azt, hogy nem akarnak gyereket, Magyarországon a 21. században is stigmatizáljuk azokat a nőket, akik nem lettek anyák. A Nők gyermek nélkül nem az első, magyar nyelven megjelent könyv a gyermektelenségről, de az első, ami magyar nők történeteit mutatja be. A jelenlegi családpolitika mellett ilyen témáról írni szinte kritikusnak, lázadónak, mi több feministának tűnik, pedig nem feltétlenül az: a nők akik megszólalnak a könyvben nem politikai aktivisták, nem a rendszer ellen nem szülnek gyereket. Ennek ellenére (valószínűleg jogosan) úgy érzik, hogy a rendszer nem fogadja be őket.

Pont ezért, és mert egyre több nő későn vállal, vagy nem vállal gyereket, mert egyre több nőt és családot érint ez a téma, a nem-szülésről (ahogy egyébként a szülésről is) érdemes olvasni.

Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül – Történetek vágyakozásról, veszteségről és választásról
2019, HVG Könyvek
243 oldal, 3500 Ft

A tudatos gyermektelenség az utóbbi években került terítékre: egyesek a globális felmelegedéstől féltenék unokáikat, mások nem akarnak bizonytalan körülmények között szülni. Megint mások úgy gondolják, hogy nem akarnak egy alapból túl népes bolygón még egy embert világra hozni, vagy mentális problémáikat nem szeretnék továbbörökíteni.

Emellett fontos azonban azokról is beszélni, akik nem „tudatosan” nem szültek: akiknek nem sikerült megfelelő kapcsolatot találniuk, akik a karrierükbe fektették minden energiájukat, “kicsúsztak az időből”. Rengeteg nőnek lelki vagy testi okokból nem lehet gyereke, vagy legalábbis nem akkor, amikor szeretné.

A szülés – nem szülés téma vitatott, és sajnos egyre inkább átpolitizált: nem csak a már említett tudatos gyermektelenség miatt és amiatt, mert a nők egyre később szülnek, és mert egyre kevesebb tabu övezi a meddőséget, az örökbefogadást, a mesterséges megtermékenyítést. Hanem azért is, mert sok politikus és kormányzat tartja a népességnövekedést – vagy éppen annak lassítását – fontos programjának.

Ettől függetlenül Magyarországon példátlan és hiánypótló Tanács Eszter Nők gyermek nélkül című könyve. Ebben névvel és név nélkül osztják meg tapasztalataikat a gyermektelenségről 30 és 70 év közötti nők és szakemberek.

Ami elsősorban kiderül a könyvből: a gyermektelenség egyáltalán nem kétoldalú – nem lehet tudatos és nem tudatos csoportokra osztani a nőket. Sokan szembesültek azzal, hogy testileg nem alkalmasak a szülésre, vagy ütköztek nehézségekbe a fogantatással kapcsolatban, és ennek hatására döntöttek úgy, hogy nem próbálkoznak tovább. Mások soha nem is akartak gyereket, és az első sikertelen próbálkozások után abbahagyták. Megint mások nagyon is szerettek volna, de soha nem találtak olyan férfit, aki megfelelt volna az igényeiknek.

A gyermektelen nők pedig pont olyan sokszínűen gondolkodnak, mint a gyerekesek (nem meglepő módon). A kötet néhány megszólalója boldogan éli az életét, több időt tölt barátaival, kiemeli a gyermektelenség előnyeit. Mások szomorúan emlékeznek a sikertelen próbálkozásokra, bánatosan számolnak be a csalódásokról.

A könyvben leírja történetét Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője, Rózsavölgyi Zsuzsa táncos, koreográfus, Kőbán Rita atléta. Mellettük sok, csak a keresztnevét eláruló nő mesél.

Tanács Eszter kötetének középpontjában a szülés (pontosabban a nem-szülés áll), de ennél sokkal többről szól: emberi történetekről, családi drámákról, karrierről, kapcsolatokról, bánatról, örömről, barátságokról. És persze a szakértők részéről népességszámlálásról, a meddőség pszichológiájáról, modernitásról.

Ahogy a könyv bevezetőjében a szerző is írja: „A kötet főként azok a nők érdeklődésére tarthat számot, akiket foglalkoztat  a gyermekvállalás kérdése, akár azért, mert akarnak gyereket, de nehezített a folyamat, akár azért, mert nem akarnak, vagy nem lett nekik, esetleg még hezitálnak.” De emellett annak is érdekes olvasmány lehet, akinek a környezetében van olyan nő, aki gyermektelen, annak, akik meg akarja érteni őt, a gyermektelenség okait, következményeit, lélektanát.

Rutai Lili

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás