Szakirodalom

Az Átlátszó non-fiction, vagyis a tényirodalom, ismeretterjesztés kategóriába tartozó könyveket és írásműveket ajánl vagy ekéz ezen a blogon.

Könyvajánló

„Ez annyira fontos nekem, hogy nincs más választásom” – Vay Blanka könyve transzneműségről és önelfogadásról

Vay Blanka önéletrajzi könyve őszintén és bátran, nem kevés humorral járja körbe a transzneműség témáját, a saját történetén keresztül. A kötet önmagunk megtalálásának fontosságáról és közben egy új, autentikus élet felépítéséről szól, annak minden nehézségével és felemelő pillanatával együtt. Emellett arról is beszél, hogy miért jó férfinak vagy éppen nőnek lenni. 

„Egy nyár végi délutánon a Senefelder Strasse és a Stargarder Strasse sarkán egy dobozban egész nagy csomag női ruhát találtam, mit ad isten, pont a méretemben és az ízlésemben. Anélkül, hogy különösebben átgondoltam volna a miérteket, a felét hazahoztam. Azonnal elpakoltam őket, de bárhol is jártam, mintha nagy aktivitású radioaktív hulladékot tettem volna a szekrény mélyébe, úgy éreztem a sugárzását. Talán két hétig hozzá sem mertem nyúlni. Világos volt számomra, hogy itt most valami nagyon fontos dolog történik az életemben”  kezdi történetét a Berlinben élő Blanka, akit a Greenpeace szóvivőjeként, az LMP egyik alapítójaként ismert meg jó pár évvel ezelőtt a magyar nyilvánosság, akkoriban még férfiként.

A Saját ketrec című könyvében Blanka őszintén vall arról, hogy miért volt annyira életbevágó számára, hogy harminchat év férfilét után nőként élhesse az életét, még akkor is, ha ez sok áldozattal és nehézséggel, ahogy ő fogalmaz, a férfiprivilégiumok elvesztésével is jár.

Vay Blanka: Saját ketrec
Európa Kiadó, 2021.
488 oldal, 3990 Ft

A közel 500 oldalas kötet végigvezeti az olvasót a felismerés élményétől kezdve a közeli barátoknak, családnak való előbújásig, a szeretet és a támogatás jóleső, önbizalmat adó érzésééig, de nem akarja cukormázba csomagolni a történetet, így a hullámvölgyekről, az eleinte jelentkező zavarodottság-érzéséről, a korábbi életből való kilépés miatt érzett bűntudatról is ír. Emellett azonban végig jelen van a felszabadultság, a régóta várt önbizalom és a harmónia megtalálása is sugárzik a lapokról, aminek egyszerűen az az oka, hogy érződik: hosszú idő után végre kezdi megtalálni a helyét a világban.

„Ez annyira fontos nekem, hogy nincs más választásom” fogalmazta meg a lényeget a szerző egy idős szomszéd férfival való találkozásakor.

A kötet egy közel 15 oldalas szótárral, tulajdonképpen egy LMBTQ-kisokossal kezdődik, ahol minden, a témához kapcsolódó kifejezésről részletes definíciót ad, így megtudhatjuk, hogy mit jelent a butch vagy a crossdresser kifejezés, de az olyan, látszólag egyszerűen értelmezhető szavak, mint a tolerancia vagy a feminizmus is bemutatásra kerülnek a szerző szemszögéből.

Ezt követően olvashatunk a férfi és női szerepekhez köthető sztereotípiákról, a macsóság káros hatásairól és természetesen a női lét szépségeiről és árnyoldalairól is. Bár sok igazságot megfogalmaz ez a rész, az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a férfiakra és nőkre vonatkozó, olykor túlzottan általánosító kijelentések miatt amelyekről már az elején közli a szerző, hogy nem kell feltétlenül magunkra venni néhol veszít élvezhetőségéből a könyv. Valószínűleg kevésbé leegyszerűsítő, kevésbé szélsőséges megfogalmazás több embert késztetne alaposabb gondolkodásra az egyébként fontos mondanivalóról.

A komoly témák, a férfi-női egyenlőséggel kapcsolatban megfogalmazott kritikák, kérdések mellett üdítően hat a hétköznapi, valószínűleg sok nő számára ismerős tapasztalatok bemutatása is, mint amikor arról ír teljes komolysággal, ugyanakkor kellő öniróniával a szerző, hogy „radikálisan sokat veszített a pisilés szabadságából”.

Blanka tökéletesen bemutatja a női lét apró kényelmetlenségeit is, például hogy a férfiviselettel összehasonlítva mennyivel idegesítőbb, hogy a női ruhákon csak elvétve van normálisan használható méretű zseb.

De természetesen nem hallgatja el azt sem, hogy miért fontos számára a nőiesség megélésének lehetősége, hogyan áll helyre a lelki egyensúlya, és hogyan tűnt el fokozatosan a korábban mindent átható halálvágya az igen nagy bátorságot kívánó szembenézés után. A kulcs pedig nem más, mint hogy sok év elfojtás után sikerül önmaga előtt is őszintén megválaszolnia azt az egyszerű kérdést: „Ha minden félelemtől és aggodalomtól szabadon választhatna, holnap hogy kelne fel, férfiként vagy nőként?”

A Saját ketrec Blanka olykor rögös, de egyben felemelő útjáról szól, a transzneműség felismerésével és elfogadásával pedig egyúttal az identitás megtalálásáról is beszél. A könyv azonban közel sem csak az LMBTQ-közösség számára tartogat fontos tanulságokat. Annak is érdemes elolvasnia, aki szeretne egy kicsit toleránsabbá válni, esetleg jobban megérteni, miért olyan fontos megadni mindenkinek a lehetőséget arra, hogy úgy élje az életét, ahogy az őt boldoggá, teljessé teszi  főleg, ha azzal nem árt másoknak.

