Bezárás
háború

Az első transzport Auschwitzba – 999 fiatal szlovák nő története

A 999 fogoly azoknak a lányoknak és fiatal nőknek a történetét beszéli el, akik az első vonaton érkeztek Auschwitzba. Sokan közülük azt remélték, hogy pár hónap munka után hazatérhetnek családjukhoz, de nagyon kevesen élték túl a tábor borzalmait. A második világháború egy kevéssé ismert, de brutális és fontos részét kutatta fel Heather Dune Macadam a könyv kedvéért.

Támogatási kampány

1942. március 25-én egy híján ezer fiatal, szlovákiai zsidó lány szállt fel egy marhavagonra Poprádon. A 16-30 éves lányok és hajadon nők abban a hitben hagyták el otthonaikat és családjukat, hogy pár hónapra a nemzet szolgálatába állítják őket, és hamarosan hazatérhetnek. Legszebb ruháikban, útravalóval és kedvenc tárgyaikkal felszerelkezve indultak el buszokon, vonaton, gyalog Poprád felé, ahol egy őrzött épületbe gyűjtötték, majd egyenesen Auschwitzba szállították őket.

Az elsők között érkeztek a koncentrációs táborba. Deportálásuk a szlovák holokauszt kezdete volt, több tízezer zsidó követte őket különböző munka- és megsemmisítő táborokba.

Heather Dune Macadam: 999 fogoly – Az első auschwitzi női transzport története
2020, HVG Könyvek
383 oldal, 3990 Ft

Heather Dune Macadam az első majdnem ezer lány történetét mutatja be 1942 tavaszától napjainkig. Elmondja, hogyan éltek a zsidó családok az eldugott szlovák településeken, leírja, mennyien reménykedtek abban, hogy lányuk keresetet tud majd hazaküldeni a náci törvények miatt szenvedő családoknak. Bemutatja a gazdagok törekvéseit a lányok felmentésére, a kis szlovák falvak lakóinak informálatlanságát és tehetetlenségét.

A poprádi vasútállomástól elkíséri a lányokat és nőket Auschwitzba, bemutatja az embertelenséget, amit az őrök tanúsítottak az elsőként érkezett zsidók felé. Leírja, hogyan élték túl néhányan a földi poklot, beszámol az apró vallási ünnepségekről, amikkel egymásban tartották a lelket, és arról is mesél, hogyan segítették, támogatták egymást. És leírja azt is, hogyan haltak meg közülük nagyon sokan.

Az első transzporttal érkező fiatal nők között kevesen maradtak életben Auschwitzban a betegségek, a folyamatos munka, az éhezés és az őrök kegyetlenségei miatt.

A szerző túlélők és utódok történetei alapján, néha némi fantáziával kiszínezve mutatja be a lányok történetét. A kiegészítéseire szükség van, hiszen rengeteg homályos folt van a történetben: nem tudjuk pontosan, hogy 999-en vagy 997-en utaztak-e az első vonattal, nem tudjuk ki, hol, hogyan és mikor halt meg. A náci tisztek pontos leírásaiban kevés szó esik a női foglyokról Auschwitz-ban, így az adatok alapján úgy tűnhet: több tízezer nő eltűnt a táborban.

A történetet nem teszi kevésbé nyugtalanítóvá – sőt – az információ hiánya. A szerzőben újabb és újabb kérdések merülnek fel: a poprádi szállásolásról, a vonatútról, a zsidó lányokat kísérő orvosról, a szelektációról.

Szintén csak nyugtalanítóbbá teszi az olvasást az, hogy a szerző aprólékosan mutatja be azokat a helyszíneket, őröket, ételeket, családokat és elsősorban a lányokat, akiket a túlélők beszámolói alapján és a fennmaradt leírások alapján megismert. A 999 (vagy talán 997) lány és nő története személyes, részletes és legnagyobb részben sajnos valós.

Heather Dune Macadam bemutatja a “Kanadában” válogató Helen történetét és a románcát egy őrrel, aminek köszönhetően sok lányt meg tudott menteni, de leírja azt is, hogy milyen érzés volt a kiváltságos helyen dolgozó lányoknak minden nap 12 órában nézni azt, ahogy emberek sereglenek a gázkamrába – gyakran rokonaikat, barátaikat, szomszédaikat szúrták ki a tömegben.

Az olvasó megismeri Edith Friedmant, aki túléli a tábort barátnői segítségével, akik támogatják, amikor bedagad a lába, és etetik, amikor tífuszt kap, de elveszíti a betegségben a testvérét, Leát. Megismerhetjük a könyvből Linda Brenert, aki a mestere volt különböző textilek kicsempészésének “Kanadából”, és Lenke Hertzkát is, aki titkárnőként időnként tudott üzenni családjának – akkor is, ha leveleit erősen cenzúrázták.

És olvashatunk dr. Manci Schwalbováról, akit pár nappal az orvosi egyetem záróvizsgája előtt tiltottak ki az intézményből, és aki a tábori kórházban ápolta, rejtegette, segítette a lányokat. A doktornő gyakran találkozott Josef Mengelével, és kísérleteitől nem tudott mindenkit megmenteni.

Edit, Helena és dr. Manci túlélték a tábort, hazatértek, majd kivándoroltak. Történeteik, leírásaik sokat segítenek abban, hogy ma megértsük a borzalmakat, amik Auschwitzban és a többi koncentrációs táborban zajlottak.

A 999 fogoly előszavát Fahidi Éva írta, utószavát Edith Friedman Grossman – két túlélő, akik az emlékekkel küzdve évtizedekkel később elmesélték történetüket, hogy figyelmeztessék az utókort: nehogy megint ilyen szörnyűség történjen.

„Az embereket nem lehet pótolni” – interjú Fahidi Éva holokauszttúlélővel

Fahidi Éva 18 éves volt, amikor 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták. A holokauszt során 49 családtagját gyilkolták meg, majd később első férjét a kommunisták koncepciós perben ítélték el. Hosszú évekig képtelen volt beszélni a vele történtekről, de 90 éves kora óta fellép egy táncos előadásban, és már két könyvet írt az életéről.

Rutai Lili

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom