Szakirodalom

Az Átlátszó non-fiction, vagyis a tényirodalom, ismeretterjesztés kategóriába tartozó könyveket és írásműveket ajánl vagy ekéz ezen a blogon.

politika

Könyv a nyitott társadalom védelmében – Johan Norberg: Az emberi haladás története

Miért zárkóznak be egyes társadalmak, ha a szabad kereskedelem és politikai pluralizmus eddig sikerreceptnek tűnik? Mit szeretnének elérni a mai populisták? Szükségszerű-e, hogy a koronavírus-járvány bezárkózó világhoz vezessen? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Johan Norberg történész könyve.

Társadalmi célú hirdetés

Johan Norberg Amerikában élő svéd történész a washingtoni, libertárius és konzervatív-liberális elveket képviselő Cato Intézet vezető munkatársa. Legújabb, tavaly megjelent Open: The Story of Human Progress (magyarul: Nyitott – az emberi haladás története) című könyve a társadalmi, politikai és kulturális nyitottságot vizsgálja. Norberg szerint, bár az emberiség sikereit nagyrészt a nyitottságnak köszönhette, a zártság mégis gyakran győzedelmeskedik – ez történt szerinte például Magyarországon is az elmúlt 10 évben.

Norberg könyve nem titkolt módon egy kortesbeszéd amellett, amit a szerző társadalmi-politikai nyitottságnak nevez. Ez, ahogy írja, jelentős részben megegyezik Karl Popper nyitott társadalom fogalmával (ugyanerről kapta a nevét az Open Society Foundation). Norberg szerint a nyílt társadalom alapja, hogy „nyíltvégű”, vagyis nem egyetlen ideológia vagy hatalmi centrum dominálja, hanem lehetőséget ad az elvek közötti vitára.

A nyílt társadalomban „a kormány tartózkodik attól, hogy oldalt válasszon a kulturális, szellemi életben, a civil társadalmi és a családi élettel kapcsolatos kérdésekben, valamint az üzleti életben és a technológia terén”, így ezeken a területeken lehetőség marad a kísérletezésre és esetenként az innovációra.

Az ember „született kereskedő”, de ugyanakkor egy törzs tagja is

Modern fogalmaink szerint ez nagyrészt a piacgazdaságot és a politikai liberalizmust jelenti, de a szerző a társadalmi nyitottságot nem egy modern vívmánynak tartja, hanem olyasvalaminek, ami bizonyos mértékben az őskortól kezdve a mai globalizációig az egész történelmet végigkísérte csakúgy, mint az ellentéte, a törzsi, bezárkózó gondolkodás.

Norberg úgy látja, az ember természete szerint egyszerre „kereskedő” – azaz nyitott a más egyénekkel és embercsoportokkal való kooperációra, új ötletek és technológiák befogadására –, ugyanakkor egy „törzs tagja”, vagyis a biztonságot saját csoportjában és a dolgok megszokott rendjében keresi.

Norberg szerint az emberi történelmet végigkíséri a két ellentétes ösztön konfliktusa. Nem tagadja, hogy elfogult a nyitottság irányába: szerinte a gazdasági, társadalmi, technológiai fejlődésre mindig a nyitottabbá váló társadalmak adtak lehetőséget. Hozzáteszi, hogy a sikeres újítások jellemzően nem központi tervezés eredményeként, hanem szabad versengés vagy kísérletezés következtében jönnek létre. Mint írja, napjainkra ebből a szempontból kritikus ponthoz érkeztünk, a COVID19 pandémia miatt világszerte háttérbe szorul a társadalmi nyitottság, ahogy az államok, de még nagyvállalatok is korlátozásokat vezetnek be az emberek és az áruk szabad mozgásával szemben. Norberg szerint félő, hogy ezek a folyamatok lökést adnak a már korábban is erősödő, bezárkózást és a törzsi gondolkodást képviselő populizmusnak.

Az ősembertől a globalizációig

A könyv első fejezete a kereskedelemmel foglalkozik részletesebben, ami Norberg fogalmai szerint az egyik fő oka lehetett annak, hogy az ember kiemelkedhetett az állatvilágból.

Kereskedelem alatt nemcsak az áruk cseréjét kell érteni, hanem ide tartozik a munkamegosztás is, ami a feladatok cseréjét jelenti (ez a főemlősök közül csak az emberre jellemző).

Ez lehetővé tette, hogy egy-egy ember egy-egy feladatra specializációdjon, ami már az első őskori embercsoportok számára jóval hatékonyabb munkavégzést tett lehetővé. A munkamegosztásnak köszönhetően a korai törzsek már képesek voltak több kőeszközt, élelmet és más árukat termelni, mint amennyire szükségük volt, és rájöttek, hogy a fölösleget elcserélhetik a szomszédos törzsekkel újabb árukra, megteremtve így a gazdaság alapjait. Az áruk cseréjével együtt járt az információ cseréje is, ami a technológiák terjedéséhez vezetett, és további újításokhoz vezetett.

Norberg szerint a legtöbb történelmi példa azt mutatja, hogy a minél szabadabb, határokon átívelő kereskedelem a gazdasági és technológiai fejlődés felgyorsulásával járt. Egyik példája Kína történelme, amelyben gazdaságilag bezárkózó és a külvilág felé nyitott szakaszok váltogatták egymást. Előbbiekre jellemzően a stagnálás vagy hanyatlás, utóbbiakra (például a Szung-dinasztia uralmára vagy a Mao halála utáni reformokra) a fellendülés korszakaiként emlékezünk.

A gazdasági nyitottság mellett Norberg kiemeli a kulturális értelemben nyitott társadalmak sikerességét, vagyis azokét a társadalmakét, amelyek lehetővé tették a különböző kultúrák érintkezését és a kulturális vívmányok keveredését. Példaként említi a meghódított népek vívmányait rendre átvevő római és mongol birodalmakat, és hozzáteszi: manapság az emberek szabad mozgásának köszönhetően békés úton is létrejöhet a kulturális sokféleség. Norberg itt az idegenellenes nacionalizmus mellett bírálja a baloldalnak azon részét, amely a kulturális kisajátítás (cultural appropriation) fogalmával dobálózik, és elítéli, amikor a nyugati emberek átveszik más kultúrák elemeit (például művészetét, ruháját).

Mint írja, a történelmi példák alapján nem a kultúrák statikus egymás mellett élése, hanem aktív érintkezése és keveredése járul hozzá a fejlődéshez.

A nyitott társadalmak kialakulásának utolsó eleme a politikai intézményrendszer, pontosabban a politikai pluralizmus. Norberg szerint az, hogy az ipari forradalom Angliában vert először gyökeret, visszavezethető oda, hogy ott, Európa legtöbb országával szemben nem alakult ki abszolútizmus. Számos más országban ezzel szemben a teljhatalmú állam próbálta irányítani a tudományos kutatást és korlátozta a tulajdonjogot, ami végső soron hátráltatta az innovációt.

Háború a bonyolult világ ellen

Felmerül persze a kérdés, hogy ha a társadalmi nyitottság ekkora sikerrecept, miért alakulnak ki mégis bezárkózó társadalmak? Norberg azt írja, a történelem nemcsak az állandó haladásról szól, időről időre előfordul, hogy hagyjuk elveszni a korábban elért eredményeket.

„Az a fájdalmas igazság, hogy bár a nyitottság minden korábbinál biztonságosabbá, gazdagabbá és egészségesebbé tette az életet, nagyon nehéz fenntartani. A nyíltságot kényelmetlennek érezhetjük, helyette biztonságra és a valahova tartozás érzésére vágyunk. Ezeket a szabadság nem képes megadni” – fogalmaz.

Norberg úgy véli, ez arra vezethető vissza, hogy az ember elődei elég korán a tápláléklánc csúcsán találták magukat, olyannyira, hogy igazán már csak más emberelőd-törzsekkel kellet versenyezniük – vagyis az emberi evolúciót alapvetően meghatározták a fajon belüli, csoportközi konfliktusok. Ennek az eredménye a mai nemzeti, vallási vagy politikai ellenségeskedés, a „mi” és „ők”-mentalitás.

A szerző szerint a társadalmi zártság jellemzően krízishelyzetekben kerekedik felül, hiszen veszélyhelyzetben az ember számára a saját és a hozzá közel állók érdeke lesz az elsődleges. A probléma az, hogy ezeket az érzéseket kihasználhatják a kizárólagos hatalomra vágyó politikai szereplők azzal, hogy az aktuális társadalmi kontextust ilyen szélsőséges krízishelyzetnek állítják be.

A bezárkózó (manapság leggyakrabban nacionalista, tekintélyelvű) politika jellemzője, hogy nulla-összegű játszmákban gondolkodik: egy-egy csoport érdekei teljességgel összeegyeztethetetlenek, vagy mi nyerünk, vagy ők, kölcsönösen kedvező kimenetel nem létezik. Ez a feltételezés állt az Egyesült Államokban a különböző idegenellenes fellángolások és az európai antiszemita hullámok mögött, de Norberg ide sorolja a marxista elméletet is, amely egyik állítása szintén az, hogy a tőkés- és munkásosztály érdekei összeegyeztethetetlenek.

A populizmus ideológiája

A 2008-as (és bizonyos szempontból máig tartó) gazdasági válság a szerző szerint világszerte „nyitottság-ellenes lázadásokhoz” vezet, vagyis tekintélyelvű, idegenellenes, illetve vallási fundamentalista politikai erők megerősödéséhez.