„Feladtam a férfiprivilégiumokat, az egyik legfurcsább és legnyomibb kisebbség tagjai közé kerültem, egy idegen országban, idegen nyelven próbálok elhelyezkedni az anyanyelvi tudást igénylő szakmámban bő egy éve (és teljesen hiába), testem átalakul egy olyan terápia hatására, amelynek lehetséges negatív mellékhatásairól egyoldalas, elég aggasztó listát írtam alá… fogalmam sem volt, hogy ki és mikor tart arra érdemesnek, hogy szeressen és büszkén vállaljon párjaként, és mindennek a tetejébe soha nem látott egzisztenciális válságban voltam.

„Mégis azt éreztem, mint amikor 50-60 kilométert futottam a Pilisben, hogy ugyan fáradt vagyok 20 kilométer után, de bírom és élvezem, és az erőm ki fog tartani a célig, bármilyen messze is legyen az. Hogy végre élek, most igazán élek, és hogy elpusztíthatatlan vagyok.”

A transzneműségről, és általánosságban véve a szexuális kisebbségekről való beszéd manapság különösen nagy jelentőséggel bír, hiszen egyre inkább úgy tűnik, a melegek lettek az új ellenség, az „LMBTQ-propaganda” pedig kis túlzással a migránsokhoz hasonló veszélyforrássá vált a Fidesz kommunikációjában. A Háttér Társaság nemrég összegyűjtötte, hogy 2010 óta hogyan ássa alá szisztematikusan a magyar kormány az LMBTQ-emberek alapvető jogait, idén nyáron pedig újabb lépés történt efelé, amikor Kocsis Máté képviselőtársával gyermekvédelmi törvényjavaslatot nyújtott be, amely szigorúbb fellépést garantálna a pedofil bűncselekmények ellen.

Az eredetileg pedofilellenes törvény azonban június 10-én teljesen új irányt vett: egy olyan módosítással egészítették ki a javaslatot, amely sokak szerint összemossa a homoszexualitást a pedofíliával, mivel a szövege szerint „tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.

Így gyakorlatilag betiltja 18 éven aluliak számára az összes olyan reklámot vagy médiatartalmat, amely melegeket vagy transznemű embereket jelenít meg, és az olyan iskolai programokat is korlátozza, amelyekben szó esik a homoszexualitásról vagy a transzneműségről. A javaslatot végül a kormánypárti képviselők és a Jobbik is megszavazta.

A törvény negatív hatásairól nemrég Dr. Árkovits Amaryl pszichiáterrel, pszichoterapeutával, a Magyar Családterápiás Egyesület vezetőjével beszélgettünk az Átlátszón:

A „homofób törvény” befagyasztja az értő párbeszédeket, a tabusítás szétzilálja az emberi kapcsolatokat

Az új törvény egyik legnagyobb bűne, hogy hallgatásra kényszerít pont akkor, amikor beszélni kellene. A kamaszkor, ami pszichológiai szempontból fejlődési krízisnek számít, amúgy is érzelmileg túlterhelt, bizonytalan időszak mindenki számára. Számtalan kérdésre kell választ kapnunk, beleértve a szexuális identitásunkat is. Ez önmagunkban és a többiekkel való kapcsolatainkban, beszélgetéseinkben formálódik.

Azóta pedig számos esetnek lehettünk szemtanúi, amikor szexuális irányultsága miatt valakit atrocitás ért: júniusban két meleg férfit vertek meg Pécs belvárosában, egy apa-fia páros pedig megütött és leköpött két német szurkolót az EB meccsen, mert azok szivárványos arcfestést viseltek.

De arra is van jó pár, ennél hétköznapibb példa, ami megmutatja, hogy valóban működik az LMBTQ-közösség elleni uszítás.

Nyáron a Humen magazint levélben szólították fel az irodájuk ablakában lógó szivárványzászló levételére a „lakók nyugalmának érdekében”. A  Vác Online nevű lap pedig Facebook-posztban írt arról, hogy az „LMBTQ-propaganda elérte a Dunakanyart is”, és örömmel tudatta, hogy a polgármester személyesen intézkedett a „káros tartalmú könyv” eltávolításának érdekében, amelyről egyébként úgy értesült, hogy éles szemű olvasók feljelentést tettek a Kormányhivatalnál.

A szexuális kisebbségekkel szembeni fokozódó feszültségek (amelyeket a szélsőjobboldal rendre ki is használ) nem csak hazánkban figyelhetőek meg. A Trans Murder Monitoring-projekt az elmúlt években világszerte átlagosan 350370 embert számolt össze, akiket pusztán transzneműségük miatt gyilkoltak meg, ráadásul ez a szám 2008 óta fokozatosan nő.

Ebben a sokszor ellenséges közhangulatban pedig különösen fontos a Saját ketrechez hasonló könyveket olvasni, amelyek közelebb vihetnek mások megértése felé, és tudatosíthatják azt a nyilvánvaló tényt az emberek fejében, hogy a szexuális kisebbségek tagjai is ugyanolyanok, mint bárki más. Hogy ez nem egy olyan dolog, amit lehet „a négy fal között csinálni”.

A könyvet október 15-én mutatták be a Margó fesztiválon. 

Író-olvasó találkozó
november 10. 17:00
Írók Boltja
Budapest, Andrássy út 45.
moderátor: Gaborják Ádám

Szopkó Zita

Megosztás