Bezárás
életrajz

Brit-orosz kettős ügynök, híres írók szeretője – egy elit kémnő izgalmas élete a XX. században

Mura Budberg egyaránt kémkedett a bolsevik, az angol és a német titkosszolgálatnak, és sok más férfi mellett szeretője volt Makszim Gorkijnak és H. G. Wellsnek is. Ukrajnában született és Angliában halt meg, de egész életében fontos szálak fűzték Oroszországhoz. Fordulatos és szenvedéssel teli életét levelekből, naplókból és titkosszolgálati iratokból rekonstruálták.

Támogatási kampány

“Mura Budberg rejtély volt mindenki számára, aki ismerte. Még gyermekei és legközelebbi barátai sem tudtak kiigazodni rajta.” – írják a szerzők a kötet előszavában, és nem túloznak. Mura élete tele volt titkokkal és pletykákkal, amelyek nagy részét nemhogy nem cáfolta, de még erősítette és terjesztette is. Élvezte a figyelmet és harcolt is érte, szerette, hogy híres embereket ismer és fontos politikai információkat tud, ennek érdekében pedig folyamatosan építette kapcsolatait.

Öntörvényű személyisége, megpróbáltatásokban edzett nagy lelkiereje, bátorsága, éles esze, és a férfiakra gyakorolt mágikus vonzereje tökéletes kémnővé tették. Több országban és több rendszerben is, évtizedeken keresztül. Át- és túlélte a XX. század nagy viharait: a bolsevik forradalmat, az I. és II. világháborút, a kettő közti gazdasági válságot, és a hidegháborús időszakból is hosszú éveket.

Deborah McDonald – Jeremy Dronfield:
Az arisztokrata kémnő
Holnap Kiadó, 2019
520 oldal, 3700 Ft

A szerzők régi levelekből, naplókból, egykori barátok visszaemlékezéseiből, és nyilvánosságra hozott titkosszolgálati dossziékból állították össze a nő élettörténetét, ami több ember számára is elegendő kalandot tartalmaz.

Mura Budberg 1892-ben született egy ukrán arisztokrata családban Marija Ignatyevna Zakrevszkaja néven. Angol nevelőnőjének köszönhetően tökéletesen beszélte a nyelvet, élete során pedig megtanult németül, olaszul és franciául is. 19 évesen feleségül ment egy diplomataként dolgozó észt nemeshez, akivel évekig élték a gazdagok gondtalan életét Európa akkori két legpezsgőbb városában, Berlinben és Szentpéterváron, pihenni pedig visszavonultak a család észtországi vidéki birtokára.

A családja és férje által magas körökben mozgó (akkor már) Mura Benckendorff híres volt éles eszéről, és különleges vonzerejéről, amivel megbabonázta a férfiakat. Imádta a csillogó társasági életet, az izgalmas politikai beszélgetéseket, és csáberejét kihasználva rengeteg információt szerzett a különböző összejöveteleken látszólag csak kedélyesen csevegve.

Márpedig a diplomáciai és a társasági élet elválaszthatatlan volt egymástól, az Oroszországban élő külföldiek rendszeresen találkoztak, és fontos kapcsolatokat építettek egymással. Mura egy ilyen összejövetelen ismerte meg 1918-ban Robert Lockhartot, akit a brit kormány azért küldött Szentpétervárra, hogy a bolsevik kormánnyal – Leninnel és Trockijjal – tárgyaljon.

Szenvedélyes viszonyuk bő fél évig tartott, ezalatt mindketten megjárták a hírhedt bolsevik titkosrendőrség, a Cseka (a KGB elődje) börtönét, majd Lockhartnak el kellett hagynia a vörösterrorba boruló országot, amely egy Lenin elleni merénylet szervezésével gyanúsította.

“A legjobban azonban saját, skót nagymamájától tartott, aki jobban vallatott a Csekánál.”

Az volt a tervük, hogy Mura utánamegy Angliába, mindketten elválnak, majd összeházasodnak. Erre azonban soha nem került sor. Mura sokáig nem kapott angol vízumot, mert bár a briteknek is segített, egyszerre tartották német és orosz kémnek. Emellett Murát Oroszországba és Észtországba kötötte 3 gyereke és idős édesanyja is, akikről gondoskodnia kellett.