A tendencia egyfajta „kirekesztő és nosztalgikus lázadás”, vezetőik egy régvolt, idealizált rend helyreállítását ígérik. Norberg példaként említi Magyarországot is, valamint az Országház előtti 100 méteres Trianon-emlékművet a 12 ezer elcsatolt település nevével, amely az 1920 előtti Nagy-Magyarország iránti nosztalgiát hivatott feléleszteni.

De ugyanígy operál a törökországi illiberális rendszert építő Recep Tayyip Erdogan az oszmán birodalom iránti nosztalgiával, vagy a venezuelai vezetés a bolivari egyesült dél-amerikai köztársaság emlékével, és ezt közvetítette Donald Trump jól ismert kampányszlogenje („Tegyük újra naggyá Amerikát”) is.

Norberg amellett érvel, hogy ezek a populista politikai erők alapvetően a világ összetettségét tagadják, összetett kérdéseket kívánnak hatalmi szóval lezárni – és ez vonzó is lehet azoknak a választóknak, akiket frusztrál a modern világ sokszor érthetetlen kuszasága és a pluralizmusra jellemző látszólag meddő viták.

A populizmus ígérete, hogy egy „népi hősként” bemutatott erős ember véget vet ennek a komplexitásnak, és visszaállítja a múltból felidézett egyszerű és átlátható világot, azaz a korábbi nyitottság helyett egy bezárkózó rendszert hoznak részre.

Ez azonban a gyakorlatban sosem éri el a kitűzött célt, ezért is van szüksége a bezárkózó rendszereknek folyamatosan bűnbakra, kijelölt ellenségre, hogy fenntarthassák a fenyegetettség érzését. Napjainkban erre a szerepre a bevándorlók bizonyulnak a leghatékonyabbnak.

A populisták ellenzékből gyakran helyesen mutatnak rá a politika rendszerproblémáira. Azonban a közelmúlt példái alapján megoldást aligha nyújtanak ezekre: Norberg egy olyan kutatást idéz, amelyik 46 olyan populista vezetőt/kormányt elemez, akik 1990 és 2018 között kormányoztak és demokratikus országokban jutottak hatalomra. A Magyarországot is tematizáló felmérés szerint a vizsgált kormányok fele, amilyen gyorsan csak lehetett, átírta az alkotmányt, ami mindenhol a szabadságjogok csökkenéséhez vezetett. A vizsgált országok a kormányzásuk alatt átlagosan 5 hellyel csúsztak vissza a Transparency International korrupciós indexén.

A válságot nem oldja meg

A történelmi példák (a késői kínai császárságtól az Oszmán Birodalomig) hasonló tendenciát jeleznek: Norberg azt írja, amikor egy társadalom egy krízisre reagálva zártabbá válik, általában csak tovább ront a helyzeten, ugyanis nem igaz, hogy a bezárkózó társadalmak stabilabbak lennének. A nyitott rendszerekben megvannak a csatornák az elégedetlenség kifejezésére, a problémák megvitatására és akár magának a rendszernek a békés megváltoztatására. A zárt politikai rendszerekben ez már nem lehetséges, hiszen ott nincsenek olyan intézmények, amik az elégedetlenséget békés és konstruktív mederbe tudnák terelni, így az ilyen rendszerekben az elégedetlenség egy pont után erőszakos formában fog kitörni.

Jóllehet Norberg a világ komplexitását hangsúlyozza, gondolatmenete sokszor mégis leegyszerűsítő: a történelmi folyamatokat két erő, a felvilágosult, szabadpiacos nyitottság és az elnyomó, bigott zártság közötti összecsapásként mutatja be. A történelmi események értékelésekor jól láthatóan a felvilágosodás korából származó európai ortodox történetírás motíviumait használja (a felvilágosult antik világ után a középkori egyház egy sötét, fejlődésellenes eszméket valló korszakba taszította vissza Európát, majd a reneszánsztól kezdve ismét fokozatosan a racionalitás győzedelmeskedett, eközben az Európán kívüli világ elmaradottá és babonássá vált), amelyeket a mai történészek jellemzően erős fenntartásokkal kezelnek.

Ennek ellenére azt végig elutasítja, hogy a történelmi folyamatok beleértve napjainkat is sorsszerűek lennének. A könyvben többször hangsúlyozza az emberek felelősségét és döntési lehetőségét szerinte nem törvényszerű, hogy napjaink válsága a bezárkózás fordulatát hozza el. Elképzelése szerint ennek megakadályozása az egyéneken múlik, vagyis mélyebb, rendszerszintű változást nem vet fel. Ehelyett szerinte az egyéneknek kell minél inkább felismerni a nyitottság előnyeit, átlátni a manipulációs technikákon és megbékélni a világ összetettségével.

Zubor Zalán

Címlapon: Johan Norberg 2019-ben (fotó: Jesper Sandström, Wikipedia Creative Commons)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás