Radnóti Sándor A táj keletkezéstörténetei című kötete művészet-, kultúr- és filozófiatörténeti munka a tájról és az azt alakító emberről.
Semmi sem úgy volt az évszázadok során, ahogyan tudtuk, vagy ha részben igen is, ugyanazon események, személyek másképpen is értékelhetők.
Miközben mindennek van szociológiája, például a családnak is, a rokonságok tanulmányozása pedig már-már a társadalomtudomány őse, ám éppen mintha a barátságnak nem lenne szociológiája.
Polcz Alaine idén lenne százéves, kivételesen összetett és gazdag életútja akár példamutató is lehet, ahogy ilyenkor szokás mondani, de jó volna, ha ma is lennének Polcz Alaine-ek.
Paradoxon, hogy a nehéz időket úgy élték-élik túl az oroszok, hogy nem a földre kuporodva várják a halált, megadva magukat, hanem a vodkával alkalmazkodnak a rideg valósághoz.
A járvány, az Ukrajna elleni orosz agresszió, az energiaválság aztán háttérbe szorította ezt a kampányt, illetve az erről szóló diskurzust; a diákok, legalábbis Magyarországon, most inkább a puszta túlélésért – a normális oktatásért –, illetve tanáraikért tüntetnek, tiltakoznak.
Hacsak nem diktátorról van szó, úgy bukott emberről, különösképp elfuserált művészről nem szokás hatalmas monográfiát írni.
A jó magyarnak nem múlhat el úgy egy áldott napja sem, hogy ne gondolna bele: kompország vagyunk-e, avagy hová tartozunk?...
Még mielőtt bárki megijedne, hogy e vaskos szakkönyv a laikusok számára érthetetlen és így érdektelen lehet, foglaljuk össze kisiskolásmódra: a szerző mondanivalója az, hogy korunkban azért vannak válságok, mert a társadalomban a valakik elvesztették jelentőségüket.
Tudományellenesség ide vagy oda, az emberek egy része azért még hisz mindabban, amit úgy tálalnak elé, hogy az tudományosnak tűnjék, persze a sarlatánok ezt egyre kifinomultabban teszik.
