
Propagandaoktatás, magatartáspontok és agyfigyelő sisak: a kínai diktatúra eszközei
Két finn újságíró riportkötetben mutatja be a kínai kommunista állam módszereit és működését.
Két finn újságíró riportkötetben mutatja be a kínai kommunista állam módszereit és működését.
Szitás Katalin Értelmiség és politika című interjúkötetében megszólalnak az 1990-es évek liberálisai, például Magyar Bálint, Pető Iván, Kőszeg Ferenc.
„A könyv központi, egyben címadó fogalma, a bomlasztás a legfőbb hatalomtechnikai törekvésre és a leggyakrabban emlegetett állambiztonsági módszerre utal.” –...
Daniel Tudor újságíró a Kim Dzsongun diktatúrájából elmenekült polgárokkal készült interjúit egy nemrég megjelent kötetben gyűjtötte össze. A műben nemcsak...
„Senki sem tudja, hogy felgyorsítottuk-e az eseményeket, feltaláltunk-e valamit, vagy csupán saját hullámain habzó tajték voltunk. Feltételezem, mind a három.”...
Az I. világháború utáni gyermekvonatok, vagyis a magyar gyerekek külföldi szociális üdültetése a magyar történelem egy kevéssé ismert fejezete, amit...
Horthy Miklós államfővé választásának századik évfordulójára jelent meg Ungváry Krisztián történész kötete, ami azt vizsgálja, hogy a kormányzónak milyen felelőssége...
„1944-ben Normandiában két hétre becsülték egy frissen tisztté avatott harckocsiszakasz-parancsnok várható élettartamát.” – derül ki David Render nemrég magyarul is...
Sz. Bíró Zoltán kötetének címe – Putyin Oroszországa – telitalálat, ha e szókapcsolat általános jelentésén túlnézünk kicsit. Ugyanis Oroszország bizonyos...
„Egy háborúban nem idealizálható hősök szoktak részt venni, hanem esendő emberek. Van, aki tényleg hősies cselekedeteket hajt végre, de közben...