Akit bilincsben visznek el a rendőrök, az nem mindig az igazi bűnös

Hogyan fordulhat elő, hogy valaki úgy kerül börtönbe, hogy nem is követte el, amivel vádolják? És hogyan lehet feldolgozni, ha ártatlanul kell valakinek hónapokat, éveket bezárva töltenie? Janecskó Kata Ártatlanul elítélve című könyve híres és kevésbé ismert magyarországi jogi eseteken keresztül mutatja be, hogy az igazságszolgáltatás gépezete sem tévedhetetlen. Sőt, arra is megkísérel magyarázattal szolgálni, hogy milyen okok állhatnak a téves ítélet hátterében, és egyáltalán mit lehet tenni, ha már megtörtént a baj.

Janecskó Kata a Telex újságírója, cikkeiben gyakran foglalkozik bűnügyekkel, az igazságszolgáltatás rendszerével. Nemrég megjelent könyve szintén ezt a témát járja körbe, olyan magyar jogi esetek bemutatásával, amelyekről később egytől-egyig bebizonyosodott, hogy valahogy porszem került az igazságszolgáltatás gépezetébe, ártatlanok kerültek rács mögé, akár csak gyanúsítottként vagy bírósági tárgyalást követően elítéltként.

A történetek között vannak ismerősen csengő nevek, olyanok, mint például Kaiser Ede, a móri bankrablással tévesen megvádolt férfi, vagy Pusoma Dénes, akit a ’93-ban elkövetett Ivádi-gyilkosság elkövetése miatt zártak börtönbe. Hasonló történt Kirják Jánossal is, akire a martfűi rém első gyilkosságát akarták rábizonyítani, és csak 11 évvel később, a valódi gyilkos elfogása után engedték szabadon.

Jó pár olyan esetről is olvashatunk, amelyek nem kaptak sajtónyilvánosságot, ám szintén tanulságosak, hiszen tökéletesen illusztrálják, hány ponton csúszhat félre egy nyomozás. Hogy a szemtanúk és szakértők sem tévedhetetlenek, és a kirendelt ügyvéd nem minden esetben törekszik arra, hogy bebizonyítsa ügyfele igazát.

Olyan is előfordul, hogy valaki beismerő vallomást tesz annak ellenére, hogy ártatlan. Ez általában a kihallgatáson alkalmazott pszichés nyomás hatására következik be, de az is gyakori, hogy valaki nincsen tisztában a jogaival, vagy azzal, hogy mivel jár, ha beismer valamit, amit nem követett el. Pontosan így fordulhatott elő, hogy a könyv egyik szereplőjének a kihallgatásán még az sem jut eszébe, hogy az adott időpontra bombabiztos alibije van, ugyanis épp az OPNI zárt osztályán tartózkodott akkor, amikor a vád szerint elkövette a bűncselekményt.

Egy másik szereplő pedig később elmondta: azért tett beismerő vallomást, mert úgy gondolta, hogy ha azt mondja, amit hallani akarnak tőle, akkor hamarabb hazajuthat a családjához. Azt pedig egy ügyvéd is megerősíti a könyvben, hogy a vallomást követően sokkal nehezebb dolga van annak, aki az ártatlanságát szeretné bizonyítani.

„Ami Kopasszal, Lajossal, Ernővel, Norberttel és a többiekkel megtörtént, bárkivel megtörténhet. Legfeljebb arra van ráhatásunk nekünk, mindannyiunknak, egyénnek és társadalomnak, hogy ha egyszer megtörténik, milyen hamar derül ki az igazság, és hogy miként bánunk azzal az emberrel, akit elgázolt a rendszer.”

Janecskó Kata könyve jó választás azoknak, akik kicsit többet szeretnének tudni az igazságszolgáltatás rendszerének működéséről, vagy arra kíváncsiak, hogy mi minden vezethet egy hibás ítélet meghozásához. Az egyes emberek történetei ugyanakkor inkább csak a téves ítélethez vezető tényezők alátámasztására szolgálnak, az áldozatokkal kevésbé lehet érzelmileg azonosulni az objektív, távolságtartó stílus miatt.

Nemcsak hazánkban fordul elő hasonló

A könyv ugyan kizárólag magyarországi esetek részletes bemutatására fókuszál, az elején arról is említést tesz, hogy a jelenség más országokban is előfordul, méghozzá szép számmal. A kötet az Egyesült Államokat hozza fel több ponton is példaként: az ezredforduló környékén száz halálraítéltből minden negyedik bizonyítottan ártatlan volt, és több ezren vannak, akiket csak 1989 óta tévesen ítéltek el, ők átlagosan 9 évet ültek.

Egyes becslések szerint a súlyos bűncselekmények ügyében meghozott ítéletek 1-5%-ában vétlen az, akit elítélnek. Ez azt jelenti, hogy ebben a pillanatban is több tízezren ülnek Amerika-szerte a börtöncellákban úgy, hogy nem követték el a bűncselekményt, amiért bezárták őket.

Hasonló magyarországi statisztikák nincsenek, de az tudható, hogy a költségvetésbe évente 120 millió forintot terveznek be olyan emberek anyagi kompenzálására, akiknek szabadságát jogtalanul korlátozták.  A tavalyi évben összesen 65 esetben fizetett kártalanítást a magyar állam.

Janecskó Kata: Ártatlanul elítélve
Corvina Kiadó, 2021
207 oldal, 2999 forint

A szerző amellett érvel, hogy fontos lenne kivizsgálni az ismertté vált justizmord eseteket (vagyis amikor bebizonyosodik, hogy ártatlanul ítéltek el valakit), de nem azért, hogy megbüntessük azokat, akik hibáztak, hanem hogy kiderüljön, pontosan hol mentek félre ezek az ügyek. Így legközelebb is felismerhetővé válhatnának a buktatók, és az átlagemberek is jobban tisztában lennének azzal, hogy előfordulhat hasonló.

Ezeknek az embereknek ugyanis felmentésük után nemcsak a visszarázódás nehézségeivel kell megküzdeniük. Sokan azt tapasztalják, hogy hiába bizonyosodott be, hogy tévedésen alapult az ítélet, a környezetük továbbra is bűnözőnek tekinti őket. Ez a stigma pedig akár végzetes következményekkel is járhat. Általában a munkahelyen megy legnehezebben a visszailleszkedés, sokan nem is tudják folytatni korábbi karrierjüket. Akadnak azonban, akik tágabb vagy szűkebb családban, ismerősi körben is problémákba ütköznek.

Pusoma Dénesnek is azzal kellett szembesülnie, hogy nem fogadja vissza a falu. Alkalmi munkákból tartotta fenn magát, és uzsorakölcsönöket is felvett, amelyeket a remélt kártalanításból (amit végül sem ő, sem örökösei nem kaptak meg) akart visszafizetni. Szabadulása után alig több mint egy évvel öngyilkos lett.

„Néha megesik, hogy ártatlant ítélnek el. Hogy akit bilincsben visznek el a rendőrök, az nem mindig az igazi bűnös. Akkor lehet, hogy kisebb lenne a hitetlenkedés, amikor valakiről kiderül, hogy ártatlanul zárták börtönbe, és elviselhetőbb a stigma, amivel az illetőnek együtt kell élnie.”

Szopkó Zita