A kémkedés nem volt alaptalan feltételezés, hiszen a nő az arisztokratákat kisemmiző bolsevik rendszerben is életben maradt. Fordítói munkákból élt, és ennek köszönhetően ismerkedett meg 1919-ben a híres orosz íróval, Maxim Gorkijjal. Először a nála 24 évvel idősebb férfi titkárnője, majd hosszú évekig élettársa lett. Közben részt vett az orosz arany és műkincsek államilag szervezett külföldi eladásában, és a rangért cserében férjhez ment egy észt báróhoz.

“Olyan légkörben kellett túlélnie, ahol az ő osztályának tagjai hivatalosan nem számítottak embernek.”

Gyerekei, munkája, és Gorkij miatt Németország, Franciaország, Észtország, Olaszország között ingázott, de végig azon járt az esze, hogy valahogy kijusson Angliába Lockharthoz. Ennek érdekében barátkozni kezdett a Gorkijon keresztül megismert híres angol íróval, H. G. Wells-szel.

Mura Gorkij és H. G. Wells társaságában

1925-ben kezdett megromlani Gorkijjal való kapcsolata, de az író 1936-os haláláig jóban voltak. Egyes pletykák szerint Mura a Cseka megbízásából figyelte az írót, más szóbeszédek szerint viszont Gorkij rábízott olyan iratokat, amiket meg akart menekíteni Sztálintól.

Többszöri sikertelen próbálkozás után Mura 1929-ben, 37 évesen végre megkapta a hőn áhított angol vízumot, és onnantól H. G. Wells barátnője lett, de mellette számos szeretője volt, ahogy korábban Gorkij mellett is. Nyughatatlan volt, törődésre vágyott, ugyanakkor soha senkit nem engedett magához olyan közel, mint Lockhartot, akivel levelekben és ritka találkozásokkal tartották a kapcsolatot egészen a férfi 1970-ben bekövetkezett haláláig.

Híres szeretőinek sorában az első a bolsevik forradalmi kormány miniszterelnöke, Alekszandr Kerenszkij, majd a Cseka vezetőhelyettese, Jakov Petersz volt, akivel nagy valószínűség szerint épp azért kezdett viszonyt, hogy Lockhartot kiengedjék a Cseka fogságából, és a férfi haza tudjon menekülni Angliába. Aztán jött Gorkij, H.G. Wells, és köztük/mellettük számtalan ismert és névtelen szerető is, akiktől Mura kedvességet, gondoskodást és információkat szerzett.

“Viselkedését nem törte meg mindaz, amin keresztülment. Esőkabátja zsebébe dugott kézzel olyannak tűnt, mint aki nemcsak dacol a világgal, de kifejezetten uralkodik rajta.”

H. G. Wells 1946-ban halt meg, és a következő, számára hátralévő közel 30 évben Mura a korábbiakhoz képest nyugodt életet élt. Ebédeket, koktélpartikat, különböző összejöveteleket szervezett kensingtoni lakásában, amit a társasági élet központjává változtatott. Színészek, írók, politikusok, kémek, filmrendezők jártak hozzá, ő pedig változatlanul élvezte a figyelmet, és a neki elpletykált információkat. A nyüzsgés éltette, imádta fontosnak érezni magát, és szándékosan növelte a személyét övező homályt.

Mura Budberg 1972-ben (fotó: Allan Warren/Wikipedia)

82 éves korában, 1974-ben halt meg Olaszországban, de testét visszavitték Angliába, és ott temették el. Nem maradt utána semmi, mert gyerekeinek meghagyta, hogy mindent semmisítsenek meg. Fennmaradtak viszont az általa Lockhartnak, Gorkijnak, H.G. Wellsnek és másoknak írt levelek, a folyamatos utazgatásai miatt őt figyelő titkosszolgálatok róla szóló feljegyzései, és barátainak visszaemlékezései.

Ezekből a mozaikdarabokból rakta össze a két szerző hosszas kutatómunka után Mura rendkívüli életének érdekes történetét. Nagyon izgalmas könyv, bár néha olvasni is szédítő a rengeteg nevet, eseményt, szenvedést és kavarást, amely a nő életének természetes része volt – és nem is meglepő, ha valaki egyszerre kémkedik az angoloknak és az oroszoknak.

Erdélyi Katalin

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom